Világ HVG 2025. január. 10. 06:16

Egymás mellett ült az öt élő amerikai elnök Jimmy Carter gyászszertartásán

Az Egyesült Államok három korábbi, valamint a hivatalban lévő és a megválasztott elnöke is részt vett a búcsúztatón.

Az Egyesült Államok három korábbi (George W. Bush, Bill Clinton, Barack Obama) valamint a hivatalban lévő (Joe Biden) és a megválasztott elnöke (Donald Trump) is részt vett Jimmy Carternek, az ország 39. elnökének hivatalos gyászszertartásán csütörtökön Washingtonban. Az amerikai főváros Nemzeti Katedrálisában tartott megemlékezésen többek mellett búcsúbeszédet mondott Joe Biden még hivatalban lévő elnök, a család nevében pedig Jimmy Carter unokája, Jason Carter szólalt fel.

Donald Trump volt és következő amerikai elnök és Barack Obama volt elnök összenevetnek Jimmy Carter volt elnök gyászszertartásán.
Takayuki Fuchigami / Yomiuri / The Yomiuri Shimbun via AFP

A szertartáson részt vett Donald Trump január 20-án hivatalba lépő elnök, valamint Barack Obama, fiatalabb George Bush, és Bill Clinton. A gyászszertartás különleges pillanata volt, amikor Steven Ford, a 2006-ban elhunyt Gerald Ford elnök fia felolvasta apja búcsúbeszédét Jimmy Carterhez. A republikánus Gerald Ford az 1976-os elnökválasztáson alulmaradt a demokrata párti Jimmy Carterrel szemben, kettőjük barátsága ezt követően, már Carter hivatali idejének lezárulta után, 1981-ben kezdődött.

Elnöksége után alkotott maradandót a 100 éves Jimmy Carter

Kívülállóként költözött be 1977-ben Fehér Házba, s ugyanúgy távozott négy évvel később a demokrata Jimmy Carter, akit az ezt követő tevékenysége miatt értékel inkább a történelem, s ünneplik a századik születésnapján. Ezt a cikket a volt elnök századik születésnapján, október elsején közöltük először.

A 100 éves korában, december 29-én elhunyt Jimmy Carter gyászceremóniája, és több napos utolsó útja szombaton Georgia államban kezdődött, érintette gyerekkori lakóhelyét, az egykori családi farmot, valamint Plains városát is, ahol élete jórészét leélte. Georgia állam fővárosában, Atlantában emlékező szertartást tartottak az állami törvényhozás épületében, a ravatal pedig két napon keresztül a Carter Center épületében állt.

Az összes, még élő elnök egy képen.
Takayuki Fuchigami / Yomiuri / The Yomiuri Shimbun via AFP

A koporsó kedden érkezett a fővárosba, Washingtonba, ahol a Capitolium kupolacsarnokában állt a legmagasabb állami tiszteletadás mellett. A csütörtöki hivatalos gyászszertartást követően állami repülőgépen szállították vissza az egykori elnök koporsóját Georgia államba, ahol helyi idő szerint az esti órákban lakóhelyén, Plains városában szűk családi körben helyezik végső nyugalomra felesége, Rosalynn Carter mellé, akivel 77 évig élt házasságban.

Jimmy Carter az Egyesült Államok legidősebb kort elért elnöke volt, felesége 2023-ban halt meg.

(MTI)

Hirdetés
hvg360 Bábel Vilmos 2025. január. 10. 09:30

A szélsőjobb és Elon Musk migrációs népszavazást csinálna a német választásból, pedig sokkal többről szól

Egy végtelenül rossz hangulatban lévő Németország választ magának új képviselőket február 23-án. Gazdaság- és társadalompolitikai krízis van az országban, és ezt mostanra mindenki megérezte. Ez sok más nyugati demokráciára is igaz, de a németek jobban megszenvedik, mert a bukott modellt a sajátjuknak érezhették. Nem valószínű, hogy egy új kancellár alapvető kérdésekben másfelé vinné az országot, mint az elődje. Az ajánlat inkább az, hogy jobban csinálna hasonló dolgokat, kis változtatásokkal. A szélsőjobb közben a migráció kérdésében közelebb került a közhangulathoz, mint bármelyik másik párt. Az osztrák példától félnek a demokratikus pártok.