Nagyot nőtt a számuk pár év alatt.
A felső egy százalék rendelkezik a magyar tőkejövedelem több mint 70 százalékával - derült ki Krekó Judit és Tóth G. Csaba friss tanulmányából, amit a Telex szemlézett. Megállapították azt is, hogy az egykulcsos adó még jobban növelte a jövedelmi egyenlőtlenségeket.
A NAV-hoz beadott adóbevallások adatait használták a kutatásukhoz, de megjegyzik, az torzíthat, hiszen például nem mindig derül ki a valós jövedelem. A számokból mindenesetre az látszik, hogy több mint egymillióval nőtt a jövedelemmel rendelkezők száma 2007 és 2019 között, illetve hogy
kialakult egy szélesebb réteg, amely nem dolgozik, csak a befektetéseiből szerez pénzt.
Ők 2007-ben még csak körülbelül 30 ezren voltak, 2019-ben és most viszont már nagyjából százezren vannak. Tőkejövedelemnek számít az a pénz, ami a befektetések után jár, mint az osztalék, a lakáskiadásból származó bevétel vagy a banki kamatok.
2021-ben egyébként nagyjából 340 ezren jutottak pénzhez tisztán a tőkéjük felhasználásával, a nemek közti egyenlőtlenség viszont itt is látszik, a férfiak ugyanis jóval nagyobb összegre tesznek szert.
A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.