Tihanyi László: Anyaisten (Génitrix) – magyarországi bemutató
A Bordeaux-i Opera produkciója a Budapesti Tavaszi Fesztivál keretében
március 19., Fesztivál Színház

Tihanyi László Ritka ünneplésben volt része © Gramofon

Tihanyi László alkotását 2007. november 25-én mutatták be Bordeaux-ban. Hogy négy hónappal később az eredeti produkciót már Budapesten hallhattuk-láthattuk, önmagában is elismerésre méltó. A bordeaux-i díszletekben a francia főszereplők adták elő a darabot, a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekarából álló kisegyüttes, valamint a rádió ének- és gyermekkarának kiváló közreműködésével. Jó lett volna többször meghallgatni Tihanyi muzsikáját, hogy fölfejthessük gazdag rétegeit, stílusbravúrjait, történeti elemeit, amelyek egészen a középkori egyházi zenéig nyúlnak vissza. Bár az is lehet, hogy csak így képzeljük, érzékelvén a finom harmóniákat.

Az interpretációval tökéletesen elégedett lehet a szerző. Philippe Marioge színpadképe puritán és mégis kifejező. A háttérben föl-le szaladgáló hatalmas redőnyök, egyetlen óriási lebegő függöny, egy ágy, egy kanapé, egy zsúrkocsi – ennyi kellék épp elég, hogy magunk előtt lássuk a tipikus francia kis- vagy maximum középpolgári miliőt, amely a kérlelhetetlenségig zárkózott. Cidalia da Costa ruhái is pontosan karakterizálják a húszas évek vidéki eleganciáját. A François Mauriac Genitrix című kisregényéből készült librettó nem lineárisan építkezik, hanem, az opera drámaiságát hangsúlyozandó, erős felütéssel indul: Mathilde elvetéli gyermekét, és a lázban magára hagyva meghal.

A flashback technikával fölépített szerkezetből adódóan Mathilde nem „játszik le”; a történetet visszafelé olvassuk. A fiatal, alacsony sorból származó tanítónő hozzámegy az anyja (Félicité) fojtogató szeretetében vergődő ötvenes Fernand-hoz. A maga egyszerű módján talán akarná is szeretni a férfit, de az erőviszonyok egyenlőtlenek, veszítenie kell. Mindhármuknak van magyarázata arra, hogy miért váltak a szeretettel, a féltéssel zsaroló szörnyeteggé. De felmentés nincs, érzelmük gyilkos fegyver. A lelki történések, a monológok és párbeszédek Tihanyi zenéje és Christine Dormoy pontos rendezői értelmezése révén válnak izgalmassá. Ami a színpadon történik, azt mintha patikamérlegen mérte volna ki Dormoy, sehol semmi sem tolakszik a zene elé.

Jó, hogy az eredeti szereplőket hallottuk: Mathilde-ot Sevan Manoukian keltette életre, Félicitét Hanna Schaer, Fernand-t Jean-Manuel Candenot. Telitalálat mindhárom figura zenei és színészi téren egyaránt – nincs mit hozzátenni egyikhez sem, olyan kiegyensúlyozott, mintaszerű a teljesítményük. Az orvos, Duluc alakjában Christophe Berryről és Marie, a cseléd figurájában Denise Laborde-ról ugyanez állítható. A budapesti bemutatót a szerző, Tihanyi László vezényelte. Kortárs operapremiernél ritka ünneplésben volt része, amely hosszabbra is nyúlhatott volna, ha a Fesztivál Színház technikai személyzete meg nem unja a tapsokat, és rá nem engedi a függönyt a produkcióra.

Albert Mária
Gramofon Zenekritikai Műhely