2010. május. 17. 12:20 hvg.hu Utolsó frissítés: 2010. május. 17. 12:30 Világ

Kelet-Európa sereghajtó a melegek jogvédelmében

A melegek jogainak védelme és tiszteletben tartása kapcsán a kelet-európai országoknak van a legtöbb szégyellnivalójuk Európában – derül ki a Nemzetközi Homoszexuális és Leszbikus Szövetség (ILGA) felméréséből.

Miközben a melegek jogainak tiszteletben tartását összegző lista végén többségükben római katolikus és ortodox keresztény kelet-európai országok kullognak, az Európai Parlament (EP) lengyel elnöke a homofóbia elleni nemzetközi nap támogatásával igyekszik példát mutatni az európaiaknak.

Az ILGA listája szerint Európában az ukrán és orosz melegeknek a legnehezebb a helyzetük, de alig jobb fehérorosz, moldáv és török társaiknak. Az unión belül Ciprus, Lettország és Lengyelország a legkevésbé progresszív a homoszexualitás kapcsán. Fehéroroszországban a hétvégén erőszakkal számoltak fel egy húsz főből álló „szláv büszkeség menetet” a fővárosban. Eközben Ciprus török részén a mai napig törvényellenes a homoszexualitás, noha a jogszabálynak igen ritkán szereznek érvényt a helyi hatóságok.

A legnagyobb jogbiztonságot és liberális körülményeket a Norvégiában élvezhetik a melegek, de Hollandiában, Izlandon és Nagy-Britanniában is hasonlóan jó a helyzetük. A toleráns keresztény országokra a lista második helyén végzett Belgium és Spanyolország a legjobb példa, ezekben az országokban ugyanis engedélyezett a melegházasság és a melegek örökbefogadása. A jelentés közzétételét a nemzetközi homofóbia ellenes világnapra időzítették, amelyet 1990 óta tartanak meg. Az ENSZ ekkor mondta ki határozatában, hogy a homoszexualitás nem betegség.

Az EP elnöke, Jerzy Buzek korábban hezitált azzal kapcsolatban, hogy támogassa-e a homoszexuálisok védelmében szerveződő rendezvényeket - mindenekelőtt az őt támogató varsói kormány politikai érdekeit miatt. Végül közös videóüzenetet készített az igazságügyi biztosasszonnyal, Viviane Redinggel és ki fog térni a témára az EP strasbourgi plenáris ülésének nyitóbeszédében is, elítélve a melegek elleni gyűlöletet és elnyomást. Herman van Rompuy, az Európai Tanács elnöke az unió 27 tagállamának nevében írásban ítélt el mindenféle szexuális orientáción alapuló kirekesztést és gyűlöletet.

A világ számos országában, így Afganisztánban, Iránban, Mauritániában, Nigéria iszlamisata részében, Szaúd-Arábiában, Szomáliában, Szudánban, az Egyesült Arab Emriátusokban és Jemenben is halálbüntetés fenyegeti a melegeket.

Hirdetés
hvg360 Tiszai Balázs 2025. január. 06. 09:30

MVM-terjeszkedés Romániában: a helyiek szerint Orbán most tolja be az országba Putyin trójai falovát

A magyar állami energiacég kivásárolja a német E.On-t Románia második legnagyobb gázcégéből. A helyi félelmek szerint, ha az üzlet lezárul, az MVM orosz gázzal fogja ellátni az ország háztartásainak csaknem felét, és ezzel nagyban erősödik Moszkva befolyása Bukarestben. A tranzakció 2025 első felében zárulhat, de még elkaszálhatják. Ennek az esélyét erősítheti az a sürgősségi rendelet, mellyel a román kormány megakadályozhatja a stratégiai fontosságú vállalatok “ellenséges” átvételét.