Tech Szegő Iván Miklós 2010. szeptember. 16. 21:42

Hatvan éve kezdett késni a 2-es metró

Hatvan évvel ezelőtt jelent meg a kormányhatározat a mai kettes metró, pontosabban a „földalatti gyorsvasút-hálózat kelet-nyugati fővonala” építéséről. A tervek szerint már 1954-ben járnia kellett volna az új metrónak a Deák (Sztálin) tér és a Népstadion között, de a valóság egy kicsit más lett. Nemcsak az első szakasz, de a teljes vonal építése is jelentősen megkésett.

A Szabad Nép 1950. szeptember 17-ei, vasárnapi számában címoldalon számolt be a minisztertanács határozatáról, amely „a földalatti gyorsvasút építéséről” szólt a Népstadion és a Déli pályaudvar között. Az ambiciózus határozat szerint Nagy-Budapest „megalkotása, a budapesti ipar gyorsütemű fejlődése és a dolgozók számának állandó növekedése a főváros közúti közlekedésének nagyméretű fejlesztését teszik szükségessé”. (Mementó-sorozatunk korábbi részében beszámoltunk már Nagy-Budapest létrehozásáról, amely egy 1949 végi törvény nyomán 1950 januárjától vált hatályossá.)

A metróépítés Magyarországon azonban elsősorban presztízsberuházásnak számított, ráadásul nagyon fontos volt Rákosiék számára 1950-ben a szovjet minta, Moszkva utánzása is. „A földalatti vasút állomásait a szocialista művészet alkotásaival kell díszíteni és ezzel is kifejezésre kell juttatni, hogy a földalatti gyorsvasút szocializmust építő népünk hatalmas műve” – a döntés tehát a sztálini metróépítés utánzására ösztökélte a beruházókat, Moszkvában volt megszokott ugyanis a földalatti állomások túldíszítése.

A legújabb moszkvai technika

A határozat 3. pontja egyébként nyíltan kimondja, mi is az építkezés példaképe: „A vonalak és állomások építését a moszkvai Metronál alkalmazott legújabb technika alapján kell elvégezni. A vonalak mélyvezetéssel készüljenek, fúrópajzsos eljárással.” Vagyis a most épülő – a ketteshez hasonló csúszásokkal küszködő – négyes metróhoz hasonlóan már az ötvenes években is fúrópajzzsal vájták ki az alagutat.

Ennek a mélyvezetésű, fúrópajzsos megoldásnak az egyik előnye, hogy a forgalom zavartalan bonyolódhatna a felszínen. Ezt az 1950-es határozat másik pontja hangsúlyozta: „A földfeletti forgalom teljes zavartalanságát az építkezés egész ideje alatt biztosítani kell.” Persze ennél sokkal fontosabb szempont volt a hidegháború idején, hogy atomcsapás esetén óvóhelyként is szolgáljon a metróalagút.

Metróépítés most

Hová lett a gyűrű?

Az 1950-es elképzelés akkor még korszerű, de máig meg nem valósított gondolatokat is tartalmazott. A kelet-nyugati mellett az észak-déli vonal valóban megépült, „nagyjából” a terveknek megfelelően – bár a Káposztásmegyerig ígért kék metró csak Újpest központjáig jutott el 1990-re. Mindenesetre az utolsó befejezett metróberuházás ez a húsz éve befejezett, az Árpád hídtól Újpest-központig tartó szakasz. Ezt nem más adta át, mint az 1990-ben frissen hivatalba lépett Demszky Gábor főpolgármester. Így ő az utolsó politikusunk, aki metrót avatott Magyarországon. (Az általa sokszor ígért négyes metrót viszont aligha ő fogja átadni.)

Ugyanakkor máig hiányzik a már 1950-ben kigondolt körgyűrűs vonal, amely az egymást átlósan keresztező vonalakat fogná össze. Ehelyett a tervezett négyes metró csak egy rövid szakaszon, a Kálvin tér és a Keleti pályaudvar között tölti be a harántirányú összekötőkapocs szerepét a 2-es és a 3-as metró meglévő vonalai között.

Így Budapesten a metróvonalak inkább egymással párhuzamosan vagy inkább a szélrózsa összes irányába egyszerre futnak ki. Még ha el is készül valamikor a 4-es metró, akkor sem oldódik meg például a budaiak északról délre való gyors eljutása, hiszen a Duna jobb partján a HÉV csak a Batthyány térig megy Óbudáról, a 2-es metró a Batthyány tér és a Déli pályaudvar között közlekedik, a négyes metró pedig Pestről átérve aligha fogja elhagyni a XI. kerületet, Újbudát egy darabig, az esetleges budaörsi meghosszabbításig. (És az is kérdéses, hogy a Bosnyák térig eljut-e, vagy megreked a Keleti pályaudvarnál a pesti oldalon.) Az úgynevezett 5-ös metró – amelynek megvalósítása erősen a távolba vész – sem fogja ezt a szerepet betölteni, ez ugyanis Óbudáról – a HÉV-vonalán – indulva Pestre menne át, talán a Margitsziget alatt, és a csepeli HÉV-be torkollana bele.

4-es metró építkezése a Rákóczi téren

Persze az ésszerű körgyűrűs megoldás már 1950-ben is kapkodással, túlzott sietséggel párosult. Hiába mondták ki, hogy „a földalatti gyorsvasút vonalai közül az első ötéves terv során a kelet-nyugati átlós fővonalat kell az újonnan épülő Népstadion és a Déli pályaudvar között megépíteni. A kelet-nyugati fővonal építését 1950-ben kell megkezdeni és az építkezést úgy kell ütemezni, hogy a Népstadion és a Sztálin tér (Deák tér) közötti szakaszon a forgalom már 1954-ben meginduljon, az egész fővonal pedig 1955-ben készüljön el.”

A valóságban a kettes metró első szakasza – az 1954-62 közötti leállás, többszöri tervmódosítás, halasztás nyomán – a már megint Deák Ferencnek nevezett tér és a Fehér út (ma Örs vezér terének hívjuk ezt a végállomást) között 1970. április 3-ára készült el. Az eredeti terv is többször módosult, hiszen 1950-ben még a következő állomásokat tervezték: „1. Népstadion, 2. Keleti pályaudvar, 3. Blaha Lujza tér, 4. Sztálin-tér, 5. Kossuth Lajos-tér, 6. Batthyány-tér, 7. Széll Kálmán-tér, 8. Déli pályaudvar.” (A Moszkva tér 1950-ben még Széll Kálmánról volt elnevezve, a Deák tér pedig éppen Sztálin tér volt 1950-ben. A Stadionok/Népstadion megállónál pedig azért van négy alagút, mert eredetileg itt végződött volna a metró, és a plusz két alagútból érkező HÉV-ről lehetett volna átszállni.)

A határidő után 16 évvel készült el

Az első megépült szakaszt végül persze nem 1954-ben, hanem 16 évvel később avatták, viszont egészen a mai Örs vezér teréig jutott ki a metró, és az Astoriánál is beiktattak egy pluszállomást. A kettes metró 1972 decemberére készült el teljes hosszában a Fehér út és a Déli pályaudvar között. A következő évben átépítették a Déli pályaudvar környékét is, és csak megjegyezzük, hogy ebben az évben nyitották meg újra az átépítés után a Lánchidat és az Alagutat is, vagyis az I. kerület közlekedése jelentősen javult ekkoriban.

Visszatérve az 1950-es minisztertanácsi döntésre, a technikai paraméterekről is határoztak ekkor: „A földalatti gyorsvasút vonalain négytengelyes, 19 méter hosszú, egyenként 240 utas befogadására alkalmas kocsikból álló vonatok közlekedjenek; egy-egy vonat 2-4, illetve 6 kocsiból álljon. A vonatok legnagyobb sebességének óránként 70 kilométert, az utazási sebességnek – a megállásokat is beleszámítva – óránként 36 kilométert, vagyis a jelenlegi villamosközlekedés háromszorosát kell elérnie; a Népstadion és a Déli-pályaudvar közötti utat a vonat tehát 16 perc alatt tegye meg. A hálózaton olyan térközbiztosítási berendezéseket kell létesíteni, hogy a vonatok kétpercenként követhessék egymást.”

VELETEK VAGYUNK – OLVASÓKKAL, ÚJSÁGÍRÓKKAL!

A hatalomtól független szerkesztőségek száma folyamatosan csökken, a még létezők pedig napról napra erősödő ellenszélben próbálnak talpon maradni. A HVG-ben kitartunk, nem engedünk a nyomásnak, és minden nap elhozzuk a hazai és nemzetközi híreket.

Ezért kérünk titeket, olvasóinkat, hogy tartsatok ki mellettünk, támogassatok bennünket, csatlakozzatok pártolói tagságunkhoz, illetve újítsátok meg azt!

Mi pedig azt ígérjük, hogy továbbra is minden körülmények között a tőlünk telhető legtöbbet nyújtjuk a számotokra!
Hirdetés
Élet+Stílus Csatlós Hanna 2020. október. 01. 19:46

A vörösiszap-katasztrófa az egyik közösséget szétzilálta, a másikat megerősítette

Magyarországon első alkalommal került sor egy ipari-természeti katasztrófa hosszú távú hatásainak komplex kutatására. Pszichológus, kommunikációkutató, lelkipásztor és szociológusok bevonásával vizsgálták meg, hogy tíz évvel a vörösiszapömlés után milyen állapotban van a három érintett település, Devecser, Kolontár és Somlóvásárhely lakossága. A kutatás a koronavírus-járvány hosszútávú kezelésére vonatkozóan is fontos következtetéseket tartogat.