Roberto Alagna Puccini-estje
március 28., Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem
A Budapesti Tavaszi Fesztivál keretében

Roberto Alagna Untermannokra volt szüksége © Gramofon

A Puccini-évforduló egyik jeles eseményének ígérkezett Roberto Alagna estje a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyteremben. A műsor az életmű teljes keresztmetszetével kecsegtetett, ám a Bohémélet hiányzott az összeállításból. Nyolc tenorária, nyolc zenekari, illetve kórusrészlet hangzott el. Az utóbbiak a MÁV Szimfonikus Zenekar, illetve a Magyar Állami Operaház kórusa és gyermekkara tolmácsolásában, Eugene Kohn vezényletével.

Puccinihoz nem sok köze van a karmesternek. Ezt az is alátámasztja, hogy az operakórusnak – amelynek állandó repertoárdarabja a Turandot, tehát vakon, éjfélkor is… – sikerült egy-két ponton megingania a zárójelenetben. Kohn a nagyon hangos zenét szereti, nincs tekintettel sem a gyermekhangokra, sem a szólistára. Érthetetlen, hogy a MÁV Szimfonikus Zenekar, amely a hazai zenekari életben flexibilitásáról, érzékenységéről ismert, miért követte gondolkodás és érzelmek nélkül a dirigenst. Az együttes számos hírességgel dolgozott hasonló koncerteken – bízhattunk benne, hogy Alagnának is készséges, támogató partnerei lesznek. Muzsikálás helyett azonban érzéketlenül recsegtek. Most távozik a zeneigazgatójuk, az új még nem vette kézbe a társulatot, talán ez okozhat mentális problémákat. Ám magára valamit adó zenész, ha kiül a pódiumra, az öltözőben hagyja búját-bánatát, és nem a körmét piszkálja, ha a sztárt ünnepli a publikum.

Mert a sztár persze kevésbé ideális körülmények között is sztár. A Lidércek hőse, Roberto áriájával kezdett Alagna. Ez tipikus koncertszám, hiszen a darab – éppúgy, mint a következő, az Edgar – egy kezdő komponista zsengéje, csupán egy-egy részlete érdemes az utókor figyelmére. A Manon Lescaut két, első felvonásbeli áriájával folytatta, és a Tosca szintén slágerszámnak minősülő Levéláriájával zárta a maga részéről az első részt. A Tosca-filmet épp a napokban sugározta az egyik televízió, a szerep semmiképp sem újdonság a tenorista számára, de az élő interpretáció mégsem mondható száz százalékosnak. Szünet után A Nyugat lányából Ramerrez áriája sodró lendületű és friss volt; szép A fecskéből Ruggiero dala, végül pedig a Turandot két részlete következett. Alagna a híres Nessun dormát félig az orgona felé fordulva szólaltatta meg. Ha nem azt hallotta a nagyérdemű, amire számított, hát az akusztikát hibáztassa… És bizony, a Nessun dorma elhangzott már Budapesten sokkal hősibb, tisztább előadásban is. De a turista vendégeknek, a rajongóknak tökéletesen megfelelt, így az ünneplést három ráadás-számmal viszonozta az énekes. A két nápolyi dalban bontakozott ki Alagna igazi egyénisége, zongorakísérettel zengett a fényes voce, fölszabadultan és játszva csavarta még jobban az ujja köré a hódolókat. Végül egy megindító a cappella fohásszal vett búcsút a közönségtől.

Roberto Alagna ízig-vérig színházi figura; olyan artista, akinek szüksége van untermannokra, hogy legyen honnan lendületet venni a legcsavarosabb mutatványokhoz. A nemzetközi élmezőnyben biztos helye van az első tíz között. Kár, hogy egy igazán minőségi operaelőadásba mégsem hívható meg.

Albert Mária
Gramofon Zenekritikai Műhely