2010. szeptember. 10. 15:10 Szegő Iván Miklós Utolsó frissítés: 2010. szeptember. 10. 15:11 Tech

Mementó 1950: párosverseny az első tanácsválasztásig

Hatvan évvel a mostani önkormányzati választási kampány előtt, 1950. szeptember 8-án jelent meg a hír a kommunista pártlap, a Szabad Nép címlapján, hogy a „Népköztársaság Elnöki Tanácsa október 22-ére tűzte ki a helyi tanácsok tagjainak választását”.

A Szabad Nép híréből kiderül, hogy a választás kiírására az előterjesztést a minisztertanács tette, méghozzá „a Magyar Függetlenségi Népfront (MFN) kezdeményezése alapján”. A népfront egy kényszerszövetség, a kommunista állampártot – 1950-ben ezt éppen Magyar Dolgozók Pártjának hívták -, illetve a néhány még valamennyire létező többi pártot tömörítette ez az álságos szerepet játszó szervezet. Az MNF szerepe ugyanis látszólagos volt, úgy tettek, mintha nem csak a kommunisták játszanának szerepet az ország vezetésében az ötvenes években.

A népfrontot választások idején „vették elő”, formális szerepre kötelezték, és a kommunista jelöltek mellett kezdetben (1949-ben) még voltak ugyan más pártok képviselői is az általa összeállított listákon, de aztán végül csak az állampárt tagjai és legfeljebb pártonkívüliek szerepeltek a választási listákon. (1954-től a népfrontot átnevezték Hazafias Népfrontnak.)

1950 szeptemberére egyébként már működött néhány tanács, például a frissen létrehozott Nagy-Budapest, vagyis a főváros tanácsa is ülésezett már ekkoriban. Az Országgyűlés a helyi tanácsokról szóló törvényt csak 1950. május 11-én fogadta el – a Balogh Sándor szerkesztette, Nehéz esztendők krónikája, 1949-53 című kötet szerint. Ám a kötet is hangsúlyozza, hogy 1949 végén megszületett két másik fontos törvény, amelyek 1950. január elsején (illetve némi csúsztatással 1950 első hónapjaiban) léptek hatályba, és ezek a megyék területét és székhelyét szabályozták, illetve létrehozták Nagy-Budapestet. (Ezekről Mementó-sorozatunk korábbi részeiben már beszámoltunk, és írtunk Kádár Jánosnak e törvények előkészítésében játszott szerepéről is.)

A diktatúra totális kiépítése – vidéken is

A tanácsválasztások jelentősége éppen ezért a vidék, pontosabban az agrárvidékek „megdolgozásában” volt. Ez jelentette tulajdonképpen a kommunista párt hatalmi monopóliumának kiterjesztését, az önkormányzatiság felszámolását a legkisebb falvakban is. A tanácsrendszer ugyanis a kommunista diktatúra meghosszabbított karja volt, a direkt párthatározatokat a tanácsok hajtották végre, de persze az államigazgatás és a pártigazgatás két egymással párhuzamos piramisa hamarosan teljesen összekuszálódott.

Így a helyi (megyei, járási, városi, községi) párttitkárok és a helyi (szintén hasonló területi bontásban egymásnak alá-fölérendelt) tanácsok sajátos „összjátéka” vált hamarosan az ügyek fő elintézési módjává. Az államszocializmus idején mindvégig megmaradt az óriási bürokrácia, a feleslegesen felduzzasztott hivatalnoksereg akár hosszú évekig is intézett egy-egy ügyet, a rendszerváltáskor nem véletlenül söpörte el az önkormányzati rendszer ezt a rosszul működő hatalmi gépezetet. (Más kérdés, hogy miként működnek azóta az önkormányzatok, és mekkora a bürokrácia manapság.)

Járási tanácsok is alakultak

Visszatérve 1950-re: helyi tanácsok alakultak a választás után sorozatban: járási, városi, kerületi és községi szinten, a már létező budapesti és megyei szervek mellett. (Érdekesség, hogy idén, 2010-ben újra felvetődött a járások megszervezése, erről Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes beszélt a napokban.)

Másnap, szeptember 9-én megint címoldalon foglalkozott a pártlap a tanácsválasztásokkal. Ebben további részleteket közöltek a választási bizottságokról. Budapesten szeptember 15-én kellett megalakulnia az országos választási bizottságnak, amelyet a Magyar Függetlenségi Népfront Országos Tanácsa alakított meg. „Az országos választási bizottság az ország területén őrködik a választások törvényszerűsége felett, határoz a beadott panaszokról és közhírré teszi a választások országos eredményét” – írta a Szabad Nép.

Persze ekkoriban a választások törvényszerűsége csak formalitás volt, 1950-ben már a teljes állampárti diktatúra ideje jött el: Rajk Lászlót kivégezték, gazdasági perekben az országban még lézengő néhány külföldi menedzsert is letartóztatták (Standard-per). Kíméletlenül, sorozatban léptek fel az állam és a párt vélt vagy valós ellenségeivel szemben. Ezekben a napokban oszlatták fel a szerzetesrendeket (négy kivétellel), javában zajlottak a kitelepítések, mindennaposak voltak a kulákperek, rendőri és ügyészségi eljárások a nagyobb gazdák ellen.

A népfront jelöltjei

A Szabad Nép arról is beszámolt ezekben a napokban, hogy „a jelöltek listáját a népfront helyi szerve október 6-án nyújtja be három példányban a választási bizottsághoz”. Hogy miként zajlott mindez, az kiderül a Szabad Nép 1950. szeptember 14-ei számából, annak második oldalán ugyanis ez a cím olvasható: „A népfrontbizottságok országszerte készítik a helyi tanácstagok jelölőlistáját”.

A cikk szerint „a helyi tanácsok választásának lebonyolításáról szóló rendelet értelmében valamennyi helyi tanács végrehajtóbizottsága, községekben az elöljáróság szeptember 12-éig közölte a népfront helyi szervével a megválasztandó tagok és póttagok számát. A népfrontbizottságok ennek alapján állítják össze jelöltek listáját. A tanácstag-jelöltek kiválasztása országszerte folyik. A jelöltek száma több mint 220 ezer, ebből a póttagok száma közel 75 ezer.”

[[ Oldaltörés (Folytatás: Párosverseny a választásokig) ]]

Mindezen adminisztratív intézkedések közepette az ötvenes évekre annyira jellemző „versenyszellem”, vagyis a nyilvánvaló pártutasításra történő mozgósítás is megjelent. A munkahelyi termelési versenyek politikai felajánlásokkal párosultak a nagyobb gyárakban 1950-re, és ezeket a munkaversenyeket igyekeztek a kommunista apparatcsikok az agráriumban is meghonosítani. „Szép” példa erre a tanácsválasztásokhoz kapcsolódó egyik esemény, amelyről a Szabad Nép is beszámolt 1950. szeptember 14-én, méghozzá címoldalas vezető anyagban! A cím is egyértelmű: „Fejezzük be az őszi vetést a tanácsválasztás napjáig!”; illetve az alcím: „Bihartorda felhívása az ország dolgozó parasztságához”.
 
A Szabad Nép gyorsan meg is írja „mi történt”, alighanem „spontán módon”: „Vasárnap Földes község dolgozó parasztsága ünnepi gyűlésen hívta párosversenyre Bihartordát az őszi munkák elvégzésére. Bihartorda dolgozó parasztjai kedden összegyűltek, hogy meghallgassák küldöttük, Sugár László beszámolóját a vasárnapi földesi gyűlésről, amelyen községe nevében elfogadta a versenykihívást. A lelkes tapssal fogadott beszámoló után sorra szólaltak fel a dolgozó parasztok. Fekete Jánosné 11 holdas dolgozó parasztasszony, vállalta, hogy a tanácsválasztás napjának méltó megünneplésére, október 22-ig elvégzi földjén a búza vetését is.”

Kádár János (későbbi képen) belügyminiszterként már az ötvenes évek elején végrehajtott közigazgatási reformokban is fontos szerepet játszott

A Fekete Jánosné „dolgozó parasztasszony” felajánlásáról szóló cikk így folytatódik: „Egyben azt javasolta a község dolgozóinak, hogy a tanácsválasztás tiszteletére mindannyian vállalják, hogy az őszi szántás-vetést három nappal a földesiek kihívásában megjelölt idő előtt mindannyian befejezik. A gyűlés részvevői nagy lelkesedéssel fogadták el a javaslatot és felhívással fordultak az egész ország dolgozó parasztságához, hogy kövessék a példát: október 22-ét tegyék kétszeres ünneppé, az őszi vetés teljes elvégzésével alapozzák meg a jövőévi még jobb termést.”

A dolgozó parasztok és a dolgozó nép

Jól látszik a korabeli cikkből, hogy Fekete Jánosnét megkülönbözteti a pártlap a vidék más lakóitól, Feketéné ugyanis „dolgozó” araszt, azaz nem kulák. Ekkoriban ugyanis a kulák volt az egyik legszörnyűbb szitokszó, és a nagygazdák, a kulákokat állandóan zaklatták, fenyegették, és sokszor börtönbe is csukták vagy kitelepítették.

Ha valakinek nem lett volna világos, hogy miről szól a cikk,  a Szabad Nép mindezt „szájbarágósabban”, szerkesztőségi kommentárban is elmagyarázta a címoldalon: „A bihartordaiak felhívása híven tükrözi, milyen örömmel, lelkesedéssel készül a falu dolgozó népe a tanácsok megválasztására. A helyi tanácsok: a dolgozó nép hatalmának szervei, amelyeknek létrehozásával még szilárdabban a dolgozók kezébe kerül minden hatalom és lehetővé válik, hogy a dolgozó parasztság a jövőben még tevékenyebben vegyen részt az ország ügyeinek intézésében, hogy a dolgozók érdekei mindenütt maradéktalanul érvényre jussanak. Dolgozó parasztságunk az őszi munkák sikeres elvégzésével méltóan ünnepli meg a tanácsok megválasztását, hiszen minden idejében elvégzett munka növeli jövőévi terméskilátásainkat és ezzel erősíti országunkat, meggyorsítja ötéves tervünk végrehajtását, előre viszi a béke védelmének ügyét. Dolgozó parasztságunk saját tapasztalatából tanulta meg, hogy érdemes hallgatni Pártunk, kormányunk szavára. Tavaly a szokottnál korábban végeztük el az őszi munkát és ennek eredményét a falu dolgozó népe az idei gazdag termésben, jólétének, életszínvonalának emelkedésében mérhette le. A bihartordaiak felhívása ugyanakkor, amikor nagy termelési feladataink megoldására hívja fel a dolgozó parasztságot, erősíti népi demokráciánkat és egyben hozzájárul ahhoz, hogy jövőre még nagyobb termést biztosítsanak maguk és az egész ország számára.”

A kommentárban a „dolgozó” (mint jelző és főnév) szó kilencszer fordul elő – ebből mindenki érthette, hogy a tanácsok a „dolgozó” nép hatalmi szervei, illetve és az ország ügyeinek intézésében a „dolgozó parasztság” vehet részt.

Az őszi vetés tanácsválasztásokig való befejezéséről később Erdei Ferenc is írt cikket a Szabad Népbe, 1950. október 14-én, Balogh Sándor kötete szerint. Balogh beszámolt az ezutáni eredményekről is: „Nógrád és Vas után Zala és Baranya is befejezte a tanácsválasztás előtt a vetést” (Szabad Nép, 1950. október 20.), illetve „A tanácsválasztás előtt két nappal tizenegy megye befejezte az őszi vetést” (Szabad Nép, október 21.), valamint: „Egy nappal a tanácsválasztás előtt tizenhét megye befejezte az őszi vetést. Egész dolgozó parasztságunk lelkes örömmel teljesíti vállalását” (Szabad Nép, 1950. október 22.).

Mi lett az eredmény?

A Nehéz esztendők krónikája című kötet beszámol végül a választás „eredményéről” is, bár ez aligha lehetett kétséges: 1950. október 22-én 220 ezer tanácstagot, illetve póttagot választottak meg. A tanácstagok kétharmada pártonkívüli volt. Balogh Sándor szerint azonban a választott tagokból álló állandó bizottságok működése hamarosan formálissá vált.

„De maguknak a tanácsoknak sem volt érdemleges hatáskörük, az ügyeket valójában a végrehajtó bizottságok, sőt gyakran az elnökök, illetőleg titkárok intézték” - írja Balogh Sándor, a tanácselnökökre és a vb-titkárokra utalva. Az ötvenes évek elején létrehozott tanácsok kezdetben kettős nyomás alatt dolgoztak: a szakminisztériumok és a felsőbb tanácsi szervek rendeletek és utasítások özönével árasztották el ezeket az alsóbb szerveket.

Önálló kezdeményezésre nem volt lehetőségük a helyi tanácsoknak, és még saját anyagi eszközökkel sem rendelkeztek. „Ily módon tevékenységük tulajdonképpen a begyűjtésre, adószedésre, a tagosítások végrehajtására és a közellátási problémák enyhítésére korlátozódott. Ebben a tekintetben a helyi tanácsok életében 1953-ig nem történt említésre méltó változás” – írja Balogh. Későbbi tanácsreformok változtattak a helyzeten, több önállóságot adtak a helyhatóságoknak, de az államszocializmus Magyarországán a tanácsokat nem nevezhetjük önkormányzati szerveknek, és 1989-ig – legalábbis részben - a felsőbb utasítások végrehajtását szolgáló elemekként funkcionáltak a hatalmi gépezetben.

VELETEK VAGYUNK – OLVASÓKKAL, ÚJSÁGÍRÓKKAL!

A hatalomtól független szerkesztőségek száma folyamatosan csökken, a még létezők pedig napról napra erősödő ellenszélben próbálnak talpon maradni. A HVG-ben kitartunk, nem engedünk a nyomásnak, és minden nap elhozzuk a hazai és nemzetközi híreket.

Ezért kérünk titeket, olvasóinkat, hogy tartsatok ki mellettünk, támogassatok bennünket, csatlakozzatok pártolói tagságunkhoz, illetve újítsátok meg azt!

Mi pedig azt ígérjük, hogy továbbra is minden körülmények között a tőlünk telhető legtöbbet nyújtjuk a számotokra!
Hirdetés