Nemzetbiztonsági okokat emleget a romániai energiaügyi miniszter az MVM felvásárlási szándékával kapcsolatban, aminek célja a második legnagyobb romániai gázcég.
Felülvizsgálja Románia az MVM-nek az E.On Energie Romaniára irányuló felvásárlási szándékát – írja a Financial Times a romániai energiaügyi miniszter, Sebastian Bruduja nyilatkozata alapján. A magyar állami energiacég december közepén jelentette be, hogy kivásárolja a német E.On-t Románia második legnagyobb gázcégéből, amelynek árampiaci részesedése is van, emellett megvenné az energiaszolgáltatás infrastruktúrájának szerelési-karbantartási munkáit végző E.On Asist Complet 98 százalékát is.
Az elvileg valamikor 2025 első felében megvalósuló tranzakció, azonban kiverte a biztosítékot Romániában, mint a HVG is megírta sokan tartanak attól, hogy a Vlagyimir Putyin orosz elnök leghűbb európai szövetségesének tekintett Orbán Viktor magyar miniszterelnök kormányának kontrollja alatt álló MVM megjelenésével az E.On Romania a továbbiakban orosz gázzal látja el a fogyasztóit, és Moszkva így befolyást szerez Bukarest felett.
Burduja a Financial Timesnak arról beszélt, hogy a tranzakciót nemzetbiztonsági okokból hiúsítanák meg, ami kísértetiesen hasonlít arra, ahogy tavaly a spanyol Talgo vonatgyártó esetében, aminek megvásárlásától a Ganz-Mávagot tántorították el, amire a román miniszter is utalt:
Láttunk már precedenst erre Spanyolországban, ahol egy, a romániaihoz hasonló bizottság utasított el egy magyar szereplőhöz köthető tranzakciót. Nekünk is mérlegelnünk kell mindezt, hogy döntésre jussunk.
* * * Támogatott hitel vállalkozások számára
A Széchenyi Kártya Program némileg megváltozott feltételekkel, Széchenyi Kártya Program MAX+ néven folytatódik 2023-ban. Ennek köszönhetően év végéig fix 5 százalékos kamat mellett kaphatnak kölcsönt céljaik megvalósításához a vállalkozások. Ez a jelenlegi piaci kamatozású vállalkozói hitelekhez képest 12-18 százalékos kamatelőnyt jelent. A Bankmonitor Széchenyi Hitel kalkulátorával a vállalkozások ellenőrizhetik, hogy milyen támogatott hitelt igényelhetnek.
A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.