Kovács Gábor
Szerzőnk Kovács Gábor

Szétváltak a kormány által összekalapált óriásbank, az MBH magántőkealapok mögött rejtőzködő tulajdonosai. A magyar állam részesedése csökkent, miközben a Mészáros Lőrinchez köthető entitások részesedése 47 százalék fölé nőtt.

Tíz különböző vállalkozásra bomlott szét az MBH Bankban 98,87 százalékos tulajdoni részesedéssel rendelkező Magyar Bankholding Zrt. – tette közzé a tőzsde honlapján a pénzintézet. Az új tulajdonosok pedig nyilatkoztak arról, hogyan osztották fel egymás közt a bankban meglévő részesedést.

A legérdekesebb fejlemény, hogy a magyar állam tulajdonrésze valamivel, 30,1 százalékról 28,26 százalékra csökkent. A részesedést az állami befektetési vállalkozás, a Corvinus Zrt. leánya, a Corvinus BHG birtokolja.

A jelek szerint az állam Mészáros Lőrinc javára veszített tulajdonrészt az MBH-ban. Legalábbis valószínűsíthető, hogy ő rejtőzött a tíz új tulajdonos közül kilenc – az állam kivételével az összes – magántőkealap mögé. Ezekről nem lehet tudni, kinek a pénze van bennük, de az alapkezelőjük tulajdonosából azért lehet következtetni.

Ennek megfelelően az MBH Bank végső tulajdonosi struktúrája jelenleg így fest:

  • Magyar állam: 28,26%,
  • Mészáros Lőrinc: 47,49%,
  • Száraz István: 23,12%.

A közvetlen tulajdonosok és a mögöttük álló entitások, magántőkealapok két körre oszthatók. Hat részesedése meghaladja az öt százalékot, így nekik bejelentési kötelezettségük volt. Négy Bankholding-utód részesedése 5 százalék alatti, legalábbis ez következik abból, hogy nem jelentettek részesedésszerzést. A négy kistulajdonos mind Mészáros Lőrinchez köthető.

A hat nagytulajdonos:

  • Corvinus BHG Zrt.: 28,26%
    Corvinus Zrt. – magyar állam
  • Zenit Asset Management Zrt.: 25,79%
    MATAK (Magyar Takarék Befektetési és Vagyongazdálkodási Zrt.) – Global Alfa Magántőkealap, Opus Global Befektetési Alapkezelő Zrt., Mészáros Lőrinc
  • CEE Horizon Capital Zrt.: 11,82%
    Metis Magántőkealap – Opus Global Befektetési Alapkezelő Zrt., Mészáros Lőrinc
  • CEE Paramount Equity Zrt.: 10,70%
    Shihon Magántőkealap – Citadel Alapkezelő Zrt., Száraz István
  • Pinnacle Asset Group Zrt.: 6,21%
    Magyar Takarék Holding Zrt. – Aurum Magántőkealap, Quartz Befektetési Alapkezelő Zrt., Száraz István
  • Hungary Apex Investments Zrt.: 6,21%
    Magyar Takarék Holding Zrt. – Aurum Magántőkealap, Quartz Befektetési Alapkezelő Zrt., Száraz István

A négy kistulajdonos:

  • Altura Financial Holdings Zrt.
    Pantherinae Zrt. – Metis 2 Magántőkealap, Opus Global Befektetési Alapkezelő Zrt., Mészáros Lőrinc
  • Vertex Asset Management Zrt.
    Opus Finace Future Zrt. – Metis 2 Magántőkealap, Opus Global Befektetési Alapkezelő Zrt., Mészáros Lőrinc
  • Crestview Investments Zrt.
    RKOFIN Kft. – Metis 2 Magántőkealap, Opus Global Befektetési Alapkezelő Zrt., Mészáros Lőrinc
  • Global Alfa Holding Zrt.
    Global Alfa Magántőkealap – Opus Global Befektetési Alapkezelő Zrt., Mészáros Lőrinc

Az elmúlt években a kormány vezényletével az állam előbb felvásárolta az MKB és a Budapest Bankot, majd ezeket a Takarékbank és a takarékszövetkezetek összegyúrásával a Fideszhez közel álló tulajdonosoknak szervezte ki. Az újdonsült befektetőket eddig a Magyar Bankholding Zrt. tömörítette, és ennek a leányvállalata lett az MBH Bank.

Mészáros Lőrincet nem kell bemutatni, Száraz Istvánt Matolcsy György jegybankelnök Ádám nevű fia baráti és üzleti köréhez szokás sorolni, volt az Origo tulajdonosa is.

A szétválás oka egyebek között az adóoptimalizálás is lehet, de az átalakulás a közös tulajdonosi vállalaton belüli esetleges vitákat is tompíthatja. A részvényesek a Magyar Bankholding 2023-ban elért 180 milliárd forint eredményéből az idén januárban és májusban 10-10 milliárd forintot vettek ki és osztottak szét egymás között.

Ezentúl önálló vállalataik lesznek jogosultak az MBH Bank nyereségéből származó pénzekre.

hvg360 Cabrera Martin 2025. március. 26. 19:30

„Feldob, ha arra gondolok, hogy Pottyondy Edina és Trombitás Kristóf ugyanazon a videón nevet”  – interjú a Különös történések a Szondi utcában alkotójával

Váratlan lendülettel robbant be tavaly a magyar közéletbe a Különös történések a Szondi utcából című YouTube-csatorna, amelyet azóta politikai oldalakon átívelő népszerűségre tett szert. Az rajzfilmek készítője autodidakta módon tanult meg animálni, és örül annak, hogy sokan sokfélét látnak bele a videóiba. Interjú Roznár Leventével, a Különös történések a Szondi utcában alkotójával.