Itthon hvg.hu 2025. január. 10. 08:05

24.hu: „programozott leépítés” zajlik a Magyar Postánál

A lap információi szerinte a társaság nem szeretne csoportos létszámleépítést bejelenteni, ezért apránként bocsátja el dolgozóit tavaly november óta. Forrásaik szerint a létszámcsökkentésben nem csak a bezárt kis posták dolgozói érintettek, hanem az irányítást és kiszolgálást végző munkatársak is.

Tavaly november óta kampányszerű, elaprózott elbocsátások zajlanak a Magyar Postánál – írja belső forrásokra hivatkozva a 24.hu. Egy volt Posta alkalmazott információi szerint meghatároztak egy célszámot, hány embertől kell megválni apránként, hogy a cégnek ne kelljen csoportos létszámleépítést bejelentenie. Az egykori alkalmazott szerint a létszámcsökkentés területenként csak néhány embert érint, de összességében nagyobb dolgozói állományra terjed ki. Elmondása szerint, ha valakit elküldenek, akkor az állományban maradó dolgozók között szétosztják a fizetése egy részét – persze cserébe a munkáját is el kell végezniük. Az elbocsátások várhatóan január végéig tartanak majd.

A 24.hu megkereste a Magyar Postát az állítások kapcsán, ahonnan azt a választ kapták, hogy 2025 elején nem terveznek elbocsátásokat. Válaszukban hivatkoztak Balczó Barnabás elnök-vezérigazgató decemberi interjújára, amit a Világgazdaságnak adott, ebben ugyanakkor nem tesz említést programozott leépítésről. A cégvezető ugyanakkor elárulta, hogy az elmúlt két évben mintegy négyezer fővel csökkent a dolgozóik száma. Érdekes ugyanakkor, hogy a Világgazdaságnak adott interjú után egy héttel bejelentették, Balczó távozik a Posta éléről 2025. január 31-ével.

A 24.hu-nak Pfeifer Tamás, a Postások Független Érdekvédelmi Szövetségének (POFÉSZ) alelnöke úgy nyilatkozott, a postahivatalok megszüntetésével összefüggésben kezdeményezik a létszámleépítéseket. Az elbocsátások azonban nem csak a bezárt postahivatalokat érintették, hanem azokat is, ahol a bezárt körzeti posták irányítását vagy kiszolgálást látták el. Az alelnök szerint csoportvezetők, osztályvezetők, ellenőrök, hr-munkatársak, informatikusok és bérszámfejtők is a leépítés áldozatai lettek.

Újabb településeken döntöttek a postahivatalok átalakításáról

A Magyar Posta partnerek kezébe adja az üzemeltetést.

Az állami vállalat az 1500 főnél kisebb településeken gyakorlatilag mindenhol megszünteti a fix postai szolgáltatást, de Pfeifer szerint nem kizárt, hogy az átalakítási hullám 2025-ben is folytatódik, és kiterjedhet az ennél nagyobb lélekszámú településekre is.

Hirdetés
Itthon Bábel Vilmos 2025. január. 10. 13:00

Fidesz–Mi Hazánk-meccs lett a tolnai időköziből – riport a körzetből, ahol a Tisza nem indított jelöltet

A Mi Hazánk futhat be második helyre a Fidesz jelöltje mögött az időközi választáson Tolna megyében, amelyet Potápi Árpád halála miatt tartanak a hétvégén. A baráti polgármesterektől állítólag 60 százalékos Fidesz-győzelmet várnak el, a dombóvári Tisza-szimpatizánsok pedig rájöttek, hogyan lehet annak ellenére izgalmas a vasárnapi választás, hogy a Tisza nem indított jelöltet. Riport Tolnából.