Jövő héten kerülnek a boltokba a Telekom saját márkás T Phone készülékcsaládjának új tagjai. A T Phone 2 és a T Phone 2 Pro verziója erősebb processzorral és jobb kamerával bír, mint elődje
Másfél éve jelentette be a T Phone típusnév alatt saját márkás okostelefonjait a Magyar Telekom. Akkor azt deklarálta célként a szolgáltató, hogy a megfizethető árkategóriába sorolt mobilokkal nagy tömegek számára tegye elérhetővé az 5G-t. Az első T Phone-ok nem is sikerültek rosszul (teszt itt), de épp itt volt az ideje a széria frissítésének.
A T Phone 2 alapmodell egy 6,6 hüvelykes LCD kijelzővel kerül forgalomba. A T Phone 2 Pro esetében egyrészt nagyobb a panel (6,8 hüvelykes), másrészt szebb is (AMOLED). A 120 Hz-es képfrissítési ráta mindkét mobilnál adott. A modellek Snapdragon 6 Gen 1 processzorral rendelkeznek. Az okostelefonok 128 GB vagy 256 GB tárhellyel, valamint kettős SIM-támogatással (nano SIM és eSIM) érkeznek.
A T Phone 2 hátulján három, míg a T Phone 2 Pro hátlapján négy lencse van, a fő szenzor mindkettőnél egy 50 megapixeles egység. Az előlapi kamera az alapmodellben 8 megapixeles, a Próban már 16-os.
A T Phone 2 szürke, a T Phone 2 Pro pedig azúrkék színben lesz kapható a Telekomnál, előbbi 60 ezer, utóbbi 100 ezer forintért. (Ezek persze csak a listaárak, díjcsomagtól függően sok tízezer forinttal olcsóbban is beszerezhetők az újdonságok.) Az értékesítés május 23-án indul, Magyarországgal együtt tíz európai országban.
A Telekom szerint mindkét készülék három éven át havonta, később, további 2 évig negyedévente kap majd szoftver- és biztonsági frissítéseket.
Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.