Érte aggódott Orbán Viktor Indiából: Mahamat Déby csádi elnök, azaz Nagymama tábornok portréja
A Rogán Antal elleni amerikai szankcióra nem reagált, de Indiából is kiállt Csád szuverenitása és biztonsága mellett Orbán Viktor. Az afrikai ország elnöke kirakatválasztásokkal legitimálná a hatalmát, és a távozásra felszólított francia katonák helyett magyarokat vár a stabilitás érdekében.
Két tucat kommandós támadta meg szerdán Csádban az elnöki palotát, s a kormányőrök közül egyet megöltek, hármat megsebesítettek. A hadsereg harckocsikat küldött a rend helyreállítására, és 18 támadóval végeztek. Sértetlenül megúszta a támadást a 40 éves Mahamat Déby csádi elnök, s az ellene irányuló akció megszólalásra késztette még Orbán Viktor magyar kormányfőt is, aki éppen Indiában tölti a szabadságát.
„A férfi sötét szemüvegben” – így nevezik a gyakran napszemüveget hordó elnököt. A fény ellen védő okuláré akár a védjegye is lehetne. Apja, akinek uralma három évtizeden át tartott, 2021-ben halt meg, a hatalmat megragadó fiának sikerült ugyan megszilárdítania a pozícióját, de külpolitikai orientációja bizonytalan.
1984-ben született, hat évvel az előtt, hogy apja, Idriss Déby puccsal magához ragadta a hatalmat, véget vetve Hissene Habré diktatúrájának. Az ifjú Déby a fővárosban, N’Djamenában nőtt fel, apai nagyanyja nevelte, talán mert az apját túlságosan is lekötötte az államügyek intézése, és persze a hat egymást követő választás megnyerése. Ezért a katonai karriert befutott fiatal Débyre
ráragadt a „Káká tábornok” titulus,
mivel az arab csádi dialektusában a „káká” nagymamát jelent.