Zentai Péter: Most önökön a sor, Lengyelország átveszi az EU soros elnökségét Magyarországtól. Milyennek tartja a „magyar hozományt”?

Bartek Nowak: A magyar elnökség alapjában véve jól sikerült. Nem volt persze felhőtlen. A magyar belpolitika fejleményei – különösen a télen-tavasszal – fölöslegesen és szerencsétlenül rossz fényt vetettek önökre, de az utóbbi két-három hónapban már elmaradtak a negatív felhangok. Szóval rendben volt a végére minden. Emlékezzünk csak: a csehek elnöksége esetében az egész katasztrofálisra sikeredett: képtelenség, hogy egy ilyen lényegbevágóan fontos időszakban kormányválságot kreáltak maguknak.

Z. P.: Apropó. Önöknél is éppenséggel az elnökségi időszakuk közepére terveznek választásokat – ezek szerint ugyancsak „szép kis” félévnek nézünk elébe.

B. N.: Nem azért, hogy a mundér becsületét védjem, de nálunk biztatóak az előjelek, és joggal remélhető, hogy nem szól bele az európai ügyekbe a lengyel belpolitika. Egyrészt azért nem, mert – párthovatartozástól függetlenül – országunk vezető politológusai és újságírói közösen óvják a kormányt és az ellenzéket, hogy kivigyék Európába saját dolgainkat, vagy esetleges európai sikereinket bevigyék a választási kampányba. Másrészt optimizmussal tölt el, hogy unalmasnak bizonyult az elnökségünkre vonatkozó e heti parlamenti vita. Az unalmasság ez esetben pozitívum, mert jelzi, hogy európai elnökségi ügyekben kooperálni fog a kormánnyal az ellenzék. Konszenzusos alapon megy eddig ezen a téren minden.

Donald Tusk lengyel miniszterelnök és José Manuel Barroso

AP

Z. P.: Alapvetően nálunk is így volt ez: a kormány által megjelölt prioritásokat nem támadta az ellenzék Magyarországon sem. Mégsem kaptuk meg azt a látványos nemzetközi politikai és főként sajtótámogatást, amit ma Lengyelország élvez. Érti ezt, igazságosnak tartja?

B. N.: Két magyarázatom van erre. Az egyik a kettős mérce, amivel némelyek Nyugat-Európában ítélkeznek. Sokkal mérsékeltebben támadták Berlusconit az olaszországi sajtóviszonyok miatt, amiatt, hogy személy szerint uralhatja a média jelentős hányadát. De alig bírálta az európai sajtó Sarkozy francia államfőt is, miközben megannyi alkotmánysértő, törvénysértő intézkedés fűződik kormányzásához. Orbántól azonban a vélt vagy valós jogsértéseket nagyon hangosan számon kérik. Ez kettős mérce szerintem. Az érem másik oldala viszont, hogy a magyar kormány tényleg szerencsétlen módon időzítette a vitát kavaró törvényeket és intézkedéseket, a médiatörvényt, a válságadókat, magát az új alkotmányt.

Z. P.: Tehát ön szerint csak az időzítéssel van gond, magukkal a jogszabályokkal, az alkotmánnyal, a médiatörvénnyel – nincs. Ha későbbre időzítik őket, akkor megússzuk a balhékat?

B. N.: Nem dolgom és nem is kívánnék minősíteni magyarországi törvényeket, magyar kormánydöntéseket vagy általában a reformjaikat. Ettől függetlenül a lengyel sajtó és a lengyel politikai elit részéről tudnivalóan elég sok bíráló szó elhangzott az utóbbi hónapokban Magyarországgal, pontosabban a kormányukkal kapcsolatban. Nézze, azt hiszem, maguknál az a baj, hogy túl erős a kormányuk és túl gyenge az ellenzékük. Ilyen helyzettel a kormányok hajlamosak visszaélni. Nincsenek rákényszerítve, hogy egyeztessenek, hogy konszenzusra törekedjenek. Az olyan többséggel bíró vezetés, mint amilyen a magyarországi, olyanokat is megenged magának, ami a mi miniszterelnökünknek nem is jutna az eszébe.

Z. P.: Csak azért, mert az ő koalíciója nem olyan erős, vagy mert Tusk más beállítottságú politikus, mint Orbán Viktor?

B. N.: Tusk sokkal pragmatikusabb ember, és azt kell mondanom, hogy az egész lengyel politikai fővonal sokkal pragmatikusabb, mint a magyar. Nálunk észlelhető és sikeresnek is mondható a törekvés a jobbközép kormány és a baloldali ellenzék közötti egyeztetésre. Ez alapvető különbség köztünk.

Barack Obama és Donald Tusk találkozója

AP

Z. P.: Ez érhető, mert a jobbközépen álló Tusk számára nem a baloldal, hanem a nálánál jobboldalibb volt miniszterelnök, Kaczynski a fő ellenfél. Vele azért már nem olyan harmonikus az együttműködése.

B. N.: Igaza van, de nem teljesen. Kaczynskival még mindig jobb a jelenlegi miniszterelnök viszonya, mint Orbán Viktornak bármely ellenfelével. Nálunk szóba állnak és vitatkoznak egymással – tévében, parlamentben egyaránt – a különböző pártokhoz tartozó vezető politikusok, Magyarországon viszont ez nincs meg.

Z. P.: Ez lenne az a különbség, aminek alapján Magyarországgal szemben kritikus, magukkal szemben viszont hozsannázó a nyugati sajtó? Vagy ezzel is magyarázható netán, hogy először a történelemben nem a német államfőre, hanem egy külföldire, nevezetesen Lengyelország államfőjére bízták a Németország és a világ helyzetével foglalkozó nagy beszéd, az úgynevezett Berliner Rede megtartását?

B. N.: Sőt, közös kormányüléseket tartanak a német és a lengyel miniszterek. Tusk személyét, konszenzuskereső képességét, fellépéseit, politizálását egyebek között azért övezi különösen pozitív előítélet, mert alapvetően különbözik elődjétől, Kaczynskitól. Utóbbi kormányzása idején a nyugati média Lengyelországgal szemben majdnem annyira kritikusnak mutatkozott, mint az idei év elején Magyarországgal. Azért csak majdnem, mert a jobboldali, de kevésbé piacbarát és egyértelműen nacionalista Kaczynskinak mégiscsak volt erős ellenlábasa, egy ugyancsak jobboldali, de piacbarát és egyáltalán nem nacionalista politikus, Tusk személyében. A nyugati országok Tuskra tettek, Kaczynski ellenében. E dolgok Lengyelország számára szerencsésnek bizonyultak. Magyarországon viszont Orbán Viktornak nincs mérsékeltebb konzervatív alternatívája.

Z. P.: A dolgok tényleg ennyire személyhez, egy-egy miniszterelnök ténykedéséhez kötődnének?

Elnöksége készülve

AP

B. N.: Természetesen a politikai és főként a gazdasági eredmények a meghatározóak. Hogy a nagy pénzügyi válságot mi – talán egyedül a világon, mi lengyelek – meg tudtuk úszni, az növelte a tekintélyünket. A most kezdődő uniós elnökségünk kapcsán ezért is nagy a várakozás Európa-szerte. Sokan reménykednek benne, hogy a kormányunk bizonyított szakértelme pénzügyi kérdésekben adalék értéket fog jelenteni az adósság- és egyéb válságok menedzselésében. Nem lehet elégszer hangsúlyozni, hogy nemcsak a miniszterelnökünkről, hanem általában a lengyelekről az manapság a hír, hogy mi vagyunk a legpragmatikusabb nép, amely minden körülményekhez jól tud alkalmazkodni. Nem biztos, hogy ez így is van, de egy biztos: az utóbbi időben igazi multikulturális, ha úgy tetszik, européer országgá váltunk. Korábban nacionalista és erősen vallásos nép hírében álltunk, mára viszont kulturális, politikai, gazdasági szemszögből egyaránt az egyik legnyitottabb állam a mienk.

Z. P.: Megmondaná, miért?

B. N.: Ebben nem csekély szerepet játszott az, hogy az utóbbi tíz évben több millió lengyel vállalt munkát a nagyvilágban, és kozmopolita kapitalista szemlélettel tért haza. Mindenesetre tény immár, hogy Európában a lengyelek körében a legnagyobb az elfogadottsága az Európai Uniónak.

Z. P.: És mindeközben sikerrel nyitottak egy ősi ellenfél, Oroszország felé.

B. N.: Két fantasztikus világpolitikai sikerünkről adhatunk számot: az egyik az összefonódás Németországgal, tehát ősi ellenfeleink egyikével, a másik pedig, ahogy mondja, a példátlan jó viszony kialakítása Moszkvával. Mindebben kétségtelenül komoly szerepe volt Tusk pragmatizmusának. Uniós elnökségünk pedig részben arról fog szólni, hogy a következő hónapokban aláírjuk a Horvátország csatlakozásáról szóló egyezményt, és arról, hogy az unió tovább nyit a keleti szomszédok felé. Számunkra Ukrajna a dolgok „alfája és omegája”, az unió és Kijev kapcsolatainak intézményesítését tartjuk alapvető nemzeti és nemzetközi célunknak.

Z. P.: Mit szól ahhoz, hogy nekünk viszont új szövetségesünk van: Kína? Ezzel talán egy sor, főként égető gazdasági, pénzügyi problémánk megoldódhat.

B. N.: Véleményem szerint elcsúszhat minden olyan európai ország, amely most Kínában látja a megváltót. Tudja, mi lengyelek tényleg megelőztük a többieket a kínaiakkal kapcsolatos illúzió kergetésben: azt mondtuk országnak-világnak, hogy „Lengyelország lesz Kína európai hídfőállása”. Aztán egy sor hatalmas horderejű államközi és magánjogi szerződést kötöttünk Pekinggel. Hát, kérem: éppen most voltunk kénytelenek visszamondani az autópálya építésére vonatkozó megbízásunkat, mert az egyik legnagyobb kínai cég minden téren így vagy úgy átvert bennünket. Az ő állami támogatóiról nem is szólva. Egy sor más alapvető megállapodás esetén a kínai fél elkezdte zsarolni lengyel partnereit, eleve késedelmesen teljesítenek, munka közben emelik az áraikat és így tovább. Ennél nagyobb csalódás kevés érte az utóbbi évtizedekben Lengyelországot. Nem csoda, hogy az első negyedévben az előző év hasonló időszakához képest csaknem húsz százalékkal esett vissza a két ország közötti kereskedelem, az exportunk szenvedte el igazán a nagy veszteségeket.