2010. május. 11. 17:00 Szegő Iván Miklós Utolsó frissítés: 2010. július. 05. 21:32 Tech

Mementó 1950: összevonják a községeket

A magyar parlamentben új, „egyszerűbb” házszabályokat fogadtak el hatvan éve, amelyeket azonban nem mertek nyilvánosságra hozni. Közben hirtelen eltűnt az államfő, Szakasits Árpád. Az új házszabály segítségével a belügyminiszter, Kádár János 1950 májusában pár nap alatt megszavaztatta a tanácsrendszer bevezetését. Az új törvény szerint az 500 főnél kisebb lélekszámú településeken „rendszerint” közös községi tanácsokat kellett alakítani.

Hatalmas címekkel köszöntötte az olvasókat a Szabad Nép 1950. május 9-én: „Rónai Sándor elvtársat az Elnöki Tanács elnökévé választotta az országgyűlés”, illetve „Kádár János elvtárs benyújtotta a helyi tanácsokról szóló törvényjavaslatot”. Az örömteli események hátterében „érdekes” folyamatok játszódtak le, kár, hogy ezekről a Szabad Nép nem számolt be. Az államfő Szakasits Árpád  távozásának indokaként felhozott "hirtelen betegség" ugyanis csak álca volt. Valójában már április 24-én lemondott, majd letartóztatták, vejével, Schiffer Pállal együtt. A Magyar Életrajzi Lexikon és a Wikipedia szerint az Elnöki Tanács elnökét „1950-ben koholt vádakkal letartóztatták és háborús bűntett, kémkedés, a demokratikus államrend megdöntésére irányuló szervezkedés vezetésének bűntettének vádjával életfogytiglani börtönre ítélték. 1956 márciusában szabadult ki, s rehabilitálták.”

Farkasréti temető - itt helyezték végső nyugalomra Szakasitsot

Csak emlékeztetőül írjuk, a belügyminiszter ekkoriban Kádár János volt, de hogy neki mekkora volt a szerepe Szakasits eltávolításában, erről természetesen nem szól a Szabad Nép. Valószínűleg egyébként nem Kádár, hanem Rákosi volt a fő felelős Szakasits letartóztatásáért, viszont éppen a Szakasits-nyomozás során felmerült „adatok” miatt kerül majd később bajba Kádár is. Kádár egyébként a koncepciós perek anyagainak nagy részét megsemmisítette a hatvanas években, amikor elvileg a visszaélések kivizsgálásra hozatott létre bizottságot – írja Huszár Tibor Kádár-életrajzában. Éppen ezért jelenleg felelőtlenség lenne bárkit is felmenteni az ötvenes évek vezetői közül a letartóztatások miatt, hiszen a dokumentumok jelentős része nem áll rendelkezésre. Kádárt az sem menti fel, hogy később szintén börtönbe veti Rákosi. Az 56-os intézet honlapja szerint egyébként Kádárt is felelősség terheli a volt szociáldemokrata vezetők ellen koncepciós perekben hozott ítéletekért.

Új házszabály - nem merik nyilvánosságra hozni

De hagyjuk Kádár János belügyi tevékenységét, nézzük, mit csinált ekkoriban - belügyminiszterként - a közigazgatás terén. A Szabad Nép május 9-ei száma szerint igen aktív volt ekkoriban az MDP (Magyar Dolgozók Pártja) főtitkár-helyettese. A cikk ugyanis így folytatódik: „ezután Kádár János elvtárs, belügyminiszter benyújtotta a tanácsokról szóló törvényjavaslatot. Ries István elvtárs, igazságügy-miniszter benyújtotta a büntetőtörvénykönyv általános részéről szóló törvényjavaslatot, amelyeket az illetékes bizottság elé utaltak.” (Ries István még 1950-ben a verések következtében meg fog halni a váci börtönben, erről az Aranycsapatról szóló cikkünkben már írtunk pár hete, amikor az igazságügy-miniszter MLSZ-tisztségéről szóltunk.)

Egy későbbi kép: Kádár János (baloldalt) és Szakasits Árpád (jobbról a második)

Arról, hogy hogyan változott meg hirtelen a rákosista országgyűlésben a házszabály, a Szabad Nép így számol be: „Hegedüs elvtárs előadói beszédében hangsúlyozta, hogy a régi házszabályok, amelyeket a nemzetgyűlés még 1946-ban fogadott el, nem felelnek meg országgyűlésünk mai összetételének, és megváltozott feladatainak. A régi házszabályokban az úri Magyarország képviselőházának még sok káros vonása megtalálható.” Nagy valószínűséggel egyébként arról a Hegedüs Andrásról lehet szó a cikkben, aki 1955-ben lesz miniszterelnök, Nagy Imrét leváltva, és aki 1956-ban átadja a helyét – megintcsak - Nagy Imrének, az akkori forradalmi kormány vezetőjének. Aztán Hegedüs aláírja – utólag visszadátumozva – a szovjet hadsereg behívásáról szóló dokumentumot – még a forradalom idején. Hegedűs később szakít sztálinista múltjával, 1968-ban szembefordul a kommunista rendszerrel – Csehszlovákia megszállása után -, és ellenzéki szerepbe kerül. Komoly retorziók azonban a hetvenes-nyolcvanas években már nem érik őt.

1950-ben Hegedüs még persze sztálinista, ez kiderül a Szabad Népből is: „A javasolt ügyrend – mondotta Hegedüs elvtárs – széleskörű jogokat biztosít a képviselőknek és megszüntet számtalan eddig érvényben lévő kötöttséget. Egyszerűbbé teszi az országgyűlés működését, mert az eddigi 19 bizottság helyett 4 állandó bizottság létesítését javasolja: a jogi bizottságét, a gazdasági és pénzügyi bizottságét, a külügyi bizottságét és a kulturális bizottságét.” Vagyis az országgyűlés szerepét azzal is korlátozták, hogy számos szakbizottságot megszüntettek. Így a testület működése formálissá vált. Majd ez is kiderül: „Az országgyűlés az ügyrendet változtatás nélkül elfogadta.” Sőt, az új ügyrend azonnal életbelépett, „ennek értelmében a Kádár és Ries elvtársak benyújtotta törvényjavaslatokat a jogi bizottságnak adták ki előzetes tárgyalásra”. Az ügyrendről annyit érdemes még megjegyezni, hogy annyira „demokratikus” volt, illetve „egyszerű”, hogy titkosan kezelték, nyilvánosságra sem hozták a módosított házszabályokat Bencsik Péter tanulmánya szerint.

[[ Oldaltörés (Folytatás: közös községi tanácsok az aprófalvakban) ]]

Mindezek után már felgyorsulnak a folyamatok. A Szabad Nép május 10-én ismerteti a tanácstörvény legfőbb rendelkezéseit. A törvényjavaslat bevezetőjében hangsúlyozza: „A szocializmus útján haladó Magyar Népköztársaság olyan államszervezetet épít, amely biztosítja a dolgozók tevékeny és állandó közreműködését az államhatalom gyakorlásában". Azt is hangsúlyozzák: "A Magyar Népköztársaság országgyűlése az alkotmányban megállapított elveknek megfelelően megvalósítja a demokratikus államszervezet legmagasabbrendű formáját: a tanácsok rendszerét.”

„A helyi tanácsok a dolgozó nép köréből a széleskörű demokrácia alapelvei szerint választott és a demokratikus centralizmus elveinek megfelelően egymás alá és fölé rendelt szervek, működési területükön a dolgozó népegységes államhatalmát képviselik, biztosítják a tervszerűséget az állami élt minden vonatkozásában, ellátják a gazdasági, társadalmi és kulturális vezetés feladatait, általában az államigazgatás helyi tennivalóit” – fogalmaz a törvény. (A demokratikus centralizmus a gyakorlatban ekkoriban azt jelentette, hogy a központi pártutatásításokat kellett végrehajtania mindenkinek.) 

Ami a részleteket illeti: „Helyi tanácsot kell alakítani minden megyében, járásban, városban, a minisztertanács által meghatározott minden városi kerületben és rendszerint minden olyan községben, amelynek lakossága az ötszázat eléri. A Budapesten szervezett tanács a megyei tanáccsal azonos jogállású. Budapesten kerületenkint városi kerületi tanácsot kell létesíteni. (…) Az 500 főnél kevesebb lakosú több község részére rendszerint közös községi tanácsot kell alakítani.”

Hierarchikus rendszer

Vagyis a tanácsrendszer rendkívül szigorú hierarchiában épült fel: elvileg a piramis csúcsán az országgyűlés és az Elnöki Tanács állt, valójában viszont a minisztertanács látta el a felügyeletet és a tanácsok általános irányítását. A budapesti és megyei tanácsok és az azokkal azonos jogállású városi tanácsok közvetlenül alárendeltek a kormánynak. A megyei tanácsok alárendeltjei a városi és a járási tanácsok voltak, a legalsó szinten pedig a községi tanácsok álltak.

Kádár János 1957-ben

Ennél persze jóval bonyolultabb volt a helyzet, hiszen a törvény nem igazán szólt a Magyar Dolgozók Pártjáról, az állampártról, amely valójában a kezében tartotta a döntési jogköröket. A pártállam éppen úgy épült fel, hogy nemcsak államigazgatási, hanem párthierarchia is működött. Az államigazgatás sokszor csak utólag, pártutasítás nyomán hozta meg a rendelkezéseket. Az 1950-es tanácstörvényben szó esik egyébként a tanácsok végrehajtó bizottságairól (vb) is, ezekről az adminisztratív szervezetekről is. Ebből kiderül, hogy a vb-ket nemcsak a tanács választott tagjai, hanem a magasabb rendű tanácsok és a magasabb rendű tanácsok vb-i is utasíthatták. Mindez persze irtózatos káoszt okozott, és tervgazdaság és a pártutasításos rendszer gyakorlatilag gyorsan működésképtelenné vált. Részben ez a túlbonyolított és túlbürokratizált rendszer – és a totális diktatúra - vezetett az 1956-os forradalomhoz és szabadságharchoz.

Kádár a Szovjetunió példájáról

„Kádár János elvtárs belügyminiszter” a törvényjavaslathoz indokolást is fűzött a Szabad Nép szerint. Ebben hangsúlyozta, hogy a tanácsok munkájában való tevékeny részvétel növelni fogja a dolgozó tömegek érdeklődését az állami ügyek iránt, szorosabbra fűzi az állam és a tömegek kapcsolatát. Azt is kimondta: a Magyar Népköztársaságban „nincs szembenálló országos és helyi érdek; a tanácsrendszer egysége kifejezi azt is, hogy a megyék, járások, városok, községek, fejlődése országos érdek, amelynek feltétele az ország erői fejlődésének előmozdítása.”

Kádár végül azt is kimondja írásos indoklásában: „Feladatunk most az, hogy a felszabadító Szovjetunió példája nyomán következetesen továbbfejlesszük népköztársaságunk államszervezetét, tökéletesítsük működését; csak így tudja betölteni népi demokratikus államunk azt a nagy feladatot, amely a munkások és dolgozó parasztok államára a szocializmus építésében hárul.”

Két-három nap alatt átment a törvény a Parlamenten

Másnap, május 11-én a Szabad Nép a parlamenti vitáról számol be. Eszerint a törvényjavaslatot Pongrácz Kálmán elvtárs, a jogi bizottság előadója ismertette. (Pongrácz Budapest polgármestereként részt vett Nagy-Budapest 1950-es megszervezésében, erről korábban már írtunk Mementó-sorozatunkban.) Pongrácz május 10-én bejelentette, hogy a jogi bizottság minden változtatás nélkül elfogadta a helyi tanácsokról szóló törvényjavaslatot. „Pongrácz elvtárs a továbbiakban a Szovjetunió példájáról beszélt".  Elmondta: "példaképünk a tanácshatalom szovjet típusa, mint a szocialista demokrácia legmagasabbrendű formája” – olvasható a Szabad Népben.

Újabb nap telik el, és kiderül, hogy az országgyűlés máris elfogadta a tanácstörvényt. Valójában május 8. és 11. között megy végbe a „demokratikus” folyamat. Erről a Szabad 1950. május 12-én, pénteki kiadásának címoldalán számol be. Előzőleg a vitában felszólalt Harrer Ferenc is, a nagytekintélyű várospolitikus, aki még az 1900-as évek elején dolgozta ki például Nagy-Budapest első koncepcióját, ahogyan erről is írtunk a Mementó-sorozat egyik korábbi részében.  Harrer arról beszélt 1950 májusában a Parlamentben, hogy „csak a tanácsok rendszerével kapcsolható be az emberek tömege a közfeladatok intézésébe”.

Kádár: őszintén

Ezután „Kádár János elvtárs belügyminiszter” szólal fel, és elmondja, hogy „a tanácsok létrehozása a felső államigazgatási szervek után a középső és az alsó fokú államigazgatási szervek felépítéséből is kiküszöböli  a középkori feudális és burzsoá vonásokat”. Ezzel pedig szerinte „államigazgatásunk egész rendszerében megvalósítjuk és befejezzük a népi demokratikus állam kialakítását”. "A tanácsok egyik talán legfontosabb feladata lesz a közigazgatásban még meghúzódó reakciós elemek és reakciós vonások kiküszöbölése.”

Mindez elég vészjóslóan hangzott egy sztálinista állam belügyminiszterétől. Aztán Kádár ki is mondja, amire utaltunk a pártállami berendezkedés kapcsán: „A helyi tanácsok munkájának sikereit is az fogja biztosítani, hogy tevékenységüket, az egész dolgozó nép harcát irányító erő, a magyar munkásosztály sok harcban kovácsolódott és edződött élcsapata, a Magyar Dolgozók Pártja fogja vezetni.”

Hosszan tartó lelkes taps Kádárnak

Ezután a Szabad Nép leírja: „Kádár János elvtárs beszédét az országgyűlés percekig tartó lelkes tapsviharral üdvözölte. Utána ugyancsak lelkes tapssal, kitörő örömmel fogadta el mind általánosságban, mind részleteiben a helyi tanácsokról szóló törvényjavaslatot és ezzel a dolgozó népet képviselő országgyűlés új fejezetet nyitott szocializmust építő népi demokratikus államunk történetében.”

Ezt a törvényt 1954-ben, Nagy Imre idején némileg igyekeztek valamivel lazítani, majd 1971-ben született meg az úgynevezett III. tanácstörvény – immár a Kádár-rendszer idején. A következő helyhatósági reform a rendszerváltozás történik: 1990-ben alakult meg a mai önkormányzati rendszer, amelynek módosítása húsz év után, 2010-ben ismét napirendre került.

VELETEK VAGYUNK – OLVASÓKKAL, ÚJSÁGÍRÓKKAL!

A hatalomtól független szerkesztőségek száma folyamatosan csökken, a még létezők pedig napról napra erősödő ellenszélben próbálnak talpon maradni. A HVG-ben kitartunk, nem engedünk a nyomásnak, és minden nap elhozzuk a hazai és nemzetközi híreket.

Ezért kérünk titeket, olvasóinkat, hogy tartsatok ki mellettünk, támogassatok bennünket, csatlakozzatok pártolói tagságunkhoz, illetve újítsátok meg azt!

Mi pedig azt ígérjük, hogy továbbra is minden körülmények között a tőlünk telhető legtöbbet nyújtjuk a számotokra!
Hirdetés
Élet+Stílus Csatlós Hanna 2020. október. 01. 19:46

A vörösiszap-katasztrófa az egyik közösséget szétzilálta, a másikat megerősítette

Magyarországon első alkalommal került sor egy ipari-természeti katasztrófa hosszú távú hatásainak komplex kutatására. Pszichológus, kommunikációkutató, lelkipásztor és szociológusok bevonásával vizsgálták meg, hogy tíz évvel a vörösiszapömlés után milyen állapotban van a három érintett település, Devecser, Kolontár és Somlóvásárhely lakossága. A kutatás a koronavírus-járvány hosszútávú kezelésére vonatkozóan is fontos következtetéseket tartogat.