A londoniak 1-0-ra nyertek a Ligakupa-elődöntő első meccsén.
A továbbra is betegeskedő Szoboszlai Dominik nélkül játszotta le az angol Ligakupa-elődöntő első fordulóját a Liverpool a Tottenham otthonában.
Hat perc telt el a meccsből, amikor előbb hosszasan ápolták, majd kórházba vitték a hazaiak uruguayi játékosát, Rodrigo Bentancurt, aki összeesett a pályán. Később azt közölték róla, hogy az eszméleténél van, beszél. Nem sokkal később a Liverpool is elveszítette az egyik kezdő játékosát, Jarell Qansaht.
Az első félidő igazán nagy helyzet nélkül zajlott le, a második félidő elején aztán a londoniak kerültek ziccerbe, de Pedro Porro az ötösről a kapufa mellé lőtt.
A továbbiakban Darvin Núnez és Mohamed Szalah többször megolgoztatta a Tottenham kapusát, Antonín Kinskyt, be azonban nem tudott találni. Nem így Dominic Solanke, ám a gólját hosszas videózás után les miatt elvették.
Végül aztán egy érvényes találatot is szerzett a Spurs Lucas Bergvall révén, a Liverpool így vesztesen tért haza.
A másik elődöntőben az Arsenal még kedden 2-0-ra kikapott a Newcastle-től. A visszavágókat február 5-én és 6-án rendezik.
Úszóelnök: Sokadszorra alázzák meg Virth Balázst
Wladár Sándor szerint az, ahogyan Milák Kristóf korábbi edzőjével bánnak, egyenesen történelemhamisítás. Úgy fogalmazott: „fekélyes a seb, és egyre mélyül. Hosszú időt igényel a gyógykezelése”.