Hatalmas címekkel köszöntötte az olvasókat a Szabad Nép 1950. május 9-én: „Rónai Sándor elvtársat az Elnöki Tanács elnökévé választotta az országgyűlés”, illetve „Kádár János elvtárs benyújtotta a helyi tanácsokról szóló törvényjavaslatot”. Az örömteli események hátterében „érdekes” folyamatok játszódtak le, kár, hogy ezekről a Szabad Nép nem számolt be. Az államfő Szakasits Árpád  távozásának indokaként felhozott "hirtelen betegség" ugyanis csak álca volt. Valójában már április 24-én lemondott, majd letartóztatták, vejével, Schiffer Pállal együtt. A Magyar Életrajzi Lexikon és a Wikipedia szerint az Elnöki Tanács elnökét „1950-ben koholt vádakkal letartóztatták és háborús bűntett, kémkedés, a demokratikus államrend megdöntésére irányuló szervezkedés vezetésének bűntettének vádjával életfogytiglani börtönre ítélték. 1956 márciusában szabadult ki, s rehabilitálták.”

Farkasréti temető - itt helyezték végső nyugalomra Szakasitsot

Wikipedia

Csak emlékeztetőül írjuk, a belügyminiszter ekkoriban Kádár János volt, de hogy neki mekkora volt a szerepe Szakasits eltávolításában, erről természetesen nem szól a Szabad Nép. Valószínűleg egyébként nem Kádár, hanem Rákosi volt a fő felelős Szakasits letartóztatásáért, viszont éppen a Szakasits-nyomozás során felmerült „adatok” miatt kerül majd később bajba Kádár is. Kádár egyébként a koncepciós perek anyagainak nagy részét megsemmisítette a hatvanas években, amikor elvileg a visszaélések kivizsgálásra hozatott létre bizottságot – írja Huszár Tibor Kádár-életrajzában. Éppen ezért jelenleg felelőtlenség lenne bárkit is felmenteni az ötvenes évek vezetői közül a letartóztatások miatt, hiszen a dokumentumok jelentős része nem áll rendelkezésre. Kádárt az sem menti fel, hogy később szintén börtönbe veti Rákosi. Az 56-os intézet honlapja szerint egyébként Kádárt is felelősség terheli a volt szociáldemokrata vezetők ellen koncepciós perekben hozott ítéletekért.

Új házszabály - nem merik nyilvánosságra hozni

De hagyjuk Kádár János belügyi tevékenységét, nézzük, mit csinált ekkoriban - belügyminiszterként - a közigazgatás terén. A Szabad Nép május 9-ei száma szerint igen aktív volt ekkoriban az MDP (Magyar Dolgozók Pártja) főtitkár-helyettese. A cikk ugyanis így folytatódik: „ezután Kádár János elvtárs, belügyminiszter benyújtotta a tanácsokról szóló törvényjavaslatot. Ries István elvtárs, igazságügy-miniszter benyújtotta a büntetőtörvénykönyv általános részéről szóló törvényjavaslatot, amelyeket az illetékes bizottság elé utaltak.” (Ries István még 1950-ben a verések következtében meg fog halni a váci börtönben, erről az Aranycsapatról szóló cikkünkben már írtunk pár hete, amikor az igazságügy-miniszter MLSZ-tisztségéről szóltunk.)

Egy későbbi kép: Kádár János (baloldalt) és Szakasits Árpád (jobbról a második)

Arról, hogy hogyan változott meg hirtelen a rákosista országgyűlésben a házszabály, a Szabad Nép így számol be: „Hegedüs elvtárs előadói beszédében hangsúlyozta, hogy a régi házszabályok, amelyeket a nemzetgyűlés még 1946-ban fogadott el, nem felelnek meg országgyűlésünk mai összetételének, és megváltozott feladatainak. A régi házszabályokban az úri Magyarország képviselőházának még sok káros vonása megtalálható.” Nagy valószínűséggel egyébként arról a Hegedüs Andrásról lehet szó a cikkben, aki 1955-ben lesz miniszterelnök, Nagy Imrét leváltva, és aki 1956-ban átadja a helyét – megintcsak - Nagy Imrének, az akkori forradalmi kormány vezetőjének. Aztán Hegedüs aláírja – utólag visszadátumozva – a szovjet hadsereg behívásáról szóló dokumentumot – még a forradalom idején. Hegedűs később szakít sztálinista múltjával, 1968-ban szembefordul a kommunista rendszerrel – Csehszlovákia megszállása után -, és ellenzéki szerepbe kerül. Komoly retorziók azonban a hetvenes-nyolcvanas években már nem érik őt.

1950-ben Hegedüs még persze sztálinista, ez kiderül a Szabad Népből is: „A javasolt ügyrend – mondotta Hegedüs elvtárs – széleskörű jogokat biztosít a képviselőknek és megszüntet számtalan eddig érvényben lévő kötöttséget. Egyszerűbbé teszi az országgyűlés működését, mert az eddigi 19 bizottság helyett 4 állandó bizottság létesítését javasolja: a jogi bizottságét, a gazdasági és pénzügyi bizottságét, a külügyi bizottságét és a kulturális bizottságét.” Vagyis az országgyűlés szerepét azzal is korlátozták, hogy számos szakbizottságot megszüntettek. Így a testület működése formálissá vált. Majd ez is kiderül: „Az országgyűlés az ügyrendet változtatás nélkül elfogadta.” Sőt, az új ügyrend azonnal életbelépett, „ennek értelmében a Kádár és Ries elvtársak benyújtotta törvényjavaslatokat a jogi bizottságnak adták ki előzetes tárgyalásra”. Az ügyrendről annyit érdemes még megjegyezni, hogy annyira „demokratikus” volt, illetve „egyszerű”, hogy titkosan kezelték, nyilvánosságra sem hozták a módosított házszabályokat Bencsik Péter tanulmánya szerint.

Mindezek után már felgyorsulnak a folyamatok. A Szabad Nép május 10-én ismerteti a tanácstörvény legfőbb rendelkezéseit. A törvényjavaslat bevezetőjében hangsúlyozza: „A szocializmus útján haladó Magyar Népköztársaság olyan államszervezetet épít, amely biztosítja a dolgozók tevékeny és állandó közreműködését az államhatalom gyakorlásában". Azt is hangsúlyozzák: "A Magyar Népköztársaság országgyűlése az alkotmányban megállapított elveknek megfelelően megvalósítja a demokratikus államszervezet legmagasabbrendű formáját: a tanácsok rendszerét.”

„A helyi tanácsok a dolgozó nép köréből a széleskörű demokrácia alapelvei szerint választott és a demokratikus centralizmus elveinek megfelelően egymás alá és fölé rendelt szervek, működési területükön a dolgozó népegységes államhatalmát képviselik, biztosítják a tervszerűséget az állami élt minden vonatkozásában, ellátják a gazdasági, társadalmi és kulturális vezetés feladatait, általában az államigazgatás helyi tennivalóit” – fogalmaz a törvény. (A demokratikus centralizmus a gyakorlatban ekkoriban azt jelentette, hogy a központi pártutatásításokat kellett végrehajtania mindenkinek.) 

Ami a részleteket illeti: „Helyi tanácsot kell alakítani minden megyében, járásban, városban, a minisztertanács által meghatározott minden városi kerületben és rendszerint minden olyan községben, amelynek lakossága az ötszázat eléri. A Budapesten szervezett tanács a megyei tanáccsal azonos jogállású. Budapesten kerületenkint városi kerületi tanácsot kell létesíteni. (…) Az 500 főnél kevesebb lakosú több község részére rendszerint közös községi tanácsot kell alakítani.”

Hierarchikus rendszer

Vagyis a tanácsrendszer rendkívül szigorú hierarchiában épült fel: elvileg a piramis csúcsán az országgyűlés és az Elnöki Tanács állt, valójában viszont a minisztertanács látta el a felügyeletet és a tanácsok általános irányítását. A budapesti és megyei tanácsok és az azokkal azonos jogállású városi tanácsok közvetlenül alárendeltek a kormánynak. A megyei tanácsok alárendeltjei a városi és a járási tanácsok voltak, a legalsó szinten pedig a községi tanácsok álltak.

Kádár János 1957-ben

null

Ennél persze jóval bonyolultabb volt a helyzet, hiszen a törvény nem igazán szólt a Magyar Dolgozók Pártjáról, az állampártról, amely valójában a kezében tartotta a döntési jogköröket. A pártállam éppen úgy épült fel, hogy nemcsak államigazgatási, hanem párthierarchia is működött. Az államigazgatás sokszor csak utólag, pártutasítás nyomán hozta meg a rendelkezéseket. Az 1950-es tanácstörvényben szó esik egyébként a tanácsok végrehajtó bizottságairól (vb) is, ezekről az adminisztratív szervezetekről is. Ebből kiderül, hogy a vb-ket nemcsak a tanács választott tagjai, hanem a magasabb rendű tanácsok és a magasabb rendű tanácsok vb-i is utasíthatták. Mindez persze irtózatos káoszt okozott, és tervgazdaság és a pártutasításos rendszer gyakorlatilag gyorsan működésképtelenné vált. Részben ez a túlbonyolított és túlbürokratizált rendszer – és a totális diktatúra - vezetett az 1956-os forradalomhoz és szabadságharchoz.

Kádár a Szovjetunió példájáról

„Kádár János elvtárs belügyminiszter” a törvényjavaslathoz indokolást is fűzött a Szabad Nép szerint. Ebben hangsúlyozta, hogy a tanácsok munkájában való tevékeny részvétel növelni fogja a dolgozó tömegek érdeklődését az állami ügyek iránt, szorosabbra fűzi az állam és a tömegek kapcsolatát. Azt is kimondta: a Magyar Népköztársaságban „nincs szembenálló országos és helyi érdek; a tanácsrendszer egysége kifejezi azt is, hogy a megyék, járások, városok, községek, fejlődése országos érdek, amelynek feltétele az ország erői fejlődésének előmozdítása.”

Kádár végül azt is kimondja írásos indoklásában: „Feladatunk most az, hogy a felszabadító Szovjetunió példája nyomán következetesen továbbfejlesszük népköztársaságunk államszervezetét, tökéletesítsük működését; csak így tudja betölteni népi demokratikus államunk azt a nagy feladatot, amely a munkások és dolgozó parasztok államára a szocializmus építésében hárul.”

Két-három nap alatt átment a törvény a Parlamenten

Másnap, május 11-én a Szabad Nép a parlamenti vitáról számol be. Eszerint a törvényjavaslatot Pongrácz Kálmán elvtárs, a jogi bizottság előadója ismertette. (Pongrácz Budapest polgármestereként részt vett Nagy-Budapest 1950-es megszervezésében, erről korábban már írtunk Mementó-sorozatunkban.) Pongrácz május 10-én bejelentette, hogy a jogi bizottság minden változtatás nélkül elfogadta a helyi tanácsokról szóló törvényjavaslatot. „Pongrácz elvtárs a továbbiakban a Szovjetunió példájáról beszélt".  Elmondta: "példaképünk a tanácshatalom szovjet típusa, mint a szocialista demokrácia legmagasabbrendű formája” – olvasható a Szabad Népben.

Újabb nap telik el, és kiderül, hogy az országgyűlés máris elfogadta a tanácstörvényt. Valójában május 8. és 11. között megy végbe a „demokratikus” folyamat. Erről a Szabad 1950. május 12-én, pénteki kiadásának címoldalán számol be. Előzőleg a vitában felszólalt Harrer Ferenc is, a nagytekintélyű várospolitikus, aki még az 1900-as évek elején dolgozta ki például Nagy-Budapest első koncepcióját, ahogyan erről is írtunk a Mementó-sorozat egyik korábbi részében.  Harrer arról beszélt 1950 májusában a Parlamentben, hogy „csak a tanácsok rendszerével kapcsolható be az emberek tömege a közfeladatok intézésébe”.

Kádár: őszintén

Ezután „Kádár János elvtárs belügyminiszter” szólal fel, és elmondja, hogy „a tanácsok létrehozása a felső államigazgatási szervek után a középső és az alsó fokú államigazgatási szervek felépítéséből is kiküszöböli  a középkori feudális és burzsoá vonásokat”. Ezzel pedig szerinte „államigazgatásunk egész rendszerében megvalósítjuk és befejezzük a népi demokratikus állam kialakítását”. "A tanácsok egyik talán legfontosabb feladata lesz a közigazgatásban még meghúzódó reakciós elemek és reakciós vonások kiküszöbölése.”

Mindez elég vészjóslóan hangzott egy sztálinista állam belügyminiszterétől. Aztán Kádár ki is mondja, amire utaltunk a pártállami berendezkedés kapcsán: „A helyi tanácsok munkájának sikereit is az fogja biztosítani, hogy tevékenységüket, az egész dolgozó nép harcát irányító erő, a magyar munkásosztály sok harcban kovácsolódott és edződött élcsapata, a Magyar Dolgozók Pártja fogja vezetni.”

Hosszan tartó lelkes taps Kádárnak

Ezután a Szabad Nép leírja: „Kádár János elvtárs beszédét az országgyűlés percekig tartó lelkes tapsviharral üdvözölte. Utána ugyancsak lelkes tapssal, kitörő örömmel fogadta el mind általánosságban, mind részleteiben a helyi tanácsokról szóló törvényjavaslatot és ezzel a dolgozó népet képviselő országgyűlés új fejezetet nyitott szocializmust építő népi demokratikus államunk történetében.”

Ezt a törvényt 1954-ben, Nagy Imre idején némileg igyekeztek valamivel lazítani, majd 1971-ben született meg az úgynevezett III. tanácstörvény – immár a Kádár-rendszer idején. A következő helyhatósági reform a rendszerváltozás történik: 1990-ben alakult meg a mai önkormányzati rendszer, amelynek módosítása húsz év után, 2010-ben ismét napirendre került.