Tech HVG 2024. december. 03. 11:03

Egyetlen fotóból készít videót az új mesterséges intelligencia, és sétálni is lehet benne

Az amerikai World Labs nevű cég olyan mesterséges intelligenciát (MI) fejlesztett, ami a jövőben nagyban segítheti a játékfejlesztőket, de akár a filmeseket is.

Egyre több olyan mesterségesintelligencia-modell lát napvilágot, ami képes szöveges parancsból videót vagy képet készíteni, vagy akár kiegészíteni egy jelenetet néhány extra képkockával, ha épp arra lenne szükség. Ebbe a piacba száll be most a World Labs nevű amerikai cég is, amely bemutatta első projektjét: egy olyan MI-t, ami egyetlen képből képes videojátékszerű 3D-s jeleneteket készíteni.

Ez önmagában még nem lenne túl nagy újdonság, több ilyen is van már a piacon, a cég azonban mégis képes volt extrát nyújtani. A TechCrunch azt írja, a generált jelenetek interaktívak. A World Labs a weboldalán megosztott néhány példát, hogy mindezt hogyan kell elképzelni. A kép alapján szimulált 3D-s világban a billentyűzet és az egér segítségével közlekedhetünk, ám az egésznek vannak határai, csupán néhány lépést lehet előre és hátra megtenni.

Ez meglehetősen kevésnek tűnik a nyitott világú játékok nyújtotta szabadsághoz képest, de ha azt nézzük, hogy a teret a mesterséges intelligencia hozta létre, máris egészen más hangzása van a dolognak.

A First Look at World Labs’ AI system that Generates 3D Worlds from an Image

World Labs, the AI startup co-founded by AI pioneer Fei-Fei Li, has provided a first look at what its building: an AI system that can create entire interactive 3D scenes from just a single image. Basically, imagine uploading a picture and then being able to step into that world and move around it like a scene from your favorite video game.

Szintén újdonság, hogy képes változtatni a jelenetek mélységén, a különböző tárgyak színén és a terek megvilágításán is – mindezt már azután, hogy létrehozat a jelenetet. Emellett az sem elhanyagolható, hogy az alkotások betartják a fizika szabályait, vagyis a tárgyakon nem lehet csak úgy átmenni (van egy szilárdságuk), és minél közelebbre fókuszálunk, annál elmosódottabb lesz a háttér.

A cég szerint az általuk létrehozott modell megváltoztatja azt, ahogyan a filmeket, játékokat, szimulátorokat készíthetnek a fejlesztők.

A most bemutatott modell egyelőre egy korai előzetes, így a jövőben valószínűleg jobban bejárható tereket is kaphatnak majd a felhasználók.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.

hvg360 Tiszóczi Roland 2024. december. 03. 20:00

„Kib*szott okos vagyok!” – így döntötték be Jeffrey Skilling könyvelési trükkjei a világ egyik legnagyobb cégbirodalmát

Az 1985-ben alakult Enron tizenöt év alatt Amerika ötödik legnagyobb vállalatává nőtt százmilliárd dollár feletti forgalommal, a „nyereségességének pedig nincsenek határai, csak ha te állítod fel azokat” – vélték a vezetők. A hihetetlen eredmények kulcsfigurája Jeffrey Skilling – a vállalat egykori tanácsadójából lett vezérigazgató –, aki kreatív pénzügyi ötleteivel a világ egyik legnagyobb vállalati sikerét, majd végül csődjét hozta össze. Nagy csalások című sorozatunk legújabb cikke.