Minden eszköz rendelkezésre áll a vírus leküzdéséhez, az országok azonban észszerűtlenül használják fel őket.
A koronavírus-világjárványnak akkor lesz vége, „amikor a nemzetközi közösség úgy dönt, hogy véget vet neki”, hiszen „minden eszköz rendelkezésre áll” a vírus elleni küzdelemhez – jelentette ki Tedrosz Adhanom Gebrejeszusz, az Egészségügyi Világszervezet (WHO) főigazgatója vasárnap a berlini egészségügyi világkonferencián. A főigazgató szerint a nemzetközi közösség eddig nem észszerűen használta fel ezeket az eszközöket.
Gebrejeszusz rámutatott, hogy hetente közel 50 ezren vesztik életüket a koronavírus okozta betegségben, a Covid–19-ben szerte a világon, így a világjárványnak még közel sincs vége.
Emlékeztetett: a WHO azt tűzte ki célul, hogy minden egyes ország lakosságának 40 százalékát beoltják az év végéig, 70 százalékát pedig 2022 közepéig. Ezeket elérhető célkitűzésnek nevezte, de csak akkor, ha az országok, illetve a vakcinák elosztását ellenőrző vállalatok megteszik, amit ígértek.
„Azoknak az országoknak, amelyek már elérték a 40 százalékos célt – beleértve a G20 összes tagját –, le kell mondaniuk az újabb oltóanyag-szállítmányokról” a COVAX nemzetközi vakcinaelosztó kezdeményezés és az Afrikai Unió által létrehozott Afrikai Oltóanyag-beszerzési Alap (AVAT) javára – hangsúlyozta a főigazgató.
A tisztségviselő egyúttal felszólította az oltóanyaggyártókat, hogy osszák meg a tudást és a technológiát másokkal, és mondjanak le a vakcinákhoz kapcsolódó szellemi tulajdonjogokról.
Videóüzenetében António Guterres ENSZ-főtitkár arra hívta fel a figyelmet, hogy
a rekordidő alatt kifejlesztett és forgalomba hozott oltóanyagok győzelmét semmissé teszi az egyenlőtlen elosztás tragédiája”.
A nacionalizmus és a vakcinák felhalmozása mindannyiunkat veszélybe sodor” – tette hozzá.
Az egészségügyi világcsúcsot Berlinben rendezik meg digitálisan. A rendezvény vasárnaptól keddig tart, és a világjárvány tanulságaival foglalkozik.