2010. szeptember. 28. 14:49 MTI Utolsó frissítés: 2010. szeptember. 28. 14:38 Világ

Melegekre csapott le a rendőrség Pekingben

Több mint 80 meleg férfit gyűjtött be a kínai rendőrség Pekingben annak a nagyszabású razziának a során, amelyet néhány nappal az ország nemzeti ünnepe előtt hajtottak végre - számolt be róla kedden egy melegjogi aktivista.

A rendőrség rohamrendőrökkel együtt szállta meg vasárnap, majd hétfőn éjjel a kínai főváros északi részén fekvő Mutanjüan parkot, amely a pekingi homoszexuálisok legfőbb találkozóhelye - mondta el Kuo Ce-jang, a Pekingi Meleg Munkacsoport egyik projektvezetője. "Jelenlévők beszámolói szerint a rendőrök több mint 80 embert vittek el vasárnap, nyilvántartásba vették, lefotózták őket, majd mindenkit hazaengedtek" - mondta el Kuo. "Hétfőn éjjel ismét kivonultak igazoltatni, de egyelőre nem tudom, hogy akkor elvittek-e valakit" - tette hozzá. A Global Times című angol nyelvű újság értesülése szerint a begyűjtött melegektől vérmintát és ujjlenyomatot is vettek.

A pekingi rendőrség szóvivője, Ce Hsziang-tung azt mondta, hogy razziájuk az október 1-jei nemzeti ünnep - a kommunista Kínai Népköztársaság alapításának évfordulója - előtt szokásos, városszerte végrehajtott ellenőrzések része volt. Arra azonban nem tért ki, hogy az előállítottak milyen jogszabályt sértettek meg. "A háttérben meghúzódó ok, hogy a társadalom nem biztosít toleráns környezetet a homoszexuálisoknak" - magyarázta Kuo, hozzátéve, hogy a rendőrség figyelmét persze felkeltette, hogy meleg százai gyűlnek össze rendszeresen a Mutanjüan parkban.

A homoszexualitást egészen 2001-ig egyfajta elmezavarként kezelték Kínában. A melegek a mai napig elképesztő családi és társadalmi nyomásnak vannak kitéve, és sokan teljesen magukba zárkóznak, az elfogadottságuk érdekében tett fokozatos lépések ellenére. Szakértők szerint Kína szerte mintegy 30 millió meleg és leszbikus élhet - a lakosság mintegy 2,3 százaléka vonzódhat az azonos neműekhez. Megfigyelők szerint azonban számuk valójában jóval magasabb lehet, mivel többnyire nem vállalják fel a környezetük előtt szexuális irányultságukat.

Hirdetés
hvg360 Farkas Zoltán 2024. december. 04. 09:30

Egy megatárca veszélyei, avagy Matolcsy György diadalai az első Nemzetgazdasági Minisztérium élén

Unortodoxia bármi áron: ez jellemezte a 2010-es évek elején felálló első gazdasági csúcsminisztériumot. Most, hogy a Pénzügyminisztérium és a Nemzetgazdasági Minisztérium újbóli tervezett összevonásával visszatérhet ez a struktúra a kormányba, felidézzük Matolcsy György miniszteri tevékenységének csúcspontjait a IMF-fel vívott háborútól a magánnyugdíjpénztárak beszántásáig.