Freedom House

A kilenc leginkább elnyomó rezsim 2004-ben Kubában, Kínában, Észak-Koreában, Szaúd-Arábiában, Szíriában, Szudánban, Üzbegisztánban, Vietnámban és Zimbabwében volt hatalmon – állítja a Freedom House (FH) nemzetközi ember jogokkal és szólásszabadsággal foglalkozó szervezet. A FH 2003-as éves elemzése - mely 210 országban vizsgálja az ott élők személyes szabadságát és a nemzeti sajtó függetlenségét - szerint 4,1 milliárd ember él teljesen vagy részben szabad államokban, vagyis a Föld népességének 65 százaléka. Ezzel szemben a bolygón élők 35 százaléka, vagyis több mint 2,21 milliárd lakos elnyomó kormányok regnálása alatt tengeti mindennapjait. A FH-t kritizálók szerint azonban a részben az Egyesült Államok kormányhivatalai által alapított szervezet kizárólag a nyugati liberális demokrácia-felfogás értékrendszerére épül az Egyetemes Emberi Jogok Nyilatkozata alapján. A legtöbb politikatudós által elismert intézményt gyakran vádolják jobboldali részrehajlással, például amiért a Kubát vagy Vietnámot a leginkább elnyomó rezsimek közé sorolja, miközben például Mianmar (Burma) vagy Ruanda nem szerepel a listán. Mások visszautasítják, hogy Szaúd-Arábia azért van a kilenc legkevésbé demokratikus ország közt, mert rutinszerűen végzi ki a homoszexuálisokat, tiltja a nőknek az autóvezetést, a fedetlen fővel utcára menést vagy egyáltalán a férjük nélkül utazást; tiltja a más vallások szellemében íródott irodalom birtoklását - szerintük ugyanis nincs a szabadságnak olyan egyetemes mérési módja, mely semleges módon össze tudja vetni Szaúd-Arábiát más demokráciákkal. Abban a legtöbb politikatudós egyetért, hogy nincs két ország, ahol teljesen megegyeznek a demokráciáról gondolkodók. Miközben ugyanis az utóbbi évtizedekben elméletileg mind több nemzet igyekszik demokratikus működést mutatni, addig az ezt elhozó társadalmi változások vagy nagyon lassan, vagy egyáltalán nem követik a demokratikusan kijelölt utat.

„Európában központi érték a beleegyezésen alapuló legitim hatalom, vagyis az a politikai 'jó', melyben a választások során megállapodunk. Ez az, amit mindannyian elfogadunk, és melyhez igazodva a politikáról gondolkodunk. Ezzel szemben más kultúrákban alapvetően másképp gondolkodnak minderről, mert az, hogy mi a 'jó', az nem emberek közti megállapodás eredménye, hanem egy felsőbb erőnek köszönhető - legyen az Allah, Brahma vagy más hatalmas isten. Emiatt minden, ami mellőzi a felsőbb 'legitimizációt', általánosan nem elfogadható" – mutatott rá Univerzális érték-e a demokrácia? című, a Corvinus Egyetemen megtartott nyilvános előadásán Lánczi András politológus, Roger Scruton kortárs konzervatív brit filozófust idézve.

A legszembetűnőbb különbség, hogy az európai kultúrákban az utóbbi három évszázadban kiszorultak a hit elemei a politikai gondolkodásból, ez pedig alapvetően módosította a társadalmi és politikai berendezkedést. Ezt Lánczi szerint először Johann Gottfried von Herder német teológus és filozófus írta le, aki szerint a kultúra az, ami a legbensőbb meggyőződésünkhöz, szubjektív érzékeinkhez kötődik, a politika ellenben szokások és viselkedésmódok gyűjteménye. A politika tehát, mely a civilizációs folyamat során különvált a kultúrától, szervetlen keretrendszer, mely formát ad, felvehető és exportálható.

A demokratikus politikai berendezkedésűvé vált országok kormányainak törekvéseit az utóbbi évtizedben nem a polgárok aktívabb részvétele és igazságosabb együttélése motiválta, hanem hogy maguk is részesüljenek a szabad világgazdaság előnyeiből, melyekhez a világszervezetek és a világhatalmak is alapfeltételként szabják a demokratikus intézményrendszert.

Fareed Zakaria, a Newsweek International nemzetközi kapcsolatok szerkesztője ellenben épp fordítva látja. Szerinte a kapitalizmus jóval könnyebben behatol bármely társadalomba, s csak ha az megszilárdul, van esélye a nyugati liberális demokratikus eszmék elterjedésének. Zakaria azt hangsúlyozza, hogy a kapitalizmus révén képesek a polgárok kellően függetlenedni az államtól, és ha a vállalkozások már jól működnek, akkor terjedhetnek el a demokratikus eszmék.

Lánczi egy aktuális példát hozva arról beszélt, hogy hiába törekedtek egy konszenzus alapú legitimitás kialakítására Irakban és Afganisztánban, az új alkotmány és a szabad választások egy teokratikus államhoz vezettek. Ezekben az államokban pedig hiába hoznak az új rendszer szerint, az új alkotmány szellemében legitim bírák döntéseket, azzal legfeljebb saját vesztüket érhetik el. A vallás, a hagyományok és az etnikai hovatartozás ugyanis annyival mélyebben gyökerezik e társadalmakban, hogy egy új politikai keret önmagában nem képes alapvető változásokat elérni.

Francis Fukuyama ismert társadalomtudós és közgazdász-gondolkodó így írt a Journal of Democracy 2006 áprilisi számában a kérdésről: az Európába nagyszámban betelepült muszlimok milliói második és harmadik generációjukban is elkülönülve őrzik hazájuk nyelvét, viselkedésformáit és értékeit. A szüleik és nagyszüleik szorgos beilleszkedése után, éppen belőlük kerülhet ki a szélsőséges csoportok derékhada. Régi hazájuk hite és új hazájuk szabadsága közül újra és újra az előbbit választják.

A civilizációhoz tartozás vagy kultúra ugyanis sokkal mélyebben gyökerezik bennük, mint politikai nézeteik. Ez erősen meghatározza politikai nézeteiket: akinek a szülei választanak párt, vagy akit a mecsetben megannyiszor megerősítenek abban, hogy a feleségét fedetlen arccal ne engedje az utcára, aligha szavazhat olyan pártra, mely programja szerint ennek lehetőségét kívánja megadni neki.

A világ demokrácia-térképe © Freedom House