Behúzta a kéziféket Németország
Csalódást okozott a mai első európai GDP adat: a német gazdaság negyedéves alapon 0,7 százalékkal bővült. Az elemzők ennél nagyobb mértékű javulást vártak.
A várakozásokat meghaladó mértékben lassult a német gazdaság növekedése 2010 harmadik negyedévében. Az április és június közötti három hónapban mért rekordnövekedése után a statisztikai hivatal pénteki közlése szerint ezúttal csak 0,7 százalékkal javult a gazdaság teljesítménye. (Németországban a 20 éve történt újraegyesítés óta az idei második negyedévben emelkedett a legnagyobb mértékben a GDP, negyedéves alapon 2,2 százalékkal). A Bloomberg elemzői azt várták, hogy a július és szeptember közötti időszakban 0,8 százalékkal lesz magasabb a bruttó hazai termék, mint az azt megelőző három hónapban.
Éves összevetésben 3,9 százalékos gyarapodást regisztráltak, s jó hír az is, hogy a GDP összes összetevője nőtt (a nettó export és a beruházások mellett a belső fogyasztás és a kormányzati kiadások is emelkedtek). Európa legnagyobb gazdasága a helyi kormányzat becslése szerint az év egészében 3,7 százalékkal bővülhet, ami 1991 óta a nem látott mértékű javulás lenne.
A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.