Itthon HVG 2025. január. 09. 18:38

Elítélt, de szabadon engedett embercsempész a moldáv ámokfutó, aki súlyos balesetet okozott Budapesten

A férfi nem is tartózkodhatott volna az országban a baleset időpontjában.

Embercsempészet miatt tavaly novemberben elítélték azt a 23 éves moldáv férfit, aki vasárnap este súlyos balesetet okozott Budapesten – írja a Blikk.

A lap az ügyben megkereste a Debreceni Törvényszéket, amely megerősítette az értesülést. „Az ön által kérdezett személy vonatkozásában a Hajdúböszörményi Járásbíróság 2024. november 6-án, előkészítő ülésen hirdetett ítéletet. A férfi az ülésen beismerő nyilatkozatot tett és tárgyaláshoz való jogáról lemondott, amit a bíróság elfogadott. A letartóztatásban lévő vádlottat a járásbíróság embercsempészés bűntettében mondta ki bűnösnek, ezért őt 3 év 10 hónap fegyházban végrehajtandó szabadságvesztés büntetésre ítélte és 7 év 8 hónapra kiutasította Magyarország területéről. Az ítéletet mind az ügyészség, mind a vádlott és védője tudomásul vették, így az jogerőre emelkedett” – közölte a törvényszék.

A Blikk úgy tudja, bár Tiganciuc Calit kizárták a feltételes szabadságra bocsátás kedvezményéből, mégis szabadult a reintegrációs őrzés miatt. Tran Dániel jogász, az ELTE Kriminológia Tanszékének oktatója azt mondta a lapnak, hogy az Ukrajna területén fennálló fegyveres konfliktusra, illetve humanitárius katasztrófára, valamint ezek magyarországi következményeinek az elhárítása és kezelése érdekében kihirdetett veszélyhelyzeti szabályokról szóló 148/2023-as kormányrendelet szerint az embercsempészés miatt elítéltek reintegrációs őrizetéről 15 napon belül döntenek, és az elkövetőnek a reintegrációs őrizet kezdetének megállapítását követő 72 órán belül el kell hagynia Magyarországot.

Azt egyelőre nem tudni, hogy a férfit mikor engedték el, és azt sem, elhagyta-e az országot, de az biztos, hogy a kiutasítása miatt a baleset idején már nem tartózkodhatott volna Budapesten.

Egy 23 éves moldáv férfit keres a rendőrség, aki a vasárnapi súlyos balesetet okozta

Tiganciuc Calin elmenekült Budapesten a rendőrök elől, majd az Audijával belecsapódott egy pirosnál álló autóba. Heten sérültek meg.

A Blikk biztos forrásra hivatkozva azt írja, a korábbi esetben a moldáv férfi egy nemzetközi bűnözői csoport tagjaként, pénz reményében vállalta, hogy elősegíti külföldiek illegális határátlépését és Nyugat-Európába történő továbbszállítását. Éppen nepáli állampolgárokat vitt, amikor 2024. március 31-én este Nyíradonyban igazoltatni akarták. Miután meglátta a járőröket, elmenekült, de az M35-ös autópályán megállt, kirakta nepáliakat, majd eltűnt. Végül 2024. április 3-án fogták el Budapesten.

A férfi múlt vasárnap ismét az igazoltatás elől menekült el Budapest XI. kerületében, majd az autójával egy kereszteződésben belecsapódott egy autóba, amely a piros lámpánál várakozott. Az ütközést követően elmenekült a helyszínről, azt sem nézte meg, hogy a másik autóban megsérült-e valaki. A vétlen járműben heten megsérültek, ebből ketten súlyosan.

A rendőrök a helyszínen találtak egy 106-os feliratú kulcsot, amit a kommentelők segítségével tudtak párosítani egy szállodához. A szobát azóta átkutatták, az ott találtak a rendőrség szerint további információval szolgáltak a nyomozáshoz.

Kommentelők megfejtették a 106-os kulcs rejtélyét, és nyomra vezették a rendőrséget a moldáv ámokfutó ügyében

A rendőrök megtalálták a vasárnap esti baleset okozójának a szállodai szobáját, a férfi azonban még nincs meg.

Hirdetés
hvg360 Lenthár Balázs 2025. január. 09. 19:30

Századfordulós bűnügyek – Az országbíró titokzatos halála

Az alig tíz éve egyesült Budapest első szenzációs bűnügye volt Mailáth György országbíró meggyilkolása, hiszen a korabeli magyar állam legfőbb közjogi méltóságainak egyike vált bűncselekmény áldozatává. A minden információmorzsára éhes közérdeklődés komolyan hátráltatta a nyomozói munkát, amit a sajtó is csak nehezített, ugyanis a legvadabb feltételezéseket is tényként tálalta. Századforulós bűntényekről szóló sorozatunk első része.