Gazdaság hvg.hu 2018. december. 20. 07:14

Hiába nem lesz olimpia, éppen ahhoz szükséges sportlétesítmények épülhetnek

Hivatalosan letett a kormány az olimpiáról, azonban a döntések és elkülönített források alapján éppen olyan sportlétesítményekkel gazdagodna Budapest, amelyeknek köszönhetően később könnyebb lenne olimpiát rendezni.

Sokat hallani a hírekben, hogy mennyi sportlétesítményt épít a kormány Budapesten, de talán nem látszik az összefüggés eközött és a kormány részéről csendben még mindig dédelgetett olimpiarendezési vágy között. Pedig az épülő stadionok és a tervezett infrastrukturális beruházások éppen az olimpia tervpályázatára hasonlítanak, írja a Portfolio. Ha pedig ezek a stadionok megépülnek, a jövőben könnyebben nyerhetnénk el egy esetleges pályázaton az olimpiarendezés jogát.

Noha a készülődő népszavazás hatására letett arról a kormány, hogy pályázzon a 2024-es budapesti olimpiára, az Észak-Csepelre tervezett olimpiai főstadion csak megépül a jelen tervek szerint, csak éppen a 2023-as atlétikai vébére, melyet már kiderült, hogy Magyarország fog rendezni.

Az atlétikai stadion költsége akár 75 milliárd forint is lehet, de a kormány csak a tervezésére is milliárdokat költ, és még nem is tudják, mennyibe fog kerülni az országnak a végén a világbajnokság.

A legutóbbi ATP-teniszverseny során, melyet Budapest rendezett, újra felmerült a kérdés, hogy építeni kellene a fővárosba egy nemzetközi teniszversenyek rendezésére alkalmas létesítményt, hogy ne mindig ideiglenes befogadóhelyek adjanak otthont a hazánkban rendezett tornáknak. Szó volt a Margitszigeten is új teniszstadion megépítéséről is, ezek azonban a területen a fakivágások és az azt követő tiltakozások után abbamaradtak.

Az olimpiai pályázat során két stadiont is szerettek volna építeni a Népligetbe a Fradiváros projekt keretében, ezekre is elkülönítettek pénzt: a Népliget Arénát és a Népliget Jégkorong Arénát összesen majdnem 60 milliárd forintért szeretnék felhúzni. Noha a kivitelezést még nem kezdték meg, a kormány tavaly év végén 15 milliárd forintot különített el ezekre.

Az infrastrukturális fejlesztésekben továbbra is jól látszik a déli városrész favorizálása, a Galvani hídaz 5-ös metró első üteme, illetve a Budapest–Belgrád-vasútvonal is a pesterzsébeti Dunapart, illetve Észak-Csepel fejlesztését segítené elő, ahova a létesítmények többségét álmodták.

zöldhasú
Hirdetés