A háromszoros olimpiai bajnok úszót Wladár Sándor méltatta.
Bejelentette visszavonulását Hosszú Katinka szerda este; az úszó három évtizedes pályafutást zárt le, amelynek során összesen 97 érmet nyert olimpiákon, világ- és Európa-bajnokságokon.
Közleményére a Magyar Úszó Szövetség elnöke, Wladár Sándor is reagált, aki azt írta: „Hosszú Katinka neve egyet jelent az elhivatottsággal, a kitartással, a szenvedéllyel és az állandó megújulás képességével. Ő az a sportoló, aki generációkat inspirált, nemcsak itthon, hanem az egész világon. Fáradhatatlan munkájával és rendíthetetlen hitével bebizonyította, hogy a lehetetlen nem létezik.”
Wladár szerint Hosszú „beceneve, az Iron Lady nemcsak elképesztő fizikai erőnlétének szólt, hanem annak a mentális stabilitásnak, koncentrációnak és küzdeni akarásnak, amelyről minden versenyszámban tanúbizonyságot tett”.
Az elnök úgy látja, az úszó sokak számára példaképpé vált, és több volt kiemelkedő úszónál: innovátor. „Megmutatta, hogy a kitartó munka és a professzionális szemléletmód képes új dimenzióba emelni az emberi teljesítményt. A saját útját járta, mert hitt önmagában, és a sikerei fényesen igazolták azt, amit mindig is tudtunk: Hosszú Katinka egyedülálló tehetség és rendkívüli személyiség.”
Wladár végül megköszönte a sportolónak a nevetéssel teli pillanatokat, felejthetetlen hajrákat, boldogságot, sikert és elégedettséget kívánt neki a jövőre.
Hosszú öt olimpián vett részt, az athéni idején még csupán 15 éves volt. Négy évvel később, Pekingben nem jutott döntőbe, 2012-ben, Londonban pedig az éremről épphogy lemaradva a negyedik helyen zárt, ami nagyon megviselte. Azt követően kezdett együtt dolgozni későbbi férjével, Shane Tusuppal, aminek köszönhetően a riói játékokról három arany- és egy ezüstéremmel térhetett haza. A koronavírus-járvány miatt egy évvel elhalasztott tokiói olimpia már nem sikerült neki ennyire jól, fő számaiban, 200 és 400 méter vegyesen a 7., illetve az 5. helyen zárt.
Ő a világbajnokságok történetének legsikeresebb magyar úszója kilenc elsőséggel. Először 2009-ben győzött, utoljára tíz évvel később. Kedvenc távján, 200 vegyesen 2013 és 2019 között nyolc nagypályás világversenyen (vb, Eb, olimpia) győzött zsinórban, vb-ken egyedüliként négy egymást követő alkalommal győzött mindkét vegyesúszó-számban.
Összesen 20 világkordot állított fel, ötvenes medencében kettőt, rövidpályán 18-at. A 200 vegyes világcsúcsát még most is ő tartja, de hét Európa-csúcsát sem tudták még megdönteni. A Világkupa-sorozat történetének kimagaslóan legeredményesebb úszója is ő 461 éremmel, amelyek közül 309 arany. Ahogy a MÚSZ Facebook-oldalán írták róla: ez alighanem az idők végezetéig utolérhetetlen teljesítmény marad.
Hosszú és Tusup 2019-ben elvált, a munkakapcsolatuk azonban már jóval korábban megszakadt. Vállalkozásaik közül az Iron úszóklubot az úszó vitte tovább, ma is működik.
Az életéről 2022 tavaszán mutattak be filmet, amelyet a Nemzeti Filmintézet példátlanul bőkezűen támogatott: 560 millió forintot adott rá. A filmben Tusupról csak beszélnek és archív felvételeken látható, meg nem szólal. Ezt Hosszú azzal magyarázta, hogy volt férje visszautasította a készítők felkérését.
2022 augusztusában az úszó újra férjhez ment, Gelencsér Mátéval közös kislányuk egy évvel később jött világra. Hosszú 2024 januárjában kezdett újra komolyabban edzeni, és célba vette a párizsi olimpiát, de nem sikerült teljesítenie a szintidőket.
Legutóbb októberben kérdezték arról Hosszút, hogy vannak-e még tervei sportolóként, akkor arról beszélt, hogy „edzeget”.
Hosszú és Wladár kapcsolata az utóbbi években finoman szólva sem volt felhőtlen, az úszó többször is keményen kritizálta a szövetség vezetését. Még a párizsi olimpia közben is kikelt ellenük, mondván, kárt okoztak legjobb versenyzőjük, Milák Kristóf felkészülését, amikor arról beszéltek, hogy nincs jó edzettségi állapotban. Alattomos, gerinctelen viselkedéssel vádolta meg őket, és felvetette, hogy a történtek után „az egyetlen tisztességes lépés a teljes vezérkar lemondása lenne”, illetve, hogy „nem szabadna engedni, hogy tovább károsítsák a Magyar Sportot”.
Párizsban egyébként az úszócsapat lett a magyar delegáció legeredményesebbje: Milák egy aranyat és egy ezüstöt, Kós Hubert és Rasovszky Kristóf egy-egy aranyat, Betlehem Dávid egy bronzot nyert, Betlehem és Németh Nándor negyedik lett, Fábián Bettina az ötödik helyen végzett, a 4X200-as gyorsváltó pedig a hatodik helyen ért célba.
Hosszú kirohanása után Wladár úgy fogalmazott: „azt kell mondjam, hogy azt, hogy engem szarjankózik meg üzenetekben kritizál, nyelem, de már nem sokáig”.
Úszóelnök: Sokadszorra alázzák meg Virth Balázst
Wladár Sándor szerint az, ahogyan Milák Kristóf korábbi edzőjével bánnak, egyenesen történelemhamisítás. Úgy fogalmazott: „fekélyes a seb, és egyre mélyül. Hosszú időt igényel a gyógykezelése”.