„Szüleink és nagyszüleink rutinszerűen spóroltak” – de lehet-e egyszerre takarékoskodni és egészségesen étkezni?
13 perc
2025.01.03. 18:45
Érezhetően tovább drágultak az élelmiszerek, sokaknak kell még szorosabbra húzni a nadrágszíjat, és ez nem kellemes érzés. Balázs Barbara újságíró és takarékos gasztroblogger könyve útmutató ahhoz, hogyan lehet a házikoszttal takarékoskodni, milyen a mértékletes konyha, és hogyan győzhetjük le a kisebbségi komplexusainkat, ha főzésről van szó. Mit érdemes megtartani a régi idők szokásaiból, és hogyan spóroljanak, akik speciális diétára szorulnak?
A közelmúltban jelent meg az első köteted Asszonypajtás konyhakalauza 21. századi spúroknak címmel. Az, hogy egy újságírónak könyve jelenik meg, nem meglepő, kérdés, hogy miért pont a szerény, gyors, nagyvárosi házikoszt lett a választott témád?
Körülbelül 15 éve kezdtem el azt érezni, hogy „jé, én szeretek főzni”, és hogy nem is megy rosszul, néha egész jó ötleteim vannak, főleg a semmiből valamit kategóriában. Már a koronavírus-járvány előtt előfordult, hogy kiposztoltam egy-egy jól sikerült ételt, de a pandémia időszakában vált ez rendszeressé, és akkor jött az ötlet, hogy jó lenne ennek valamilyen keretet adni. Így született az Asszonypajtás blog, illetve a kapcsolódó közösségi oldalak, amelyekből végül az Instagram lett a legerősebb láb, itt vagyok aktív. Nagyon sokat tanultam a saját ételekhez, és főleg az olcsó ételekhez való viszonyomról, nagyon izgalmas látni, hogy az ételeken keresztül milyen sok embert meg lehet szólítani, és néha én is meglepődöm, hogy tényleg milyen kevés pénzből lehet valami ehetőt tenni az asztalra.
Egy korábbi workshopon a Kassák Múzeum munkatársaival, illetve a résztvevőkkel közösen beszélgettetek a száz évvel ezelőtti, illetve mai spórolós, egyben fenntartható konyha sajátosságairól, a különböző régi és új praktikákról. Nagyon érdekes és tanulságos délután volt. Neked melyek voltak a legmeghatározóbb felismerések az úton, amely a könyvhöz, majd ehhez a rendezvényhez vezetett?
Szüleink és nagyszüleink annyira rutinszerűen spóroltak, hogy az ő konyhájukat figyelve rengeteget tanult az ember, de a heuréka pillanatok érdekes módon éppen azok voltak a számomra, amikor szakítottam valamilyen hagyománnyal, és ezzel időt, illetve végül pénzt is spóroltam. Mondok példát: én csirkehúsból szoktam húslevest főzni, nem teszek fel külön semmit, a habot se mindig szedem le, inkább hagyom leülepedni. A karfiolt nem párolom elő, ha ki akarom rántani, illetve sokszor használok konzerves hüvelyest, szerintem így olcsóbban jön ki – pláne a mi kis létszámú családunknál –, mint ha áztatom és sokáig főzöm a nyers zöldséget.
Emellett rengeteget tanultam az olasz konyhából is, például, hogy egy sima tészta olajjal, fokhagymával, esetleg kis prézlivel mennyire csodálatos és filléres fogás. Persze nemcsak az olasz, minden nemzet repertoárjában van egy csomó takarékos étel, tényleg nem tudnék olyat mondani, ahol nem hoznak ki valami szuper dolgot a liszt-krumpli vagy épp a gabona-hüvelyes fronton, szóval nagyon is érdemes nézelődni más népek konyháiban is. Sokszor egyébként is inkább a fűszerezés adja az egzotikumot, nem a nagyon extra alapanyag.
A fent említett workshopon például érdekes volt a Kassák család házinaplójából kapott részletek alapján összeállítani egy napi menüt. Vagy megtudni, hogy mennyire másra és másként költött a magyar avantgárd atyja és mondjuk, Ady Endre és Csinszka, akik éttermi kosztot fogyasztottak a házi helyett, és inkább borra és cigarettára költöttek. De Kassákék listáján is voltak olyan tételek, amelyeket manapság a drága ételek közé sorolnánk, ilyen a hús, a sajt vagy a túró, és bár a narancs ára már nem annyira kiugró, talán sokakat meglep, hogy az is felbukkant a házinaplóban.
Érdekes volt látni azt is, hogy milyen sűrűn jártak bevásárolni, hogy ugyanazok a tételek akár egymást követő napokon is feltűntek a listában. Ennek az is lehet az oka, hogy nem volt nagyon hol tárolni az ételt abban a kis Váci úti, a Hétház nevű tömben található lakásban, ahol pár évig éltek, hiszen nem volt kamra és igazi konyha sem. Ha akkor éltünk volna, velük is össze futhattunk volna a Lehel piacon.
Mit érdemes megtartani a régi idők szokásaiból? Mi az, amit jó lenne eltanulni a korábbi generációktól, akár századokra visszamenőleg, és miben van szükség újításokra, ha valaki takarékos, egyszerű konyhát vinne?
Szerintem nagyon klassz szokás, és most ismét megjelenik éttermi körülmények között is, hogy mindent használjunk fel fejétől a farkáig, gyökerétől a leveléig. Ez szerintem nemcsak a takarékosság, hanem a fenntarthatóság miatt is, fontos illetve azért, mert ezzel – én úgy érzem – meg is tiszteljük az élelmiszereinket. Ha a legutolsó morzsáig felhasználjuk, méltón bántunk vele. Kedvenc példám a karalábé levele. Korábban a nyulunknak hordtuk haza, ma már magunknak is elhozom. Főztem már zöldséglevesbe, főzelékbe, de pesztónak is jó, ráadásul teljesen ingyen van és zero waste.
Érdemes szakítani azzal is, hogy ne pakoljunk magunkra irdatlan nagy terheket és elvárásokat. Úgy látom, hogy anyáink és nagyanyáink generációjának a sütés-főzés ezzel járt, pedig ennek tényleg nem kell így lennie, mert gyorsan, egyszerűen is lehet finomat főzni. Én sosem érzem magam a konyha rabjának, annyi időt töltök ott, amennyit még élvezek, és bár én is küzdök vele, de jó irány az is, ha megpróbáljuk megfordítani azt, hogy ki „diktál”. Nyilván a szeretteink kedvére főzünk, de azért nem árt kicsit néha terelgetni is őket új ízekkel, ötletekkel.
Melyek azok a régi receptek, ételek, amelyeket mindenképpen érdemes lenne leporolni, újragondolni?
Tele vagyunk elképesztően egyszerű és olcsó krumplis, lisztes receptekkel, ezeket szerintem annyiban érdemes újragondolni, hogy magukat a recepteket érintetlenül hagyja az ember, mert az tényleg úgy jó, ahogy van, de átgondolja kicsit a funkcióját, és egészséges dolgokkal egészíti ki. Mondjuk egy dödöllét nem feltétlenül csak csirkepörkölt mellé vagy épp szalonnával lehet megenni, hanem lehet főétel is egy hatalmas adag salátával.