Hátborzongató perek zajlottak Magyarországon hatvan évvel ezelőtt. 1950. február 21-én a bíróság halálos ítéletet szabott ki kémkedés miatt Geiger Imrére és Radó Zoltánra. Mindkettőjüket a Standard-perben, egy hírhedt koncepciós eljárás nyomán marasztalták el, és az ítéletet később végre is hajtották. A vád álca volt csupán, mert a kommunista vezetés nem akart kártalanítást fizetni a Standard gyár külföldi tulajdonosainak az államosítás után.

"Atyai ágon sváb származású vagyok. Azelőtt nevem Krausz volt, amelyet 1936-ban magyarosítottam Domokosra. Politikai beállítottságomnál fogva fasiszta vagyok. A háború során, mint német szimpatizáns, mindenben támogattam a fasisztákat és saját magam is igyekeztem, hogy a hitleri Németország győzelmét elősegítsem. A háború után, midőn láttam, hogy Magyarország a szocializmus felé vezető útra lépett, kapcsolatokat kerestem az amerikai tröszt budapesti megbízottaihoz, akikről már akkor tudtam, hogy minden törekvésük Magyarország gazdasági helyzetének aláásását célozza." Ezt a szöveget nem A tanú című filmben mondja Kállai Ferenc, ez a vallomás valóban elhangzott a Magyar Nemzet 1950. február 19-ei tudósítása szerint. A vallomást Domokos Kelemen tette, aki a Standard gyár egyik vezetője volt korábban. Amikor a tröszt amerikai vezetésére utalt, akkor a Standard USA-beli tulajdonosaira (ITT és ISEC) gondolhatott. Vagy ha nem is ő, de mindenképpen valaki az International Telephone & Telegraphra (ITT) és az International Standard Electric Corporationre (ISEC) próbálta ráhúzni a kreált kémkedési ügyet.

Természetesen a továbbiakban nem ismertetjük teljes részletességgel a koholt vádak és koncepciós eljárások közben tett vallomásokat, amelyeket az akkori államvédelmisek módszereit ismerve aligha tettek önként a vádlottak. Nehezen hihető például, hogy valaki 1950-ben beismerte volna, méghozzá önként, hogy "fasiszta" lenne. Domokos végül az 1950. február 21-én kihirdetett ítélettel 10 évet kapott. Ez viszonylag enyhe büntetés volt ahhoz képest, hogy a gyár igazgatóját, Geiger Imrét és Radó Zoltán minisztériumi főosztályvezetőt halálra ítélte Olti Vilmos, a budapesti törvényszék különtanácsának elnöke. Még hátborzongatóbb, hogy Geigert és Radót később kivégezték.

Ki volt Radó Zoltán?

A gazdaságtörténettel foglalkozó Honvári János közlése szerint - amely e cikkhez való hozzászólásában olvasható - Radó Zoltán Csehszlovákiában született, 1939-ig ott is élt, akkor a németek elől Londonba emigrált. A II. világháború után Magyarországon telepedett le. Előbb a Jóvátételi Hivatal osztályvezetője, majd az erősáramú ipari igazgatóság vezetője volt, innen került 1948 októberében az Iparügyi Minisztérium X. főosztályának, később a Nehézipari Minisztérium VI. főosztályának az élére. Azért keverték a perbe, mert az általa irányított főosztály alá tartozott a Standard, másrészt 1949 februárjától magyar részről ő vezette azt a delegációt, amelyik Budapesten hónapokig tartó tárgyalásokat folytatott a Standard további sorsáról az anyacég megbízottjaival.

Mi volt a valódi oka a pernek?

De mi is állt valójában az úgynevezett Standard-per hátterében? Romsics Magyarország története a XX. században című művében ezt írja: "Az ipart, a kereskedelmet és a szolgáltatást érintő államosítások betetőzésére 1949 decemberében, immár a kommunista hatalomátvétel után került sor. (...) A kisajátított vállalatokért a rendeletek kártalanítást helyeztek kilátásba, ám erre a valóságban sohasem került sor. A részben külföldi vállalatok esetében ezt azzal igyekeztek palástolni, hogy vezetőik ellen szabotázs és kémkedés címén koncepciós pereket indítottak." Ez történt a Magyar-Amerikai Olajipari Rt. (MAORT) vezetőivel, akiket 1948 szeptemberében tartóztattak le és a Standard Villamossági Rt. menedzsereivel, akiket 1949 végén vettek őrizetbe.

Vagyis egyértelmű: a kommunisták által irányított magyar állam nem akart az államosítás miatt kártalanítást fizetni, viszont cserébe elővettek egy 1930-as horthysta törvényt, és kémkedés vádjával bíróság elé állították a magyar, az amerikai és a brit Standard-vezetőket, illetve a hozzájuk állítólag kapcsolódó személyeket. A vádak között szerepelt egy 1946-os és egy 1947-es kormányrendelet alapján a "gazdasági terv megvalósítását veszélyeztető bűntett", vagyis a szabotázs is.

Mi történt az eljárás során Robert Vogelerrel?

A borzalmas eljárást minősíti az amerikai vádlott bíróság előtti nyilatkozata. A szintén kémkedéssel vádolt amerikai Robert Vogeler (akit a Magyar Nemzet Vogeler Róbertként emlegetett) például nyilatkozott a bíróság előtt vallomástétele és kihallgatása körülményeiről. A lap 1950. február 21-ei száma szerint - miután korábban beismerő vallomást tett, egyébként a többi vádlotthoz hasonlóan - Vogeler ezt mondta a bíróság előtt: "Őszintén sajnálom azokat az aláaknázó tevékenységeket, amelyeket a magyar népi demokrácia ellen kifejtettem. (...) Vallomásomat szabadon, nyíltan tettem meg, mindenféle bántalmazás vagy kényszerítés nélkül, amit ahogy én tudom, ilyenféle esetekben állítani szoktak. Szeretném megállapítani, hogy velem igen korrektül, igen igazságosan bántak, mind az előzetes kihallgatás során, mind pedig a bíróság előtt." Persze a Time magazin azóta kiderítette, hogy miként bántak "igen igazságosan" Vogelerrel: már a hely, ahol őrizték, az is hírhedt volt, hiszen az Andrássy út 60.-ban, az ÁVH legszörnyűbb zárkáinak egyikében helyezték el, bokáig érő vízben, hiányos öltözetben. (Ebben az épületben működik ma a Terror Háza Múzeum.) Péter Gábor ÁVH-főnök személyesen közölte Vogelerrel a Time szerint, hogy ha együttműködik velük, akkor például visszakaphatja a zokniját.

Sztálint Rákosi tájékoztatta?

null

Vogelert hetekig nem hagyták aludni. Végül 17 hónapot töltött őrizetben és börtönben, az amerikai diplomácia közbelépésére engedték szabadon. Washington belement abba, hogy újra megnyitják a New York-i és a clevelandi magyar konzulátusokat, és visszaadnak olyan magyar vagyontárgyakat, amelyeket a nácik szállítottak Nyugat-Németország területére, cserében viszont Magyarország szabadon engedi Vogelert. Ez utóbb meg is történt, és ezután mesélhette immár szabadon az amerikai üzletember, hogy mi történt vele Budapesten.

Vogeler kapcsán Rainer M. János történész utal arra, hogy az amerikai állampolgárságú üzletember sorsáról maga Rákosi küldözgetett táviratokat Sztálinnak, és Vogeler esete összekapcsolódott az akkori hidegháborús hisztériával és a koreai háborúval is.

Nagy Imre későbbi védőügyvédje is feltűnik?

De hogyan nyilatkoztak a per során a "védőügyvédek"? "Bárd Imre dr. Vogeler védelmében tette meg előterjesztését" - írta a Magyar Nemzet 1950. február 21-én. Bárd a következőket mondta, szinte mentegetőzve: "Távol álljon tőlem a gondolat, hogy a bizonyítékoknak ilyen roppant és mondhatnám abszolút súlya alatt még csak meg is kíséreljem a vádlott bűncselekmény alól való ártatlanságának bizonyítását." (Vogeler egyébként 15 évet kapott eredetileg, de mint láttuk, amerikai nyomásra 17 hónapot kellett "csak" fogságban töltenie Magyarországon.) Az 1950-ben feltűnt Bárd Imréről nem sokat lehet megtudni az akkori lapokból, de nem kizárt, hogy azonos azzal az ügyvéddel, aki később, 1956 után Nagy Imre védőügyvédje lett. A Kádár-rendszer idején lezajlott, szintén koncepciós per nyomán Nagy Imrét, a forradalom miniszterelnökét kivégezték 1958-ban.

A később kivégzett Radó Zoltán ügyvédjéről a tudósításból csak annyi derül ki, hogy dr. Kertész "szintén a vádlottnak minden részletre kiterjedő beismerő vallomását" emelte ki. Dr. Kertész "kényszerítő körülménynek minősíti, hogy Radó már Angliában az Intelligence Service embere volt, és ez a szervezet küldte Magyarországra". Vagyis a Magyar Nemzet tudósításából kiderül, Radó védője maga állította, hogy az angol titkosszolgálat embere volt védence, akit később kivégeztek.

Hogyan vallatták Vogelert?

Honvári János szerint az amerikai üzletember tettlegesen kétszer bántalmazták. Először akkor ütötték meg, amikor cipőfűzőjétől megfosztott lábbelijében nem tudott az ÁVH székházában a lépcsőn felfelé elég gyorsan haladni. Egy másik alkalommal pedig – amikor még tagadta a vádakat – azzal próbálták meg jobb belátásra bírni, hogy a fejét hosszú ideig egy koszos fürdőkád vízébe nyomták. November végén maga Péter Gábor és helyettese (valamint egy szovjet állambiztonsági tiszt) hallgatta ki Vogelert. Péter azzal puhítgatta, hogy az ÁVH elsődleges célja nem Vogeler megbüntetése, hanem „az amerikai imperializmus ragadó mivoltának” az igazolása. Az üzletembert a per előkészítése során nem engedték napi 3-4 óránál többet aludni, így ellenállását hamar megtörték. Vogelert 1950. február 10-én elvitték a leendő per tanácsvezető bírójához, Olti Vilmoshoz, aki az amerikai vallomásának utolsó variációja alapján kijelölte azt a 23 kulcskérdést, amelyeket a tárgyaláson fel fog tenni, és amelyekre a válaszokat Vogelernek szó szerint meg kellett tanulnia. A tárgyalás előtti napon Olti és Alapy jelenlétében „főpróbát” tartottak annak érdekében, hogy másnap minden zökkenőmentesen menjen. Még aznap éjjel Péter Gáborhoz szállították, aki azzal fenyegette meg, hogy személyes sorsa a következő napon kezdődő nyilvános perben tanúsított magatartásától függ. Az ÁVH vezetője megígérte, hogy személyesen gondoskodik Vogeler kényelméről a fegyházban, ha jól játssza el a reá osztott szerepet. A külföldi üzletember számára abban a pillanatban az tűnt a legvonzóbb perspektívának, hogy a tárgyalás után ehet, alhat és olvashat kedvére, megszűnnek az állandó kihallgatások, zaklatások.