Egyórás interjút készítettünk a Fülkében Szabó Andrea szociológussal, többek között a Fidesz meg nem rendült magjáról, meg arról, hogy hol kellene erősödnie Magyar Péternek, és arról is, mikorra érhet be a Fidesz fiataloknak szóló stratégiája. Érdemes megnézni az egész adástm, de néhány gondolatot most ki is emelünk.
„Meg sem érintette a magszavazói réteget Magyar Péter megjelenése” – mondta a Fülkének adott interjújában Szabó Andrea. A szociológus szerint ugyan a Fideszről valóban leszakadtak a gyűrű-, illetve a peremszavazói, de ez nem most történt és nem is a Tisza hatására. Ezek az szimpatizánsok még a 2022-es gazdasági megszorítások hatására váltak le a kormánypártól.
„Támogatási szempontból nincs rossz helyzetben a Fidesz. Az a legnagyobb kérdés, hogy a következő fél évet hogyan ússza meg” – mondta Szabó. Szerinte
ha 2025 őszén a mostani támogatottságához képest már képes néhány százalékot visszahozni, és közérzetjavító intézkedések sorozatát tudja bevezetni, akkor van esélye arra, hogy ha nem is kétharmados többséggel, de többséggel megnyeri a választásokat 2026-ban”.
Mint mondta, azért, mert „a szavazói tömb összetétele most nekik kedvez egyelőre és nem Magyar Péternek”. Magyar Péternek amúgy sincs könnyű dolga. Szabó szerint elsősorban azért, mert „a női szavazókat és a nyugdíjas szavazókat kellene megszólítania”. Ezen két választói csoport pedig „soha, semelyik párt számára nem egyszerű dolog, a női szavazók vonatkozásában pedig a mindenkori kormányzatoknak mindig privilegizált helyzete van.”
„Az, hogy most mit látunk a kormánypártok támogatottságán, és majd mi fog történni 2026 április 12-én, mikor a választások lesznek, az nem teljesen vág össze egymással” – jelentette ki. Szerinte „a Fidesz most nagyon tudatosan próbál a fiatalok felé üzeneteket” megfogalmazni, méghozzá kézzel fogható, anyagi értelemben vett üzeneteket, mint a munkáshitel, lakásépítések támogatása, vagy az albérlet-hozzájárulás. Szabó Andra szerint ezek lehet, hogy nem most azonnal hoznak plusz szavazatokat, de amikor a választás lesz, mérlegelnie kell egy fiatalnak is, hogy mit szeretne:
folytatódjanak-e ezek az intézkedések, vagy jöjjön valami teljesen más, amiről azt látja, hogy nagyon dinamikus, nagyon klassz, meg nagyon jövő, de azért a biztos pénz ott van a zsebében”.
A szociológus úgy látja, ebben az esetben „elképzelhető, hogy ugyanaz fog megtörténni, mint amit 2022-ben tapasztaltunk. Előzetesen azt gondoltuk, hogy nagyon kicsi lesz a Fidesz támogatottsága a fiatalok körében, az utólagos kutatások viszont azt mutatták, hogy nem volt olyan kicsi a Fidesz támogatottsága ebben a rétegben, sőt, hozta a társadalmi átlagot.”
„Ez nem Rogán Antalnak, hanem Orbán Viktornak szóló üzenet, nyilvánvaló” – mondta Szabó arról, hogy az Egyesült Államok kedden szankciós listára tette a miniszterelnök fontos miniszterét. „Ez két hétre szól – tette hozzá – január 20-án új adminisztráció lesz, amelyik a jelenleginél sokkal pozitívabban áll az Orbán Viktor vezette rezsimhez.” A szociológus szerint hiába ideiglenes lépés,
Rogán szankciós listára tétele „nagyon szigorú döntés”, egyben „nagyon komoly figyelmeztetés az Orbán-rezsim számára”.
„Nem értékelném túl az online jelenlétet. Tudom, hogy nem lehet ma sehol a világon online jelenlét nélkül választásokat nyerni, de én azt gondolom, hogy az önmagában kevés, offline részvétel szükséges hozzá” – jelentette ki Szabó Andrea, amikor arról kérdeztem, hogy váltotta voksokra Magyar Péter a Facebookon besöpört több százezer lájkot. Ő úgy véli, felesleges leértékelni a politikai plakátok jelentőségét, mivel a szavazók fejében azáltal rögzül egy vizuális inger. „Látens információt adnak, különösen azoknak az embereknek, akiknek bizonytalan a preferenciájuk, akik nem tudják eldönteni, hogy melyik pártokra szavaznak, viszont azt látják, az rögzül, hogy itt is az a párt van, meg ott is, meg amott is, és olyan impulzusok érik, aminek a végén azt fogják mondani, hogy ja, igen.”
Nézze meg a Fülke teljes adását Szabó Andreával – elérhető alábbi cikkünkben: