Párizsban látszólag minden készen áll az olimpia megnyitójára, csak a hangulat várat még magára. Öngólt rúgtak a szervezők azzal, hogy ennyire beavatkoztak a város életébe?
„Higgye el, amikor azt hallja, hogy Párizs a szerelem meg a romantika városa, az csak PR-szöveg. Lehet, hogy valamikor az volt, de mostanra teljesen megváltozott” – mondta a hangját lehalkítva egy férfi, miközben együtt zötyögtünk a Porte d’Orléans városrészben található szállásomhoz a 125-ös buszon. Addigra túl voltam egy kétórás repülőúton az úszócsapattal – mínusz Milák Kristóf – és a férfi-kézilabdaválogatott tagjaival, egy hosszas ácsorgáson, mire az akkreditációmat érvényesítették, és egy utazáson Párizs legújabb büszkeségén, az Orly repülőtérig meghosszabbított 14-es metróvonalon. Amit már júniusban – határidő előtt – átadtak, de a munkások még javában szerelgetnek, javítgatnak ezt-azt az állomásokon.
A férfi azért szólított meg a buszon, hogy megnyugtasson: járhattam volna rosszabbul is, akár tízszer többet is fizethettem volna. Ugyanis megbírságoltak öt euróra. Akkor nagyjából egy órája álltam francia földön.
Tény, hogy hibáztam, nem húztam le az olimpiai akkreditáció mellé járó, Párizson belül korlátlan számú utazásra feljogosító kártyát, amikor felszálltam a buszra. Mentségemre, előttem mindenki ugyanígy tett: bonjour-ral üdvözölte a sofőrt, és besétált az utastérbe, ezért követtem a példájukat. A csomagokkal zsonglőrködve nem is vettem észre a megkopott, világoszöld matricára fehérrel írt francia nyelvű szöveget, hogy le kell csippantanom a kártyát. És persze jöttek az ellenőrök. Három testes férfi ellenőrizte a jegyeket a tömött járaton, közülük az egyik elvette a kártyát, leolvasta a saját készülékével, majd ellentmondást nem tűrő hangon közölte, hogy megbüntet. Hiába érveltem azzal, hogy nem károsítottam meg a közlekedési vállalatot, hiszen a kártya nem feltöltős, akárhányszor használhatom, hajthatatlan maradt, kifizettette velem a pénzt. Nem is ez fájt, hanem hogy a megértés teljes hiányával találkoztam egy olyan helyzetben, amikor a másik fél nyugodtan megtehette volna, hogy legyint a figyelmetlenségemre. Az pedig meglepő, hogy a legkevésbé sem foglalkoztatta őket, milyen kép alakul ki így az idelátogatókban az olimpiát vendégül látó városról.
Az utastárs viszont megértő volt, aztán elárult egy titkot: ő az idős édesanyjának ingyen járó kártyát használja. Aztán visszatért a figyelmeztetéshez: a városban mindig nagyon figyeljek a holmimra, a telefont ne vegyem elő a metrón, mert könnyen megszabadíthatnak tőle. „A rendőröket az ilyesmi nem érdekli” – tette hozzá, mielőtt leszállt.
Remekül megalapozta a hangulatot ez a két találkozás, amire rátett még egy lapáttal, hogy a szálláson nem találták a rendszerben a már egy éve a szervezőkön keresztül leadott foglalásomat. Végül egy papírdossziéból került elő.
Mindezek után meglepett, hogy a tömegközlekedéssel – bár mindenki attól tartott, hogy összeomlik a Párizsba özönlő turisták miatt – egyelőre semmi gond nincs. Már ha eltekintünk attól a problémától, hogy a város egy részét hermetikusan lezárták, ezért sok felszíni járat terelve közlekedik, ami mind az itt lakókat, mind a turistákat kellemetlenül érinti.
Kordonok között
A párizsi olimpia szervezői mertek nagyot álmodni, azt találták ki, hogy legyen a játékok megnyitója a Szajnán, hadd lássa végre bárki, aki kíváncsi rá, ne csak a kiváltságos kevesek, akik beférnek egy stadionba. Ebből aztán az lett – tekintettel a biztonsági kihívásokra – hogy 300 ezren lehetnek majd ott a lelátókon, amelyeket a folyó két partján állítottak fel az Austerlitz hídtól a Jéna hídig húzódó, hat kilométeres szakaszon. Vagyis a hajók, amelyek a versenyzőket viszik majd, elúsznak a legfontosabb nevezetességek, köztük a Notre-Dame, a Louvre, az Invalidusok háza és az Eiffel-torony előtt is.
A nyíltvízi úszók kapitánya a Szajnáról: Úsztunk már ennél rosszabb körülmények között is
Továbbra sem dőlt el, hogy az olimpia nyíltvízi versenyeit és a triatlonosok úszóversenyét a Szajnában rendezik-e, de az legalább már biztos, hogy a szervezőknek van B tervük.
Ennek viszont nagy ára van: a belváros folyóhoz közeli részét gyakorlatilag ketrecbe zárták, és rengeteg egyenruhás őrzi. A hírek szerint csak a megnyitóra 45 ezer rendőrt vezényeltek Párizsba, akiknek a munkáját több ezer katona és civil ruhás biztonsági szakember figyeli. A jelenlétük mindenhol látható és érzékelhető, egyelőre mégsem riasztó.
A kordonrengetegben nem könnyű eligazodni és megtalálni az átkelési pontokat, amelyeket rendőrök őriznek. Csak azokat engedik át, akik igazolni tudják, hogy a környéken dolgoznak vagy laknak, valamint azokat, akiknek van akkreditációjuk a játékokra. Az igazolásokból 300 ezret adtak ki, igénylés után. A kártyákat vagy digitális kódokat a rendőrök minden alkalommal leolvassák, és csak azokat engedik át, akiket rendben találnak. Az akkreditáltaktól helyenként a személyiüket vagy az útlevelüket is elkérik, az is előfordult, hogy belenéztek a táskánkba.
Mindez rengeteg kellemetlenséget okoz. Sokan, főleg a turisták, nem ismerik a már hosszú ideje kommunikált, de épp egy hete bevezetett, és a pénteki megnyitó előtt egyre szigorúbban vett szabályokat. Az ellenőrzési pontoknál sokan összegyűlnek, faggatják, nyaggatják a rendőröket, akik – tapasztalataink szerint – higgadtan állják mindezt, és ismétlik el vég nélkül a tudnivalókat. Aztán szépen visszafordítanak mindenkit, akinek nincs igazolványa.
Azok is nehéz helyzetbe kerültek, akiknek a lezárt területen belül van üzletük, vendéglátóhelyük, sok ezek közül erre az időszakra szó szerint le is húzta a rolót. De még azok közül is, akik nyitva maradtak, sokan panaszkodnak és kompenzációt várnak, mert jelentősen megcsappantak a bevételeik.
Jól fut a szekér azonban azoknak, akik a kordonokon kívül várják a vendégeket: dugig vannak a teraszok. Igaz, az ott iszogatókat meg a lezárások miatt megnövekedett járműforgalom zavarhatja. A sok terelve közlekedő autó és busz között halált megvető bátorsággal cikáznak a kerékpárosok és a robogósok a szűk utcákon. Ha ezt a budapesti bringásokon kiakadó autósok látnák…
De hol a hangulat?
Lehetséges, hogy az olimpia szervezői azzal, hogy a város életének minden részébe belevonták a játékokat, éppen a remélttel ellentétes hatást váltják ki az emberekből: ahelyett, hogy szívesen látnák a sportolókat és a turistákat, a kellemetlenségek miatt inkább már a rajtra elegük lesz az egész felhajtásból.
Az olimpiai hangulatnak egyelőre nyoma sincs a városban – és a tömegnek sem. Nem látni a hazájuk színeibe öltözött szurkolókat, csak néhány olimpikont, aki lelkesen fotózza a nevezetességeket. Összességében sincs nagy tumultus. Talán a helybeliek már elutaztak, a turisták, szurkolók pedig még nem futottak be? Péntektől persze mindez megváltozhat, hiszen a becslések összesen több mint 15 millió látogató érkezését valószínűsítik.
Nyitóképünkön Párizs belvárosa a no-go zónán belül, két nappal a 2024-es párizsi olimpiai játékok nyitóünnepsége előtt. Fotó: Andrea Savorani Neri / NurPhoto / NurPhoto via AFP
Kovács Kokó István: Nem baltával rontok be az irodába
Gazdasági és jogi átvilágítást ígért a Magyar Ökölvívó Szakszövetség újonnan megválasztott elnöke, Kovács Kokó István. Atlanta olimpiai bajnoka a rá váró feladatok mellett beszélt arról, mekkora szerepe lehetett a politikának a megválasztásában, miként alakult a viszonya Erdei Zsolttal, miért indul nála hatalmas mínusszal a szövetségi kapitány, és hogy miért ilyen határozott a véleménye Imane Helif ügyéről. Interjú.
