Most már biztos, a Liverpool egyik legjobbja nem játszhat a Ligakupa-döntőben
Trent Alexander-Arnold kedden, a PSG ellen sérült meg.
Trent Alexander-Arnold kedden, a PSG ellen sérült meg.
A brit közmédiát láthatóan felzaklatta a Liverpool kiesése.
A Barcelona, az Inter és a Bayern München kettős győzelemmel jutott tovább.
Ráadásul Fabrizio Romano szerint a Liverpool csábítja.
Ötéves szerződést kötött a Liverpool és az Adidas, augusztustól már nem a Nike szállítja a sportfelszerelést a klubnak.
Fontos mérkőzések várnak Szoboszlai Dominikra a Liverpoolban és a válogatottban egyaránt, de nagy csatára készülnek férfi kéziseink és indul a Forma–1-es szezon is.
A játékvezető, Michael Oliver szerint röpködtek a szitokszavak.
A bér- és rezsiköltségek olyannyira megemelkedtek Szoboszlai Dominik klubjánál, hogy ellensúlyozták a megnövekedett bevételeket.
Az addig csendesen csordogáló mérkőzést sikerült ezzel valamelyest felráznia a hazai szpíkernek.
„A sportoló definíciója, nagyszerű, a csodálatos magyar” – nem fogta vissza magát a nemzetközi média.
Simán győzött a Liverpool és mivel az Arsenal botlott a Nottingham otthonában, így már 13 pont a listavezető előnye.
Arne Slot olyat mondott a liverpooli derbi játékvezetőjének, hogy az azonnal felmutatta neki a piros lapot. Az angol szövetség illetékesei most döntöttek a büntetéséről.