Gazdaság hvg.hu 2024. december. 02. 08:36

Nem 187, hanem 470 millió euróval romlott szeptemberben a külkereskedelmi egyenlegünk

A Központi Statisztikai Hivatal második, részletes adatközlése az elsőnél jóval borúsabb képet fest.

Az elsőre bejelentett 187 millió euró helyett 470 millió euróval romlott Magyarország külkereskedelmi egyenlege szeptemberben, derül ki a Központi Statisztikai Hivatal a kilencedik hónapot illető második, már részletes adatközléséből. Az egyenleg 284 millió euróval kisebb többletet mutatott az első becslésben közöltnél.

A KSH hétfő reggeli közleménye szerint szeptemberben a kivitel volumene 3,5, a behozatalé 0,3%-kal mérséklődött az előző év azonos időszakihoz képest. Az aktívum pedig a 187 helyett tehát 470 millió eurós romlás után már 949 millió eurót tett ki. Az export kiigazított volumene 0,9, az importé 0,8%-kal haladta meg az augusztusit.

2024 szeptemberben a kivitel értéke 12,5 milliárd euró (4949 milliárd forint), a behozatalé 11,6 milliárd euró (4574 milliárd forint) volt. Az egy évvel korábbihoz képest euróban kifejezve az export értéke 3,5%-kal csökkent, az importé 0,2%-kal nőtt. Naptárhatással kiigazítva a kivitel volumene 0,4%-kal mérséklődött, a behozatalé 0,4%-kal nőtt. A külkereskedelmi termékforgalom forintban mért árszínvonala a kivitelben 2,2, a behozatalban 2,6%-kal emelkedett az előző év azonos hónapjához képest. A cserearány 0,4%-kal romlott. A forint árfolyama az euróhoz mérten 2,2%-kal gyengült, a dollárral szemben 1,7%-kal erősödött.

  • A gépek és szállítóeszközök exportvolumene 4,4, behozatala 1,1%-kal alacsonyabb lett. A villamos gép, készülék és műszer árucsoport volumene a kivitelben több mint tizedével csökkent, és a behozatalban is némileg elmaradt az előző év azonos időszakitól. A közúti jármű árucsoport exportvolumene mintegy tizedével csökkent, míg importvolumene kismértékben nőtt a bázisidőszakihoz képest. A híradástechnikai, hangrögzítő és lejátszó készülék exportvolumene közel tizedével kisebb, importvolumene közel ötödével nagyobb lett. Az energiafejlesztő gép és berendezés árucsoport volumene a kivitelben közel tizedével emelkedett, a behozatalban viszont mintegy ötödével elmaradt az előző év azonos időszakitól. A gépek és szállítóeszközök árufőcsoport az exportoldalon 2,6, az importoldalon 0,5 százalékponttal fokozta a teljes forgalom volumencsökkenését.
  • A feldolgozott termékek exportvolumene 0,8%-kal nőtt, importvolumene 0,6%-kal mérséklődött. A kivitel volumenének csekély mértékű bővülése mögött a gyógyszer, gyógyszerészeti termék jelentős növekedése húzódott meg, amit az árucsoportok többségét jellemző csökkenés nagymértékben ellensúlyozott. Az importban az egyéb vegyi anyag és termék volumenének csökkenése volt a döntő tényező. A feldolgozott termékek árufőcsoport az exportban 0,2 százalékponttal ellensúlyozta, az importban 0,2 százalékponttal fokozta a teljes forgalom volumencsökkenését.
KSH
  • Az energiahordozók exportvolumene 22%-kal kisebb, importvolumene 5,6%-kal nagyobb volt az egy évvel korábbinál. Az exportoldali csökkenés a kőolaj és kőolajtermék és a természetes és mesterséges gáz volumenének visszaesésével, az importoldali növekedés a villamos energia árucsoportnál regisztrált jelentős növekedéssel magyarázható. Az energiahordozók forgalomalakulása a kivitelben 0,7 százalékponttal erősítette, a behozatalban 0,5 százalékponttal fékezte a teljes forgalom volumencsökkenését.
  • Az élelmiszerek, italok, dohány kivitelének volumene 0,9%-kal kisebb, a behozatalé 7,9%-kal nagyobb lett. Az exportban bekövetkezett volumencsökkenést nagyrészt a gabona és gabonakészítmény, az import volumenének növekedését pedig az állati takarmány forgalomváltozása befolyásolta. Az árufőcsoport által realizált volumenváltozás a teljes exportforgalom csökkenését 0,1 százalékponttal fokozta, az importét 0,5 százalékponttal mérsékelte.
KSH

Az EU27 tagállamaiba irányuló kivitel volumene 4,2%-kal csökkent, az onnan érkező behozatalé 3,9%-kal nőtt. A termék-külkereskedelmi mérleg 626 millió euróval romlott, 1285 millió eurós többlet keletkezett. Az export 76, az import 71%-át bonyolítottuk le ebben a viszonylatban.

Az EU27-en kívüli országokkal folytatott kereskedelemben a kivitel volumene 1,1, a behozatalé 8,7%-kal csökkent. A termék-külkereskedelmi egyenleg ebben a viszonylatban 155 millió euróval javult, 336 millió eurós passzívumot mutatott.

2024 január–szeptemberben a kivitel értéke 108 milliárd euró (42 ezer milliárd forint), a behozatalé 99 milliárd euró (39 ezer milliárd forint) volt. Január–szeptemberben az egy évvel korábbihoz képest:

  • A kivitel volumene 2,0, a behozatalé 4,2%-kal csökkent.
  • A termék-külkereskedelmi mérleg 2,6 milliárd euróval javult, a többlet 9,3 milliárd eurót tett ki.
  • A külkereskedelmi termékforgalom forintban mért árszínvonala a kivitelben 0,1%-kal nőtt, a behozatalban 0,5%-kal csökkent az előző év azonos időszakihoz mérten. A cserearány 0,6%-kal javult. A forint az euróhoz képest 2,5, a dollárhoz viszonyítva 2,2%-kal gyengült.
zöldhasú
Hirdetés
hvg360 Arató László (EUrologus) 2024. december. 02. 09:36

Sok jóra nem számíthat a magyar kormány az új Európai Bizottságtól

A régi lendülettel veszi elő a magyar ügyeket a decemberben hivatalba lépő testület A pénzbefagyasztásokkal kapcsolatos eljárások szigorodnak és bővülnek, nem lesz változás az EU migrációs, vagy zöldpolitikájában, és továbbra is napirenden marad a szerződésmódosítások ügye, amely többek között a vétójog eltörlését tartalmazza. Közben a kormány politikai súlya látványosan csökken.