Tech techline.hu 2010. április. 05. 05:27

Milliárdos bloggerek – hogyan csinálták?

A blog mint egy ingyenes valami él a legtöbb internetező képzeletében, és ez valamennyire igaz is.

 A blog mint egy ingyenes valami él a legtöbb internetező képzeletében, és ez valamennyire igaz is. A blogok szórakozásból, elhivatottságból, sőt sokszor csak poénból (lásd. istartedsomething.com) születnek. Ahogy azonban a blog népszerűvé válik – és ha jól csináljuk és különleges a blogunk, akkor az lesz –, máris hatalmas üzletté válhat. Az ingyenesség az olvasók felé persze továbbra is megmarad, a szponzorok azonban özönlenek.

 Az egyik legjobb és legismertebb példa erre Nick Dentoné: 2007-ben a Sunday Times „gazdagok listáján” az 502. helyet foglalta el. Ez elég hátul van – mondhatnánk –, de ne tegyük, az 502. hely ugyanis 290 millió dollárt jelent (majdnem ötvenhét milliárd forint), és ha tekintetbe vesszük, hogy Nick egy angol újságíró, ez igen szép keresetnek számít. 2002-ben indított blogját azóta már külön csapat üzemelteti, a blog indulása után két évvel 2004-ben már havi 6500 dollárt jövedelmezett, napjainkban pedig mindenki ismeri és szereti (a hirdetők is…).

Nick Denton

Most már mindenki tűkön ül, hogy melyik blogról lehet szó, eláruljuk hát: többek között Steve Jobs és Bill Gates kedvenc blogjáról: gizmodo.com

Pillanatnyilag több mint ötvenmillió  blog van a világon, és ez a szám naponta kétezerrel növekszik, a verseny tehát kiélezett. A legtöbb blogoló átlagosan maximum napi száz dollár bevételre tesz szert, és akinek sikerült igazán sokat keresni (vagy megélni a blogolásból) az többnyire nagyon elhivatott, és speciális, különleges blogokat szerkeszt. 

Persze nem Nick Denton az egyetlen, akinek ez sikerült. Arianna Huffingtont mindenki ismeri, blogjába már 2006-ban ötmillió dollárt invesztált a SoftBank Capital, 2008-ban pedig újabb tizenötmillió dollárt kapott a blog egy befektetőcsoporttól.

Arianna Huffington

Napjainkban a Huffington az egyik legjövedelmezőbb site-network. Igaz, Arianna jókora előnnyel indult, férje Michael Huffington, olaj- és bankmilliárdos (Simmons & Huffington, Inc.), olyan barátokkal, mint például a Bush család.

Vannak azonban, akik valóban önerőből, kizárólag jó és érdekes írásaikkal, és szívvel-lélekkel szerkesztett blogjaikkal kerestek dollármilliókat. 

Érdekességnek kigyűjtöttük azokat, akinek sikerült: a listára az kerülhetett fel, akinek blogja , illetve annak bevétele elérte vagy meghaladta az egymillió dolláros értéket. Tanulságos lehet áttekinteni, ha másért nem is, legalább a különböző blogok tematikái és szerkesztése miatt. (Az üzleti értékek és bevételi adatok forrása: ww-success, 2007-2009) 

Steve Pavlina - http://www.stevepavlina.com/
A blog becsült üzleti értéke 7 200 000 dollár
Átlagos negyedéves bevétel: 480 000 dollár
Téma: életmód, menedzsment
Érdekesség: Annyira megy az üzlet, hogy azóta már Steve felesége is blogol: http://www.erinpavlina.com/

Al Carton - http://www.coolest-gadgets.com/
A blog becsült üzleti értéke 2 308 000 dollár
Átlagos negyedéves bevétel: 153 981 dollár
Téma: Kütyük, elektronika

John Chow - http://www.johnchow.com/
A blog becsült üzleti értéke 2 106 000 dollár
Átlagos negyedéves bevétel: 140 431 dollár
Téma: IT/dotcom témák vegyesen
Érdekesség: Sokan nem szeretik, mert nagyon egoista a szerző - sokan viszont azért szeretik

Jane May - http://www.careerramblings.com/
A blog becsült üzleti értéke 1 866 000 dollár
Átlagos negyedéves bevétel: 124 465 dollár
Téma: Karrier
Érdekesség: az első nő a listán (Huffingtont leszámítva), hajrá lányok!

Darren Rowse - http://www.problogger.net/
A blog becsült üzleti értéke 1 800 000 dollár felett (nincs pontos adat)
Átlagos negyedéves bevétel: 120 000 dollár felett
Téma: maga a blogolás, tanácsok, tippek.
Érdekesség: állítólag Darennek nem volt ötlete, hogy miről blogoljon, ezért kezdett el blogolni - a blogolásról... 

Jeremy Shoemaker - http://www.shoemoney.com/
A blog becsült üzleti értéke 1 800 00 dollár
Átlagos negyedéves bevétel: 120 000 dollár felett
Téma: divat, modellkedés, életmód, stílus

Tyler Cruz - http://www.tylercruz.com/
A blog értéke: 1 397 000 dollár
Negyedéves bevétel: 93 184 dollár (forrás: Cruz, about me http://www.tylercruz.com/about/)
Téma: többnyire Cruz saját maga… 
 
Yaro Starak - http://www.entrepreneurs-journey.com/
A blog becsült üzleti értéke 1 178 00 dollár
Átlagos negyedéves bevétel: 70 000 dollár felett
Téma: dotcom

Hogyan lehet tehát sok pénzt keresni blogolással? Miből is jön pontosan a bevétel? Nos, ezt elmondják nekünk maguk a fentebb ismertetett „sztárblogolók” – persze minden kulisszatitkot azért nem fognak velünk megosztani, de sok hasznos tanácsot kaphatnak azok, akik blog indításán törik a fejüket.

Steve Pavlina részletes tanácsai itt olvashatók, Carlton pedig volt olyan kedves, és részletesen leírta, miből is tevődött össze a bevétele 2007-ben. Igaz, nem túl aktuális, de kiindulásnak megteszi. John Cow is leírja, hogyan keresett több mint tizenegyezer dollárt egy hónap alatt –, ha el tudjuk viselni a stílust, akkor érdekes olvasmány lehet. A legjobb és leghasznosabb tanácsokat azonban a „blog a blogolásról” oldalán, azaz a listában is szereplő Probloggeren találjuk -  itt azt is megtudhatjuk többek között, hogy a válság azért a blogolókat is elérte, Rowse becslései szerint ezekben az ínséges időkben egy blogoló havi 120 000 dollárnál többet nem tud kihozni naplójából. 

Hirdetés
Ingatlan Mészáros Márton Balázs 2024. december. 03. 14:20

Felháborított sok ingatlanközvetítőt, hogy értékelni lehet őket a legnagyobb hazai platformon

Nem felhőtlen az ingatlanközvetítők öröme, miután a legnagyobb hazai ingatlankereskedelmi platform, az Ingatlan.com értékelési rendszert vezetett be. A kritikusok szerint nem konzultáltak velük a bevezetés előtt, az értékelésekkel pedig könnyű visszaélni. Az oldal azonban úgy látja, hogy az új funkcióval átláthatóbbá válik a jelenleg vadnyugati körülmények között működő hazai ingatlanpiac.