Máris tízezren látták a berlini Hitler-kiállítást
Hatalmas az érdeklődés az Adolf Hitler uralmát bemutató kiállítás iránt a berlini Német Történelmi Múzeumban: a pénteki megnyitó óta már több mint tízezer látogató volt kíváncsi a tárlatra.
A Hitler és a németek - nemzet és bűn című kiállításon hatszáz tárgy, négyszáz fotó, plakátok és filmek mesélnek arról a hatásról, amelyet a Führer gyakorolt az emberekre a náci uralom idején.
Rudolf Trabold, a múzeum szóvivője elmondta: szombaton olyan nagy volt az érdeklődés, hogy délutántól beszüntették a jegyek árusítását, mert nem lehetett előre kiszámítani, vajon minden látogató bejut-e zárás előtt a kiállítótermekbe. A sor olyan hosszú volt, hogy sokan inkább visszaadták a már megvásárolt jegyüket a kasszánál.
A szóvivő szerint a tárlaton átlagosan eltöltött idő is meglehetősen hosszú, ami arra utal, hogy a közönség időt szakít a magyarázó szövegek elolvasására is. A múzeum vezetősége időzónás jegyek bevezetését tervezi, amelyek tulajdonosai csak az előre meghatározott időben tekinthetik meg a tárlatot. Eddig technikai problémák és a költségek miatt halasztották el a jegytípus bevezetését.
Németországban már sok kiállítás foglalkozott a náci korszak eseményeivel, az új összeállítás jellegzetessége az, hogy magát Hitlert állítja előtérbe, bemutatva, hogyan jutott hatalomra, és miként szerzett tömeges támogatást pusztító rendszerének. A visszatekintés szembeállítja a náci propagandaképeket és -tárgyakat - köztük például egy Hitlerről 1930-ban készített mellszobrot - a rezsim brutalitását mutató filmfelvételekkel és dokumentációval, így ábrázolva, miként vettek részt az akkori eseményekben maguk a németek. A tárlat február 6-ig látható.