HVG: Hogyan épül fel a száműzetésben lévő tibeti államigazgatás politikai-vallási szervezete? Milyen a feladatmegosztás a tibeti kormány vezetője és a dalai láma között?

S.: A már emigrációban elfogadott alkotmány értelmében a dalai láma az állam elnöke, minden elfogadott törvényt neki kell szentesítenie. A miniszterelnök jelenleg a parlament elnöke is egyben. A legtöbb döntést a kasag, azaz a tibeti kormány és a dalai láma közösen hozza meg. Az utóbbi időkben őszentsége egyre kevésbé vesz részt a közigazgatási munkában és a politikában, személyes közreműködése csak a legfontosabb ügyekre korlátozódik. A kormányban hat minisztérium működik: a vallás és kultúra minisztériuma ügyel például a kolostorokra és minden vallással kapcsolatos tevékenységre. Az oktatási minisztérium az Indiában, Nepálban és Bhutánban tanuló mintegy 25 ezer tibeti képzését irányítja, a külügyek minisztériumán keresztül koordináljuk a nemzetközi kapcsolatokat, van pénzügyminisztérium, egészségügyi tárca, amelyhez például a kórházak tartoznak, a biztonsági minisztérium pedig a dalai láma személyes védelméért felel.

HVG: Ha Tibet visszanyerné teljes függetlenségét, vagy autonómiát kapna, ön szerint hány külföldön élő tibeti térne vissza a hazájába?

S.: Bár kormányunk Tibet szabaddá válásáért vagy teljes jogú autonómiájáért küzd - minden lehetőséget megragadva, hogy a Kínai Népköztársasággal tárgyalásos úton rendezhessük a kérdést -, a függetlenség elnyerése elsősorban a Tibetben élőket érinti. Mi magunk nem azért dolgozunk, hogy visszatérhessünk. Lehet, hogy visszatérünk, lehet, hogy nem. Nem ez a legfontosabb kérdés. Nagyon kevesen vannak száműzetésben: a 6 millió tibetiből mindössze 130 ezer. Ha Tibet szabad lesz, a döntéseket az ott élő tibetiek fogják meghozni, és természetesen megszűnik a száműzetésben lévő tibeti kormány is. Nekünk semmilyen előjogunk nem lesz az országban. Sokan talán szeretnének majd visszatérni, és sokan biztosan nem, de hangsúlyozom, nem ez a fontos kérdés, hanem annak a 6 millió embernek a sorsa, akik Tibetben élnek.

HVG: Az elnyomott vagy annektált népek sokszor tehetetlennek érzik magukat, és ezért gyakran a terrorizmus rendkívül veszélyes útját választják. Önök viszont a békés megoldás hívei. Nem érzi kilátástalannak a harcnak ezt a formáját?

S.: A tibeti mozgalom nem olyan régen vált erőszakmentessé, nem a kezdetektől fogva voltunk azok. Őszentsége iránymutatása változtatta teljesen békéssé a mozgalmat, s meggyőződésem, hogy meg tudjuk mutatni a világnak, a konfliktusokat erőszakmentesen is meg lehet oldani. Ez a túléléshez vezető egyedüli alternatíva. Az erőszakról való lemondásnak előbb-utóbb meglesz a pozitív hatása. Vannak előttünk biztató történelmi példák: Gandhié, aki éppen erőszakmentes elképzeléseivel szabadította fel Indiát, vagy Dél-Afrikáé, ahol ugyancsak erőszak nélkül oldódtak meg a fehérek és feketék közötti súlyos faji nézeteltérések. Ha figyelmesen tanulmányozzuk a közelmúlt történelmét, azt látjuk, hogy minden esély megvan az erőszaknélküliség eredményes alkalmazására. Ne feledjük, az emberi természet alapvetően békés! Meggyőződésem, hogy minden konfliktus megoldható erőszakmentesen, és azt hiszem, nagyon téved, aki eleve sikertelennek bélyegezi a tibetiek ilyetén harcát. A "csata" még csak most kezdődött el.

HVG: A Tibet függetlenségéért folyó harc középpontba állítása nem járhat olyan veszéllyel, hogy az esetleges kudarcokat a mozgalom mögött álló eszmerendszer kudarcával azonosíthatják, azaz voltaképp politikai célokért feláldozzák azt?

S.: Nem gondolom, hogy a függetlenség lenne az egyetlen dolog, ami a tibetiek javát szolgálhatja, és amiért harcolnunk kell. A határok és nemzetek fogalma mesterkélt, emberek által kitalált, nem természetes valami. Amikor megszületünk, nem tudjuk, milyen nemzethez és milyen fajhoz tartozunk, és azt sem, hogy milyen határok vesznek körül minket. Csak amikor felnövünk, sulykolják belénk kívülről az elvárásokat, fogalmakat építenek belénk, és így az elménk elkezd nemzetekben, határokban és különböző országokban gondolkozni. De tulajdonképpen minden ember egyszerűen csak emberi lény. A határok és a nemzetek mindennap változnak. A Szovjetunió egy ország volt, és mára sok kis állammá hullott szét. Amikor egyben vannak a nemzetek, megindokolják azt, és amikor szétválnak, azt is megindokolják. Az európai országok most közelebb próbálnak kerülni egymáshoz, közös közigazgatást kívánnak elérni. De az Európai Unió is csak egy politikai struktúra, nem az emberi lét alapvető előfeltétele. Akár egy nemzet van a földön, akár ezer, ha nem háborúznak, nem változtat semmit az ember lényegén. A dalai láma nagyon pragmatikus: szerinte is az a legfontosabb, hogy azt keressük, mi a tibetiek igazi haszna.

HVG: Hogy látja, miért annyira fontos Kínának Tibet? El tudja képzelni a békés egymás mellett élés lehetőségét Kínával?

S.: Minden nemzet úgy gondolja, hogy földjének minden apró darabkája nagyon fontos a számára, és nem akarja elveszíteni, bármikor kész rá, hogy harcoljon érte, és semmiképpen nem akarja elengedni. India és Pakisztán az utóbbi több mint fél évszázadban Kasmírért harcol. Egyikük sem hajlandó, hogy feladja a csatát, és áldozatot hozzon a béke és stabilitás nevében. Kína sem kivétel, a hamis nemzeti tudat makacsságot teremt, csak azért, hogy megtartsák sajátnak vélt területeiket. Másrészről viszont Tibet gazdaságilag fontos Kína számára, szükségük van nagy területekre, mert sokan vannak. Több és több földre van szükségük, amiből rengeteg gazdasági előnyük származik. Ezeket az előnyöket Tibet természeti gazdagságából szerezhetik meg. Ami pedig Kína nemzetközi forgatókönyvét illeti, úgy gondolják, hogy ha már elfoglalták a területet, akkor ott is maradhatnak.

HVG: A világ országai, kormányai még ha akarnák is, akkor sem tudnának igazán sokat tenni Tibetért. Érzékel valamilyen változást a tibeti helyzet nemzetközi megítélésében?

S.: Nagyon kedvezőnek látom a nemzetközi közvélemény reakcióját Tibet ügyével kapcsolatban. Semmilyen más, hasonló helyzetben nem találkozhattunk ilyen nemzetközi összefogással, semmilyen más ügyben nem alakult ilyen sok segítő szervezet. A burmaiak vagy a tamilok például szinte semmilyen nemzetközi segítséget nem kapnak. Azt gondolom, hogy az emberek támogatása nagyon fontos. Végső soron az emberek akarata dönt el mindent. A kormányok azonban sajnos nem azt nézik, hogy igaz ügyről van-e szó; ők csak gazdasági előnyöket keresnek. Például arra gondolnak, milyen hasznuk származhat a Kínával való kapcsolatból. S ennek a szempontnak rendelik alá, miként cselekedjenek - vagy ne cselekedjenek - Tibet ügyével kapcsolatban. Épp ezért nem is kapunk jelentős segítséget a kormányoktól. Az emberek, a segítők tehát egyénileg jönnek, saját tudatukkal, saját pénzükkel, saját idejükkel, energiájukkal és saját életükkel. Nagyon tiszta a motivációjuk, mert nincs semmink, amit a munkájukért cserébe ajánlhatnánk. A Tibetet segítők nem nyernek semmit politikailag vagy gazdaságilag. Egyetlen elégtételük az lesz, hogy egy igaz ügyért dolgoztak. Tehát önzetlen és őszinte segítségről van szó, aminek igazán nagy ereje van, és ez a siker kulcsa. Ezért nem is igazán törődünk a kormányok tehetetlenségével.

HVG: A nyugati világban, úgy tűnik, győzedelmeskedett a demokrácia. Mennyiben követendő politikai minta ez a tibetiek számára?

S.: Az igazság, az erőszakmentesség az igazi demokrácia. Az, amivel manapság nyugaton találkozunk, nem az igazi demokrácia, hanem a többség politikai és gazdasági uralma a kisebbségek fölött. Általában nincs szabad közvélemény. A közvéleményt természetellenesen formálják a politikai és gazdasági erők, és ez eltorzítja a valódi közvéleményt. Az igazi demokrácia azt jelenti, hogy a megosztottság, a kettősség a vezető és vezetett között nem létezik többé. Mi ezt a demokráciát keressük. Ameddig két elkülönült osztály létezik - a vezetőé és az alattvalóké -, addig nem lehet igazi demokráciáról beszélni. Önigazgatás alatt mi azt értjük, hogy mindenki teljesen független, és felelősséggel viseltetik az élet iránt. Annál jobb egy kormány, minél kevesebbet kormányoz, és az lesz a legjobb, ha már egyáltalán nem kell kormányoznia. Ahol ugyanis már teljes az emberi szabadság, ott nincs szükség többé kormányzásra: mindenki saját magát vezeti. Ezt nevezzük mi egy szanszkrit eredetű szóval szvarádzsnak - ami önuralmat jelent -, azaz demokráciának. Természetesen a mai világ még nagyon távol áll ezektől az elvektől, de mi arra törekszünk, hogy egyre csökkentsük a vezetők és az alattvalók közötti távolságot.

HENDREY TIBOR, IVANESCU CAROLIN

Samdong rinpocse

Miután kisgyermekkorában megállapították, hogy egy régebbi láma reinkarnációja, a rinpocse (drágakő) címmel-előnévvel felruházták, majd 12 évesen kolostorba vonult. Mint buddhista szerzetes Tibet 1959-ben történt kínai annektálása után a 14. dalai lámát követve Indiába menekült. Dharmszalában közel 35 éven át tibeti gyerekeket, fiatalokat tanított. 1990-ben a dalai láma felkérésére részt vett a tibeti mozgalmat a teljes erőszakmentességre átállító koncepció kidolgozásában, majd a száműzetésben megalakult tibeti parlament tagja és szóvivője lett. A közügyektől 2001-ben visszavonult, és újból tanítani kezdett - ezúttal már buddhista szerzeteseket -, ám a kormányfő személyéről még ugyanabban az évben megtartott közvetlen választásokon ő lett a dharmszalai száműzetésben működő tibeti emigráns kormány miniszterelnöke.