Több, az ezredforduló előtt megjelent játékát is előkapta már a Sony, a sorból pedig az 1998-as sikercím, a MediEvil sem maradhatott ki. A fekete humorú, kissé ügyetlen lovag kalandját bemutató videojáték most 4K-ban és újratervezett grafikával tért vissza. Ráadásul úgy, hogy közben minden hibát benne hagytak.
Ahogy a PC-s programokból, úgy a PlayStationre készült játékokból is akadnak olyanok, melyekről év(tized)ekkel megjelenésük után is beszélnek a felhasználók. Ilyen az 1998-ban kiadott MediEvil is, melyet leginkább egy Tim Burton-filmhez tudnánk hasonlítani. A zene, a közeg és annak groteszk humora is majdnem olyan, mintha az amerikai rendező egy klasszikusát, például a Karácsonyi lidércnyomást látnánk viszont, csak ebben játszani is lehet.
A MediEvil a Sony első konzoljának népszerűbb programjai közé tartozott, noha a tökéletességtől messze állt. Ennek oka a bugyuta kamerakezelés volt, amely az ellenségekkel vívott harcot is megkeresítette. A főhős, Sir Daniel Fortesque ennek ellenére belopta magát a felhasználók szívébe, a Sony pedig ezt kihasználva – a Spyro és a Crash Bandicoot feltámasztása után – még egy játékát remakelte a nyugdíjba készülő PS4-re. A végeredmény látvány és hangulat tekintetében ismét kifogástalan lett, de hibáktól ez sem mentes.
Szebb, de nem annyira jobb
A MediEvil története a már említett lovag, Sir Daniel Fortesque mítoszáról szól. Egy háborúban gyorsan elpatkolt, de a gonosz visszatértével újra feltámadt kalandorról van szó, aki legfőbb ellenlábasa, Zarok miatt kénytelen az élőholtak közé menni. Fortesque-nek a játékban végig túlvilági lények kaszabolása jut feladatul – karddal, pajzzsal, ahogy a hőskorban dukált.
Míg azonban a PS1-es időszakban rettentő pixeles képeket láttak a felhasználók, a játék 2019-es verziója tűéles, a legerősebbnek számító PS4 Pro rendszereken pedig 4K-t is tud. Az élmény természetesen a kompatibilis tévéken a legjobb, de egy átlagos monitoron sem rossz, az Other Ocean fejlesztőcsapata nagyszerű munkát végzett. Egy remake esetében persze joggal elvárt igény, hogy a játék hozza az előd minőségét, és ebben az új MediEvil majdnem csont nélkül győz.
A gond ugyanis nem a hangulat hiányából adódik, hanem abból, hogy a játék ugyanazokat a hibákat követi el, amelyeket a több mint 20 éve piacra került verziónál már megtapasztalhattunk. A kamera kezelése itt is zavaróvá tud válni, és naná, hogy a harcok közben is érezni a hatását. Bár a készítők újragondolt rendszerről beszélnek, a gyakorlat egész mást mutat. Most például Fortesque vállához közelítve valamelyest zoomolni is tudunk, de ez inkább nehezítés, a játékot semmivel nem teszi jobbá vagy jobban játszhatóvá.
Fekete humor
A ráncfelvarrt MediEvilt természetesen most is az elhintett poénok és a groteszk történet menti meg a középszertől – és attól, hogy egy alapvetően remek játékra a hibák miatt megutált programként emlékezzünk. A néha nagyon rossz kameranézeteket leszámítva az újragondolt MediEvil ugyanis egy csöppet sem másabb, mint az 1998-as verzió, élményben legalábbis nincs különbség. A zombikat most is ugyanolyan jó levágni, Dan pedig hozza a tőle megszokott, különc lovag szerepét, ami ezúttal még jobban is áll neki.
A játék nagy előnyére vált, hogy a fegyverváltást az egyik legkézreesőbb gombbal, a háromszöggel intézhetjük, de iránytásbéli eltérést összességében nem tapasztalni. Majdnem minden funkció jól eltalált, a kihívásokra vágyóknak pedig jó hír lehet, hogy remake ellenére ez a program sem vált könnyebbé. Az ezredforduló előtti recept ugyanis itt is megmaradt, vagyis a játékos csak egy rakás ellenséget szétszedve és számos fejtörőn átverekedve kap lehetőséget a mentésre. Ez nem gamer szaknyelven azt jelenti, ha valaki menet közben elhalálozik, szívás, a pályát előről kell kezdeni.
A játékmenetet most is a hack-and-slashre jellemző hentelés járja körül, így a felhasználónak egy cseppnyi ideje sincs, hogy pihenjen és átgondolja, merre tovább. (A műfaj nehezen definiálható, de valami olyasmit kell elképzelni, amikor a játékteret nem időnként megjelenő ellenségek uralják, azok folyamatosan özönlenek, a játékos pedig magának utat törve halad előre.) Ez a mentési pontok szegényes előfordulása miatt alapból érdekes helyzetet teremt, de annyira nehéznek azért nem mondható, így a hobbijátékosnak sem fog beletörni a bicskája.
Nem mindenkinek
A felfrissített MediEvil érezhetően nem a keménymagnak szól, a célcsoportja ugyanis pontosan azok, akik az első részeket is imádták. (A játékból hivatalosan három epizód jelent meg, a szintén PlayStationre írt folytatás 2000-ben került a boltok polcaira, 2005-ben pedig egy PSP-s változat is készült, MediEvil: Resurrection címmel. Az sem volt rossz.) De ez így van rendjén, egy modern rajzfilm grafikájával veteksző videojátékra úgysem lenne vevő mindenki. Fontos tudni, hogy a játék hangulata bár a horror felé kacsint, az ijesztgetés minimális, tényleg inkább a poénkodás kerül túlsúlyba.
Nem árt tudni arról sem, hogy ugyan az első generációs PS4-eken is elfut a játék, ezen a rendszeren azért érezni stabilitásbeli problémát, de ez persze normális, mégiscsak egy jó pár éves eszközről beszélünk. Az fps visszaesése annyira egyébként nem tragikus, jellemzően 30-50-es értékek között mászkál a játék, és előbbire is csak néhány pontnál ugrik vissza. A Pro készülékeken ilyen gond nincs, a rendszer általában 60 fps körül hozza a látottakat, és ahogy fentebb írtuk, akár 4K-ban is.
Azt nem mondanánk, hogy a játékot kár volt feltámasztani, mert a hangulat, a zene és a közeg megér egy újabb bőrt, mostanra pedig felnőtt egy olyan generáció, aki valószínűleg nem is hallotta Fortesque úr legendáját. Más kérdés, hogy ezt a játékos bázist már nem a szokványos játékelemek érdeklik, így a talán a MediEvil sem lesz képes lekötni őket. A program ettől még az őszi játékdömping egyik kellemes darabja marad, amit a legnagyobb rajongóknak muszáj kipróbálniuk. Ők talán még egy-két könnycseppet is elmorzsolnak, hiszen sokuknak a felhőtlen gyermekkort jelentette ez a játék. Mi remekül szórakoztunk, értékelésünkben 10-ből 7 pontot adtunk neki.
Többi játéktesztünket itt találja. Ha rendszeresen szeretne értesülni róluk, lájkolja és figyelje a HVG Tech rovatának facebookos oldalát.