2010. szeptember. 08. 11:57 MTI Utolsó frissítés: 2010. szeptember. 08. 12:59 Gazdaság

Magyar gazdaság: erősödnek a növekedési kockázatok

Az ipari termelési adat kissé rosszabb lett vártnál, a részletes GDP-adat azonban nem okozott meglepetést, a kilátások romolhatnak a globális növekedési kockázatok erősödésével – mondják az elemzők.

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) szerdán hozta nyilvánosságra, hogy a bruttó hazai termék (GDP) az idei második negyedévben 1,0 százalékkal, a naptárhatás kiszűrésével 0,8 százalékkal nőtt az egy évvel korábbihoz képest, 2010 első negyedévével összevetve pedig stagnált.

Az ipari termelés júliusban 9 százalékkal, munkanaphatástól megtisztítva 11,5 százalékkal nőtt tavaly júliushoz képest, az előző hónaphoz viszonyítva 1,1 százalékkal csökkent a szezonálisan és munkanap-tényezővel is kiigazított index szerint.

Árokszállási Zoltán, az Erste Bank és Suppan Gergely, a Takarékbank elemzője is azt emelte ki, hogy az export húzta a GDP-t, a belső fogyasztás nem élénkül és ebben nem is várható trendforduló. Az elemzők felhívták a figyelmet arra, hogy erősödnek a globális növekedési kockázatok és a recesszióból való lassabb kilábalás a magyar növekedési ütemet is mérsékelheti.

Árokszállási Zoltán szerint ugyanakkor az ipari termelés egyhavi adatából még nem lehet egyértelműen következtetni a trendre, elképzelhető, hogy a júliusi havi visszaesés csak a nyári szokásos termeléscsökkenésnek felel meg.

Suppan Gergely arra is figyelmeztetett: az ipari termelés alakulására negatívan hathat, hogy az exportkilátások borúsabbá váltak. Ugyanakkor a Magyarországon folyó nagyobb beruházások (például a Hankook) belépése a termelésbe növelhetik az ipar teljesítményét.

A GDP-összetevőinek alakulás a vártnak megfelelő volt: az exportvezérelt ipari termelés és a szállítmányozás jól alakult, az építőipar és a mezőgazdaság teljesítménye azonban masszívan fékezte a növekedést. Kétséges, hogy az év hátralévő részében a belső fogyasztás magára találjon. A munkaerőpiac stabilizálásával az elemzők a fogyasztás beindulására számítottak, azonban nem számoltak a svájci frank ilyen mértékű erősödésével.

A tavaly harmadik negyedévi bázis alacsony lesz, mivel a megszorítások miatt ekkortól meredeken estek a beruházások és a fogyasztás. A bázishatás erősíti az éves összehasonlítású GDP-t, az elemző a naptári hatás kiszűrésével 1 százalék körüli, a nélkül 1,4 százalékos GDP-bővülésre számít az idén.

 

zöldhasú
Hirdetés
hvg360 Bábel Vilmos 2025. január. 10. 09:30

A szélsőjobb és Elon Musk migrációs népszavazást csinálna a német választásból, pedig sokkal többről szól

Egy végtelenül rossz hangulatban lévő Németország választ magának új képviselőket február 23-án. Gazdaság- és társadalompolitikai krízis van az országban, és ezt mostanra mindenki megérezte. Ez sok más nyugati demokráciára is igaz, de a németek jobban megszenvedik, mert a bukott modellt a sajátjuknak érezhették. Nem valószínű, hogy egy új kancellár alapvető kérdésekben másfelé vinné az országot, mint az elődje. Az ajánlat inkább az, hogy jobban csinálna hasonló dolgokat, kis változtatásokkal. A szélsőjobb közben a migráció kérdésében közelebb került a közhangulathoz, mint bármelyik másik párt. Az osztrák példától félnek a demokratikus pártok.