Az Európai Unióban jelenleg két kormánnyal, a magyarral és a lengyellel szemben folyik a demokratikus értékek és a jogállamiság módszeres lebontása miatt hetes cikk szerinti eljárás. Bár a két illiberális rezsim között sok a hasonlóság, a Fidesz és a lengyel Jog és Igazságosság Pártjának (PiS) politikája sok szempontból különbözik – ennek megfelelően az EU is másként próbál meg fellépni a magyar és a lengyel jogállamiság védelmében. Jogálom című cikksorozatunk 5. részében a lengyel demokrácia válságát mutatjuk be.
A PiS-kormány tényleg hisz a szélsőségesen konzervatív ideológiában és ennek megfelelő politikát visz, míg az Orbán-rezsim csak a hatalomhoz ragaszkodik és lop – fogalmazta meg a két kormány közti legfőbb különbséget R. Daniel Kelemen, az amerikai Rutgers Egyetem professzora az EUrologusnak adott interjújában. Az, hogy az Európai Bizottság az elmúlt években jóval keményebben lépett fel a lengyel kormánnyal szemben és négy kötelezettségszegési eljárást is indított az igazságszolgáltatás függetlenségének megsértése miatt, az európai politikai és jogi szakértő szerint azzal magyarázható, hogy PiS „sokkal brutálisabb, nyilvánvalóan törvényellenes dolgokat lépett meg” az igazságügyi reformra hivatkozva, miközben nem élvezte az Európai Néppárt politikai védelmét.
Ehhez jön, hogy Brüsszel és a nyugat-európai döntéshozók szemében Lengyelország nagyságából, történelméből és geopolitikai fekvéséből fakadóan jóval fajsúlyosabb állam, mint Magyarország: lényegében magát Kelet-Európát jelenti. A határozott beavatkozás abból is fakad, hogy vissza akarják fordítani Lengyelország illiberális fordulattát, amely az EU működésének hitelességi és gazdasági problémái mellett a Nyugatnak a rendszerváltás és uniós integráció érdekében tett erőfeszítéseik kudarcát is jelenti.
A PiS útjában álltak
Jarosław Kaczyński pártja 2015 októberében került hatalomra, és már a következő hónapban belekezdett az igazságügy átalakításába azzal a jelszóval, hogy hatékonyabbá teszik az igazságszolgatatást és eltüntetik a kommunizmus maradványait a rendszerből. 2015 decemberében életbe lépett a törvény, amely lehetővé tette a PiS-többségű parlamentnek, hogy lecseréljen öt alkotmánybírót, akiket Andrzej Duda köztársasági elnök azonnal ki is nevezett. Az alkotmánybíróság elnökének tiltakozását pedig egy újabb törvénnyel törték le, majd egy évvel később egy PiS-jelöltet neveztek ki a testület élére, miután az előző elnök mandátuma lejárt.
„A PiS és Kaczyński szeretik annak a politikai erőnek feltüntetni magukat, amelyik meg akarja gyógyítani Lengyelországot” – magyarázta az EUrologusnak Anna Wójcik, a lengyel tudományos akadémia jogi intézetének alkotmányos és európai joggal foglalkozó munkatársa. „Kaczyński gyakran hangoztatott meggyőződése, hogy az elmúlt harminc évben a bírák túl sok hatalmat szereztek, és a liberális elit erős befolyása veszélyezteti a lengyelek többségének érdekeit” – teszi hozzá Wójcik. Ám a German Marshall Fund ösztöndíjas kutatója szerint valójában arról volt szó, hogy
a PiS tudta, a független igazságszolgáltatás útjában áll annak, hogy megvalósítsák a politikai elképzeléseiket, így át kellett venniük az ellenőrzést az alkotmánybíróság felett.
Hasonlóan látja Kelemen is: „mivel a Fidesz kétharmados többséget szerzett, Orbán keresztül tudta vinni az akaratát alkotmánymódosításokkal, és így a jogszerűség látszatát megőrizte. A PiS-nek azonban nem volt kétharmada, ezért fordultak a nyilvánvalóan törvényellenes megoldásokhoz.”
Kaczyńskiék eltökéltségére utalt, hogy a demokrácia egyik legfontosabb alapkövetelményét, az államhatalmi ágak szétválasztásáról szóló elvet semmibe véve 2016 márciusában összevonták az igazságügyi miniszteri és főügyészi feladatköröket. Az igazságügyi miniszter befolyását tovább növelték a következő évben, mikor a bíróságok elnökeinek kinevezése és elbocsájtására is felhatalmazást kapott, és arra is, hogy kivételt tegyen a női bírákat 60, a férfiakat pedig 65 éves korban nyugdíjba küldő új szabályokkal.
Hasonló logikát követve a legfelsőbb bíróság felett is elkezdték átvenni a hatalmat egy újabb reformmal. A 2018 júliusában életbe lépett törvény értelmében a legfelsőbb bíróság tagjainak mintegy harmadát, beleértve az elnökét is nyugdíjba lehetett küldeni – hacsak Duda elnök máshogy nem dönt.
Ugyanebben az évben megváltoztatták a bírák kinevezésért felelős Nemzeti Bírói Tanács tagjainak kiválasztási eljárását: elvették a bíráktól a tisztviselőik kijelölésének lehetőségét, és a PiS-többségű parlamentnek adták azt. A Nemzeti Bírói Tanács átpolitizált kinevezési folyamatát az tette különösen veszélyessé, hogy a testület felelős azért is, hogy tagokat delegáljon a legfelsőbb bíróság fegyelmi és kinevezési tanácsába.
A pontot az i-re a 2019 decemberében elfogadott szájkosártörvénnyel tették fel, ami nemcsak korlátozza a bírák szólás- és gyülekezési szabadságát, hanem lényegében előkészíti Lengyelország kilépését az uniós jogrendből. A jogszabály megakadályozza bírákat, hogy megvizsgálják, más bíróságok az európai jog értelmében függetlenül és pártatlanul működhetnek-e, és fegyelmi eljárást helyez kilátásba, ha az európai uniós jog, az Emberi Jogok Európai Egyezménye vagy más nemzetközi szerződés alapján folytatják le az ügyeket.
Macska-egér játék
A Bizottság meglepően gyorsan, már 2016 januárjában vizsgálni kezdte a lengyel igazságügyi reformot az úgynevezett jogállamisági keretrendszer segítségével. A tagállamokkal való konzultációt és ajánlások lehetőségét ígérő procedúrát éppen azért hozta létre 2014-ben a José Manuel Barroso vezette intézmény a magyar kormánypropaganda akkori ügyeletes ellenségének kikiáltott Viviane Reding igazságügyi biztos kezdeményezésére, mert nőtt a nyomás a testületen az Orbán-kormány jogállamiságot sértő lépései miatt.
2017 júliusában az Európai Bizottság megindította az első kötelezettségszegési eljárást Lengyelországgal szemben a bírák korai nyugdíjazása miatt. Majd ezt követően még három kötelezettségszegési eljárást indított a testület: 2018 júliusában a lengyel legfelsőbb bírák korai nyugdíjazása miatt, majd 2019 áprilisában a bírákat fenyegető fegyelmi eljárás miatt, amely nem ad lehetőséget a pártatlan felülvizsgálatra. Pontosan egy évvel később a szájkosár-törvény miatt kezdeményezett újabb kötelezettségszegési eljárást az intézmény.
2017 decemberében a hetes cikk szerinti eljárást is elindította a Bizottság. A magyar ügyhöz képest fontos különbség, hogy nem az Európai Parlament, hanem a Bizottság lépett, és mindössze egy témát – az igazságszolgáltatást – vizsgálnak a magyar eljárás 12 területe helyett. Ám a hetes cikk szerinti eljárás ugyanúgy parkolópályára került az elmúlt két évben, mint Magyarország esetében. A magyarhoz hasonlóan a lengyel kormány is azt szeretné, ha az eljárást lezárnák – tudta meg az EUrologus egy lengyel diplomatától. Ő ezt azzal indokolta, hogy arra nincs szükség, hiszen „az összes lengyel jogállamiságot érintő kérdésben jogi procedúra folyik.” A diplomata azt is hangsúlyozta, hogy emellett nagyon szívesen részt vesznek a jogállamiságról szóló konzultációkban az Európai Unió Tanácsában és a Bizottság éves jogállamisági jelentésében, azt azonban „elutasítják, hogy ezt más eszközhöz, például az uniós költségvetési feltételrendszerhez kössék ezeket.”
„Az EU keményebben lépett fel a lengyel kormány ellen annak ellenére is, hogy Magyarország messzebb jutott az autokrácia útján” – mondja az amerikai professzor, aki az eltérő bánásmód legfőbb okát abban látja, hogy a Bizottság meghatározó erejének tartott Európai Néppárt nyomást gyakorolt, hogy ne legyen olyan kemény a fellépés Orbánnal szemben. „A PiS a Fideszhez képest képest kisebb, jelentéktelenebb párt” – húzta alá Kelemen.
Ehhez társul a szakértő szerint, hogy
Orbán jobban játszotta a macska-egér játékot a Bizottsággal: az egyik fél úgy tett, mintha tiszteletben tartaná a szabályokat, a másik meg úgy, mintha sikerült volna betartatnia azokat.
Ugyanis mikor a magyar ügyek a kötelezettségszegési eljárás felé tartottak vagy a bírák korai nyugdíjazása miatt 2012-ben a Bizottság ténylegesen el is indította a folyamatot, az Orbán-kormány hajlandó volt apró változtatásokat tenni.
Ezzel szemben a lengyel kormány az esetek döntő többségében akkor sem volt hajlandó a Bizottság kéréseinek eleget téve módosítani a törvényeken, mikor a kötelezettségszegési eljárások már folytak, így jutottak el mind a négy esetben ahhoz a szakaszhoz, mikor a Bizottság az Európai Bíróság elé utalja az ügyeket. A korai nyugdíjazásokkal kapcsolatos első két kötelezettségszegési eljárásban már ítélet is született.
Az intézkedések kombinációja jogos kétségeket kelthet, hogy az új rendszer valójában arra irányulhat, hogy lehetővé tegye az igazságügyi miniszter számára, hogy az újonnan meghatározott rendes nyugdíjkorhatár elérésekor eltávolítson bizonyos hivatalban lévő bírói csoportokat, miközben másokat hivatalban tart
– szögezi le mindkét bírósági döntés.
Két legyet egy csapásra
Az évről évre keményebb törvényekre azért volt szüksége a PiS-nek, mert a lengyel bírák minden rendelkezésre álló eszközzel igyekeztek a függetlenségüket megőrizni – a nyilatkozatokon és tüntetések mellett éppen a jog eszközével.
A bírák 2015 óta a nemzeti pereket felfüggesztve mintegy 50 előzetes döntéshozatali kérelmet nyújtottak be az Európai Unió Bíróságához, amelynek segítségével jobban lehet definiálni, miért elengedhetetlenül fontos az európai uniós jogrend számára a nemzeti igazságszolgáltatás függetlensége, és hogy Kaczyńskiék reformjának különböző elemei hogyan ássák alá a demokratikus alapelveket. Két bíró ellen fegyelmi eljárás is indult amiatt, hogy az EU által garantált jogukkal élve kérdést intéztek a luxemburgi bírósághoz, de az ügyeket végül leállították.
Eközben a Bizottság harmadik kötelezettségszegési eljárásával kapcsolatban az Európai Unió Bírósága 2020 áprilisában elrendelte, hogy Lengyelország függessze fel a legfelsőbb bíróság fegyelmi és kinevezési tanácsának fegyelmi eljáráshoz való jogát, mivel az „komoly és helyrehozhatatlan károkat okot az uniós jogrendben”. Az EUrologusnak nyilatkozó lengyel diplomata állította: „Lengyelország tiszteletben tartja az EU Bíróságának döntéseit, beleértve a fegyelmi tanács felfüggesztésére irányulót is: egyetlen bíró ellen sem indított a testület fegyelmi eljárást.” A forrás azt is kifejtette, hogy „nem von maga után fegyelmi eljárást, ha egy bíró előzetes döntéshozatalra kéri fel az EU Bíróságát. Egyetlen lengyel bírót sem ítéltek el amiatt, hogy előzetes döntéshozatalt kezdeményezett.”
Fegyelmi eljárást valóban nem indított a testület, azonban a luxemburgi bíróság döntését megkerülve végül az ügyészség kezdeményezett eljárást erősen megkérdőjelezhető indokkal a jogaikért különösen hangosan küzdő bírák ellen. „A legismertebb ügy Igor Tuleya bíróé, a jogállamiság leépítése elleni küzdelem arcáé, akit azzal vádolnak, hogy titkosított iratokat hozott nyilvánosságra, mivel beengedte a médiát a 2016-os költségvetés elfogadásának szabályosságát vizsgáló perre” – magyarázta Wójcik.
Emellett a legfelsőbb bíróság három tagja ellen is „abszurd vádak alapján indított a kormány befolyása alatt álló ügyészség nyomozást”, ami a lengyel kutató szerint bosszú amiatt, hogy a testület tiltakozott a szájkosártörvény ellen. A jogászok ellen azért folyik eljárás, mert egy adminisztrációs hiba folytán egy döntést később kézbesítettek, így egy elítélt később szabadult a börtönből. „A legfelsőbb bíróság tagjainak a megfélemlítése folyik. Ezek az eljárások hátráltatják a munkájukat, időt és energiát vesznek el tőlük, és üzennek a többi kollégának, ne kritizálják a kormányt” – állítja Wójcik.
A kutató úgy látja, hogy a lengyel kormány két legyet akar ütni egy csapással:
visszaszerezni a hatalmat az elittől és fenntartani a politikai támogatásukat azt a látszatot keltve, hogy a bírák csak a kiváltságaikat akarják megőrizni, mikor a jogállamiságért küzdenének.
Bármeddig elmehetnek?
„A lengyel rezsimnek ugyanaz a célja, mint Orbánnak: bebetonozni a hatalmat. De még nincs olyan komoly befolyása a hatalom felett, mint a Fidesznek” – véli Kelemen, aki arra is emlékeztet, hogy Kaczyńskiék öt évvel Orbán után kezdték a jogállamiság leépítését. Az amerikai professzor szerint az akadémiai és a médiaszabadság megnyirbálása is még csak korai szakaszban van, a LMBTQ-közösség és a nők reproduckciós jogainak korlátozásával azonban már jóval tovább jutottak.
„A korrupció Lengyelországban is jelen van, de nem ez a rendszer fő jellemzője: az ő céljuk a szélsőkonzervatív politikák megvalósítása” – állítja az amerikai szakértő, akivel lengyel kollégája is egyetért. „Sokat beszélünk arról, hogy egyesek hogyan gazdagodtak meg politikai kapcsolataiknak köszönhetően, de nem olyan mértékben, mint a magyar oligarchák” – mondja Wójcik. A kutató úgy látja, hogy egyre nyilvánvalóbb kezd lenni, hogy anyagilag mennyire kifizetődő a PiS-t támogatni.
A lengyel bírák elleni támadásokkal párhuzamosan az Európai Unió Bíróságának legitimitását és hitelességét is megpróbálják aláásni, azt állítva, hogy az igazságügy függetlensége tagállami és nem uniós hatáskör. „A nemzeti szuverenitásra hivatkozva csak azokat az ítéleteket szeretnék elfogadni, amelyek hasznosak a politikai céljaik számára” – magyarázza a lengyel kutató, aki hangsúlyozza: ez a szemlélet lényegében kiemeli Lengyelországot az uniós jogrendből, mivel ellentmond az európai jogfejlődésnek és meggátolja az uniós államok közti jóhiszemű együttműködést. Ez már meg is kezdődött azzal az bonyolult jogi üggyel, amelyben Hollandia megtagadta egy európai elfogatóparanccsal körözött személy kiadatását Lengyelországnak arra hivatkozva, hogy hazájában nem biztosított a tisztességes bírósági eljáráshoz való jog.
Ezen lépések ellenére sem tartja elképzelhetőnek Kelemen, hogy Lengyelország bármikor is kilépne az EU-ból.
Miért is lépnének ki, ha eurómilliárdokat kapnak ajándékba és még a szabályokat sem kell betartaniuk? Csak tesztelik, hogy mennyire messze mehetnek el az uniós jog megsértésével anélkül, hogy annak komolyabb következményei lennének
– mondja. Ez elég jól megy a professzor szerint, ugyanis a kötelezettségszegési eljárásokat leszámítva az EU „nem tett érdemi erőfeszítéseket a lengyel jogállamiság védelmében, csak újabb kifogásokat keresett, miért nem lép.”
Kelemen szerint mikor újabb támadás éri a jogállamiságot és a demokráciát az egyik tagállamban, mindig azt mondják, hogy nincsenek megfelelő eszközeik arra, hogy ezt kezeljék, ezért előbb eszközöket kell létrehozni, ám azokat aztán nem használják. „Lukas a tető, de ahelyett, hogy nekiállnának és megjavítanák, újra és újra csak a barkácsáruházba rohannak, hogy még több szerszámot vegyenek. A tető végül rájuk omlik, de a sufni tele van szebbnél szebb új szerszámokkal” – von hasonlatot a szakértő, aki szerint a legújabb példa erre az uniós források megvonásával fenyegető jogállamsági mechanizmus, amelyet január óta alkalmazhatna a Bizottság, mégsem teszi.
A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.
