Megindult az export, de ez nem repülőrajt
Bár autóból többet sikerült exportálni januárban, mint egy éve, villamos gépekből jóval kevesebbet. Az export volumenben és értékben is nőtt.
Bár autóból többet sikerült exportálni januárban, mint egy éve, villamos gépekből jóval kevesebbet. Az export volumenben és értékben is nőtt.
Donald Trump azt az európai autóipart sújtaná 25 százalékos vámmal, amelynek Magyarország is fontos szereplője, hiszen az USA-ba közvetlenül és Németországon keresztül is termelnek a hazai gyárak.
Bár a kormány korábban azt állította, hogy kikötőt vásárolt 2019-ben Triesztben, valójában még csak most kezdik építeni a létesítményt, 50 ezer köbméteres feltöltéssel indul a munka. Ettől várják, hogy jobban tudunk exportálni, majd valamikor 2028-ban.
A régiós versenytársaktól elmaradó növekedés volt a hazai feldolgozóipari exportban, és a termelékenység javulása is messze elmaradt. A feldolgozóipari munkaerőköltség (így a fizetések is) Magyarországon mégis kiemelkedően nőtt, köszönhetően a forint euróval szembeni leértékelődésének.
A kutatók szerint a kormánynak azokat az ágazatokat kellene támogatnia, amelyekben a magyar cégek az exportképesek, ehelyett viszont kiszolgáltatottá teszik a hazai gazdaságot a multik által uralt ágazatoknak.
Nehéz versenyképes vállalatokat kitermelni, de vannak pozitív példák a gazdaságkutató szerint, amely a Demján Sándor Programmal kapcsolatban elemezte a hazai cégek exportmutatóit. Megállapítják, hogy hiába a támogatások, a kkv-k exportképessége alig javult.
Az amerikai árukra kivetett vámokkal készülnek a megtorlásra.
Novemberben az export euróban számított értéke 3,5 százalékkal elmaradt az előző év azonos időszakitól, míg az importé 2,3 százalékkal meghaladta azt.
Kína azután lépett, hogy az USA bővítette azt a kínai vállalati listát, amelyeknek nem lehet chipeket eladni.
A Központi Statisztikai Hivatal második, részletes adatközlése az elsőnél jóval borúsabb képet fest.
A nyugati vevők 2022-ben eltűntek, a legnagyobb vásárlók pedig jelentősen csökkentették a volumeneket.
Visszaesett a magyar export és az import is, de sorozatban a kilencedik hónapot is többlettel zárta a magyar külkereskedelem.