A hvg.hu olvasói lemaradtak ugyan az első, az 1949-es Magyar-Szovjet Barátság Hónapjáról, Mementó sorozatunk ugyanis 1950-nel, 1920-szal és időnként 1990-nel foglalkozott eddig. Most igyekszünk pótolni: napra pontosan hatvan évvel ezelőtt, 1950. február 17-én jelent meg ugyanis a Magyar Nemzetben a címoldalas cikk a Magyar-Szovjet Barátság Hónapjának kezdetéről.

Az izgalmas programok közül kiemelkedett természetesen Dobi István beszéde. A minisztertanács elnöke a szovjet küldöttség vezetőjét "Ivan Bárdin úrnak" szólította. (Ivan Pavlovics Bargyinról van szó, a Szovjet Tudományos Akadémia akkori alelnökéről, fémipari kutatóról.)

Vasfüggönyt húzott Horthy

Ez a korabeli elvtársozás ellenére sem meglepő, hiszen Dobi kisgazda politikus volt korábban, és 1959-ben lépett be az akkori állampártba, az MSZMP-be, tehát Bargyin 1950-ben még nem lehetett az ő "elvtársa". Dobi beszédeben elmondta: "A Horthy-reakció egy negyedszázadon keresztül vasfüggönnyel zárta el országunk dolgozó népe elől a Szovjetunió népeinek életét és kultúráját. Ugyanakkor, amikor az imperialista Nyugatról gátlástalanul áradhatott hazánkba a hanyatló és felbomló polgári kultúra minden terméke, a szovjet könyv, a szovjet színmű, a szovjet film, a szovjet tudomány előtt az ellenforradalmi rendszer leeresztette a sorompót." A magyar kormányfő persze jóval Churchill híres fultoni beszéde után szólalt fel - a brit miniszterelnök a vasfüggönyről először 1946-ban tett említést.

Összebújtak a zsellérkunyhóban

Derkovits parasztábrázolása

hung-art.hu

De nézzük, hogyan folytatta a minisztertanács elnöke: "A nagytőkések és nagybirtokosok elnyomó és kizsákmányoló uralma nem engedte meg, hogy a magyar munkások és dolgozó parasztok a szovjet kultúra alkotásaiból megismerhessék az igazságot, a Szovjetunió felszabadult népeinek hősi, alkotó, új, minden eddiginél magasabbrendű erkölcsöt, kultúrát és embertípust formáló életéről. Pedig emlékszem saját küzdelmes és nehéz életemből, hogy mi, munkások és szegényparasztok, mennyire vágyódtunk olyan újságokra és könyvekre, amelyek az igazat írják a Szovjetunióról, s hogyan bújtunk össze zsellérkunyhókban, petróleumlámpák világánál, sokszor fűtetlen kemence mellett, ha nagyritkán eljutott hozzánk egy-egy gyűrött, szakadozott füzet: Lenin és Sztálin egyik vagy másik beszéde, valamelyik külföldön magyarra fordított szovjet regény vagy tájékoztató brosúrák. Mily kevés volt ez, és mennyire szerettünk volna többet tudni a nagy Szovjetunióról!"

Dobi ezután beszámolt arról, hogy immár elhárultak az akadályok, és a "szovjet könyvek a magyar könyvkiadás történetében páratlanul magas példányszámban jelennek meg". Azt is megtudhatjuk, hogy "szovjet színdarabok a fővárosban és vidéken óriási látogatóközönséget vonzanak s hatalmas hatást tesznek dolgozó népünk legkülönbözőbb rétegeire". Sőt: "a szovjet filmek látogatottsága jelentősen megnőtt".

Miről maradtak volna le a dolgozó parasztok?

Hogy milyen filmek készültek az adott korban, abba bepillantást kaphatunk a Szabad Nép 1950. február elsejei cikkéből, amelynek címe: „Bemutatták Moszkvában a 'Berlin eleste' című szovjet színesfilmet. Az írásból kiderül: "A szovjet nép harcáról, Sztálin bölcs stratégiájáról és hadvezéri géniuszáról szóló új szovjet színesfilmet már a bemutatás napján 150.000-en nézték meg."

A Szabad Nép "kritikát" is közöl a filmről, igaz, nem a pártlap tudósítója utazott ki Moszkvába megnézni a mozit, hanem másodlagos forrásból idéz a cikk: "Pudovkin, a Szovjetunió népművésze a következőket írta róla: Eleven példája ez a film a szovjet film eszmei és művészi fejlődésének és bizonyítéka annak, mennyire sikerült elsajátítani a szocialista realizmus módszerét. A nézők a film hőseiben felismerik önmagukat, saját érzéseiket. Messze hallatszó hangon csendül ki a filmből az alapgondolat: a vezetők egysége a néppel, a nép szeretete Sztálin elvtárs iránt és odaadása a kommunizmus ügyéért.”

Elégedetlen a szovjet akadémikus, peresztrojkát akar Magyarországon?

Lerongyolódott berliniek - Love Parade

Mindezek után nem meglepő, hogy a "barátsághavi" szovjet küldöttség vezetője nem volt teljesen elégedett 1950. február 16-án a pesti Operaházban a magyar nép kulturális teljesítményével. A fémkutató Bargyin akadémikus - aki valamikor még az USA-ban is tanult, de ezzel nem dicsekedett 1950-ben Magyarországon - így szólt a közönséghez a Magyar Nemzet beszámolója szerint: "Az Önök országának dolgozói széleskörűen használják fel a szovjet nép tapasztalatit új hatalmi szerveik felépítésében, a szocialista ipar és mezőgazdaság megteremtésében, a munka szocialista módszereinek elsajátításában. Van azonban a szocialista építésnek egy ága, amelynek terén Magyarország még csak az első lépéseknél tart. A kultúra, a tudomány és a művészet átépítésére gondolok, az ország egész szellemi életének szocialista alapokon történő átépítésére."

Nem tudni, hogy Bargyin melyik orosz szót használta pontosan az átépítés emlegetésekor, de könnyen lehet, hogy ő is a később Mihail Gorbacsov nevéhez fűződő peresztrojka kifejezést alkalmazta. (Persze az 1950-es peresztrojka nem azonos a nyolcvanas évek második felétől a szovjet rendszer modernizálására szolgáló törekvésekkel.)

Karinthy Ferenc: lézengenek a nyugat-berlini munkanélküliek

Az ötvenes évekbeli szellemi életet sokkal inkább jellemzi az az ankét, amit Karinthy Frigyes fia, Karinthy Ferenc tartott, és amiről ugyanabban a lapszámban, ugyanazon az oldalon adott hírt a Magyar Nemzet, mint a szovjet akadémikus felszólalásáról. Eszerint az író a Kultúrkapcsolatok Intézetében beszámolt berlini tapasztalatairól. Elmondta, hogy "Nyugat-Berlinben nagy a munkanélküliség. Több mint 150 000 ember lézeng lerongyolódva, éhesen az utcákon és többszázezer ember jár át a keleti zónába dolgozni, hogy megélhetését biztosítsa. Kelet-Berlinben mindenki dolgozhat, nagyban folynak az építkezések. Itt nem látni luxuskirakatokat, viszont amire szükségük van az embereknek - élelem, ruha stb. - azt mind megkapják."