Bali ősi ritmusai – Gamelánzene a sebatui zenekar előadásában
február 23., Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem

© Gramofon

A gamelánzene Indonézia több ezer szigete közül három hagyományos kultúrájában tölt be meghatározó szerepet, de a paradicsomi Bali zenei stílusa valódi kulturális exportcikké vált. A gamelánzenét nehéz lemezről hallgatni, egy fokkal nagyobb élményt jelent azok számára, akik élőben tapasztalhatják meg ezt a varázslatos harmóniát. Igazi élményt pedig azoknak nyújt, akik saját környezetében, Bali valamelyik templomában, szertartásos kellékeitől kísérve hallhatják-láthatják a mágiát. Ennek az az oka, hogy Bali színpadi kultúrája megőrizte azt a közösséget, amikor a színházi színpad és a templomi oltár még egy és ugyanaz a fizikai és szellemi tér volt, a nézők pedig nemcsak szemlélői, hanem aktív részesei voltak a rítusnak. Ebből a szempontból Bali zenéje valóban elementáris, ősi értékeket hordoz.

Ám számomra azért igazán különleges a gamelán, mert az ősiséggel szinte karöltve hordozza magában a modernitást is. A gamelán nemhogy aktuális művészet Bali és Jáva szigetének minden egyes társadalmi közösségében, de a mai napig születnek rá új és újabb kompozíciók: ezek akár frissen készült, mai tánckoreográfiákat kísérnek, vagy a hagyományos vajangbáb-előadásokon akár aktuális politikai témákat is kommentálhatnak – a gamelán tehát több rétegben, valóban megszólítja közönségét, amely képes aktívan kommunikálni vele.

© Gramofon

Ez a kommunikáció persze nem jöhet létre idegen nézővel. Ettől lényegesen szegényebb a produkció. Ám ha l’art pour l’art közelítjük meg – hogyan is tehetnénk másképp, híján a mitológia, a táncos jelrendszer ismeretének –, a fellépő zenekar és táncosok előadói teljesítménye így is igencsak sűrű élményt szerzett számunkra a Művészetek Palotájában. Sebatu kis falu Balin, a kulturális fővárosnak számító Ubud közelében, olyan apró helység, hogy nem is jelölik a térképek. Zenészeinek felvételét a patinás Deutsche Grammophon jelentette meg, és büszkék arra, hogy zenéjük és táncuk módszerét generációk óta változtatás nélkül őrzik. A hangversenyteremben a híres balinéz Gong Kebyar hangszerelés-típust vonultatták fel, amelyre elsődlegesen a közösségi zenélés, a zenekari összjáték magasiskolája a jellemző, hullámvasút meredekségű tempóváltásokkal, bizarr harmónia-variációkkal és rendkívül komoly technikai kihívást jelentő hangszerkezeléssel. A színpadon huszonhat zenészt számoltam meg, akik hét-nyolc táncost kísértek végig több mint két órában – közülük a legfiatalabb alig tízéves lehetett, az ő energiája az este végén üdítően hatott a kissé terhelt közönségre. A koncert vitathatatlanul a balinéz gamelán legjobb hagyományait idézte, ennél autentikusabb produkciót el se lehet képzelni. A harmónia- és tempóváltások elképesztő frízei tökéletes artikulációban sorjáztak egymás után, és két hosszú órán át szinte elárasztották a közönséget, amely a hatalmas dózistól kissé kábultan ünnepelte a produkciót.

A szépen megszerkesztett program felvonultatta a Bali „örökzöldjeinek” számító koreográfiákat – az Arjuna herceg harci készülődését ábrázoló Barist vagy a Szintá királynő szabadítására érkező Garuda madarat stilizáltan bemutató Legongot. Ezek után néhány modern koreográfia is megjelent, ám ezekre is a hagyományos zenei és mozgáselemek felhasználása a jellemző, így a közönség számára egységes élményt nyújtott az este egésze. A zenekar hangosítás nélkül szólalt meg, az akusztika felemelő volt, a nagyterem színpada pedig szépen szolgált a bali előadások kulisszái – színes zászlók, batikolt napernyők számára. Az élmény minden bizonnyal azokban hagyott mély nyomot, akik Debussy bátor, fogalmi kapaszkodók nélküli nyitottságával szemlélték, és így valóban valami merőben újat tapasztalhattak meg.

H. Magyar Kornél
Gramofon Zenekritikai Műhely