Itthon hvg.hu 2025. január. 06. 07:55

24.hu: 31 milliós gázszámlát csináltak a vendégmunkások, majd a bérlő koreai cég tulajdonosai köddé váltak Mogyoródon

A szálló tulajdonosa szerint emellett 15 millió forint értékben vittek el értékeket az ingatlanból.

Jókora összeggel verte át a 24.hu beszámolója szerint két dél-koreai hátterű cég a mogyoródi Laguna Panzió és Étterem tulajdonosát. A portál arról írt hétfői cikkében, hogy a panzió épületét egy mára felszámolás alatt álló cég, az Ubunt Hungary Kft., valamint később az ugyanabba a tulajdonosi körbe tartozó, mára azonban hivatalból törlési eljárás alatt álló Park & Lee Kft. bérelte ki. A társaságok koreai tulajai vendégmunkásokat szállásoltak itt el, 2021-ben kötöttek bérleti szerződést, ebben a közműveket is a nevükre vették.

A közművekből lett a galiba, a két koreai hátterű cég ugyanis 26 hónapon át mindössze egy panellakás átalány gázfogyasztásának megfelelő díjat fizetett az egész panzió után.

Ezzel pedig összesen 31 390 000 forintnyi tartozást halmoztak fel, majd köddé váltak, az egész tartozást a panzió tulajdonosának nyakába varrva.

A társaságok a portál szerint havi húszezer forintos átalány gázdíjat fizettek, az utólag kalkulált, a tényleges fogyasztást tükröző, kb. 1,2 millió forint helyett. A tulajdonos a lapnak állította: a tényleges fogyasztást az MVM-től erre amúgy felhatalmazással bíró társaság egyszer sem ellenőrizte 26 hónapon át.

Ötvenen egy családi házban, mobilvécék a kertben – így élnek a kínai munkások a Debrecen környéki falvakban

Már Mikepércs, Sáránd és Hosszúpályi is azon települések közé tartozik, amelyben kínai vendégmunkások laknak, akik a közelben akkumulátorgyárat építenek. Egy-egy családi házban többtucatnyian zsúfolódnak össze, reggel fél hatkor már indul az élet, és nem áll meg hétvégén sem.

A tulaj feljelentést tett az ügyben. Így derült ki a gázóra leszerelésekor, hogy az órán GPS-jeladó volt, hiszen a szálló ipari fogyasztónak minősül. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy a gázóra folyamatosan adatot közvetített a szolgáltatóhoz, így a tulaj és ügyvédje szerint már az első hidegebb, téli hónapban nyilvánvalónak kellett volna lennie, hogy a 20 ezer forintos átalánydíj irreálisan alacsony a valós fogyasztáshoz képest.

A koreai cégek tulajdonosai, mint írtuk, eltűntek. A szálló tulajdonosa ezt követően próbálta személyesen a saját nevére íratni, ekkor értesítették a hatalmas tartozásról. Itt jelezték neki azt is, hogy nem veheti a nevére az órát, hacsak nem fizeti be a 31 milliós tartozást a bérlők helyett. A tulaj nem fizetett, ezért a szolgáltató tavaly áprilisban leszerelte az órát, kikapcsolták a ház gázellátását.

A panzió tulajdonosának elmondása szerint azonban nem ez az egyetlen kár érte: a bérlők szerinte csaknem 15 millió forintnyi ingóságot hordtak el az épületből. Feljelentést tett, nyomozás is indult nagy értékre elkövetett sikkasztás miatt. A rendőrség azonban megszüntette az eljárást, ugyanis szerint nem történt bűncselekmény. A rendőrség állítása szerint ugyanis a 31 milliós tartozás nem a feljelentő, hanem a szolgáltató kára. A nyomozók azonban itt mintha nem számolnának azzal, hogy a tartozás miatt a szolgáltatást nem fogják visszakapcsolni – így a tulajdonosé a valós kár. Az ellopott tárgyakat a rendőrségi határozat szerint fedezi a kaució, az azonban a tulajdonos szerint csupán 6,5 millió forint volt, vagyis nem fedezi a károk felét sem.

„Vietnámban feladjuk az álláshirdetést, három hónap múlva itt áll a munkás a szalag mellett”

Hogyan és kik választják ki a külföldi munkásokat, akik Magyarországra jönnek dolgozni? Milyen engedélyek kellenek ehhez, és mennyi idő alatt zajlik le a folyamat? Kiknek kell imaszőnyeg, kiket nem lehet másokkal egy szobában elszállásolni, és kik kérnek meleg étkezést a fizetés mellé? Benéztünk a vendégmunkás-toborzás színfalai mögé.

(Címlapképünk archív, illusztráció.)

Hirdetés