Az NGM közleménye szerint a pénz visszakerül a költségvetésbe, és részben abból fedezik a települések támogatását.
A sajtóban megjelent hangulatkeltő állítások, köztük Gémesi György levele is hamisan kelti azt a benyomást, hogy a szolidaritási adót az állam elveszi az önkormányzatoktól – állítja szerdai közleményében a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM). Ezzel arra reagálnak, hogy a Magyar Önkormányzatok Szövetségének elnöke levélben kérte Nagy Márton minisztert: tegye közzé, hogy mely önkormányzatokhoz, milyen célokra juttatta el a kormány az önkormányzatok által szolidaritási hozzájárulásként az elmúlt négy évben befizetett összeget.
Az NGM így fogalmaz: „A huhogók rágalmaival szemben a valóság az, hogy az ország leggazdagabb, legtöbb iparűzési adót realizáló önkormányzatainak befizetését az igazságosság és a szolidaritás jegyében a szegényebb települések kapják meg”. A tárca szerint ez a vonatkozó jogszabályokban rögzített módon, transzparensen és szabályosan történik. Közölték: idén a szolidaritási hozzájárulás 360 milliárd forintot tehet ki, míg a költségvetés 1358 milliárd forinttal támogatja az önkormányzatokat.
A szolidaritási hozzájárulás a központi költségvetés IX. Helyi önkormányzatok támogatásai fejezetén keresztül a települések támogatásának fedezetét képezi
– áll a közleményben.
„Az, aki a szolidaritási hozzájárulást támadja, valójában csak egymás ellen akarja fordítani a kisebb és nagyobb, a gazdagabb és szegényebb településeket” – zárul az NGM közleménye.
A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.
