A DK képviselője 900 ezer forintos pénzbüntetést kapott, a parlament pedig el fogja venni a mandátumát. Időközi választás fog jönni.
Bűnösnek mondta ki Varju Lászlót a Kúria garázdaság, testi sértés és választási rend megzavarása ügyében kedden – írja a Telex. A Demokratikus Koalíció országgyűlési képviselője 900 ezer forintos pénzbüntetést kapott, az ítélet jogerős.
Az első két pontban az MTVA-székházban történt 2018-as dulakodás miatt emeltek vádat ellene, míg a harmadik pont szerint Varju a 2018-as választás előtt megpróbált rávenni egy független képviselőjelöltet Újpesten, hogy lépjen vissza.
Egy hete, az ügy előző ülésén Varju az utolsó szó jogán azt mondta, egyértelműen ellenzékisége, kormányellenessége miatt folyt ellene bírósági eljárás: „Tüske vagyok a köröm alatt ennek a rendszernek”.
Varju szerint megválasztott országgyűlési képviselőként joga volt ahhoz, hogy 2018 decemberében képviselőtársaival együtt bemenjen a közmédia épületébe. Úgy fogalmazott, felhatalmazást kapott arra, hogy megjelenítse a rabszolgatörvény miatt kialakuló társadalmi igényt, ami a tüntetésekhez vezetett.
A Fővárosi Törvényszék tavaly januárban első fokon 900 ezer forintos pénzbüntetésre ítélte Varjut az MTVA-székházban történt lökdösődés és választási csalás miatt, de a testi sértés vádja alól felmentette. A Fővárosi Ítélőtábla már a testi sértés vádpontjában is bűnösnek mondta ki, amit most a Kúria is helybenhagyott.
A Telex azt írja, hogy Varjút a jogszabályok alapján hamarosan megfosztja mandátumától a parlament, mivel a 2012-ben elfogadott országgyűlési törvény szerint „ki kell mondani az összeférhetetlenségét annak a képviselőnek, akit képviselősége alatt bűntett miatt jogerősen elítéltek”. Mivel egyéni választókerületben (Újpest-Angyalföld) jutott mandátumhoz, így időközi választás jön jövő év elején.
Gyurcsány Ferenc, a DK elnöke azt írta a Facebookon, hogy ismét Varju Lászlót fogják indítani. Úgy fogalmazott, „ha Varjútól Orbánék a Kúria segítségével elvették a mandátumát, akkor választáson, az újpestiekkel közösen Laci újra győzni fog! A DK őt indítja újra az időközi választáson!”.