Szerinte Magyar demagóg elvárásokkal provokálja az Alaptörvény szerint megválasztott vezető közjogi tisztségviselőket.
Nyílt levélben reagált Sulyok Tamás köztársasági elnök Magyar Péter vádjaira, amelyekben az államfőt a magyarok érdekeinek elhanyagolásával vádolta. Az elnök visszautasította Magyarnak a személyét érintő “kisstílű hazugságait”, és hangsúlyozta, hogy kikéri magának, hogy a közjogi rendszer megértéséről és tiszteletéről kioktassa. Mint írta: határozottan, egyszer és mindenkorra kikérem magamnak és az általam az Alaptörvény alapján képviselt magyar államnak, hogy a közjogi rendszer működéséről és az elnök feladatairól újra és újra kioktatni próbálja a köztársasági elnököt.
Kijelentette, hogy az Országgyűlésbe törekvő politikusokkal szemben is alapvető követelmény, hogy tisztában legyenek az Alaptörvény által felállított demokratikus közjogi rendszer szabályaival, és azokat tiszteletben tartsák. Sulyok szerint az ilyen jellegű provokációk a közhangulat “primitíven arrogáns hergelését” szolgálják.
A konfliktust Magyar Péter, a Tisza elnöke robbantotta ki egy Facebook-posztban, ahol élesen bírálta az államfőt. Szerinte Sulyok Tamás nem képviseli kellő határozottsággal a magyar nemzet érdekeit, különösen olyan kritikus helyzetekben, amikor a kormányt morális és gazdasági válság terheli. A politikus szerint: ha „egy miniszterelnök minden családtagja százmilliárdossá válik, ha a családja már a repteret, a pályaudvarokat és a minisztériumi épületeket is meg akarja szerezni, miközben hárommillió honfitársunk él a létminimum alatt, ha egy kormány hagyja veszni a magyar embereknek járó uniós forrásokat, akkor a köztársasági elnöknek meg kell szólalnia”.
Magyar példaként említette Sólyom László korábbi fellépését 2006-ban, amikor a köztársasági elnök nyíltan megszólalt a társadalmi feszültségek közepette. Mint írja, megérti, hogy Sulyok Tamás úgy gondolja, hogy „Orbán Viktor bábnak vette őt fel öt évre a Sándor Palotába”, ám van egy rossz híre: „a köztársasági elnök a magyar népnek tartozik elszámolással, nem Orbán Viktornak”.
Sulyok Tamás, korábban már jelezte, hogyan látja saját szerepkörét a magyar nyilvánosságban. Azt írta a Facebookon, hogy számos kritikát kap, amiért nem foglal állást politikai kérdésekben vagy a közéletet megosztó témákban, majd úgy folytatta: „Leginkább azért, mert a mindenkori köztársasági elnök a magyarság egészét és egységét képviseli. A vélemények különbözősége a demokrácia alapja. A hangnemet viszont mi választjuk.”