Itthon HVG 2025. január. 10. 06:24

Havas eső, hózáporok, viharos, hideg szél – rövid szünet után ismét itt a tél

A hétvégén már kemény mínuszok is lesznek.

Vége a tavaszias időnek, péntekre virradóan esővel, záporokkal, néhol akár egy-egy zivatarral, valamint erős, viharos északnyugatira forduló széllel visszatér a tél. Az esőt hajnaltól havas eső, havazás, illetve hózáporok váltják fel, de ezzel együtt északnyugat felől csökkenni fog a csapadékhajlam, délelőtt megkezdődik a felhőzet felszakadozása, estére többfelé kiderül az ég – derül ki az Időkép előrejelzéséből. Napközben sokfelé szeles marad az idő. A csúcshőmérséklet 3 és 7 fok között alakul.

Szombaton az ország nagy részén sok napsütésre számíthatunk, de délután az északi tájak felett már több felhő lehet az égen. Néhol futó hózápor kialakulhat, de jelentős csapadék sehol sem várható. Sokfelé élénk, erős lesz a nyugati, északnyugati szél. Reggelre délen pára-, ködfoltak képződhetnek. Hajnalban -8, 0, kora délután 2-6 fok lesz.


Vasárnap az ország nagy részén többórás napsütésre számíthatunk, csak a Dunántúlon és északkeleten lehet felhősebb az ég. Egy-egy hózápor előfordulhat. Napközben többfelé megerősödik, a Dunántúlon helyenként viharossá fokozódik az északnyugati szél. Hajnalban -6 és -1 fok között alakul a hőmérséklet, de a szélvédettebb, derültebb helyeken ennél hidegebb is lehet. Kora délután 1-5 fokot mérhetünk.

Hétfőn is túlnyomóan napos időre van kilátás, csak egy-egy hózápor alakulhat ki. Az északi, északkeleti szél többfelé élénk, erős lesz. Hajnalban a legtöbb helyen -5, -2 fok közé hűl a levegő, de a szélvédettebb északi völgyekben -9, -6 fok is előfordulhat. Napközben 0-4 fok valószínű. 

Hirdetés
hvg360 Bábel Vilmos 2025. január. 10. 09:30

A szélsőjobb és Elon Musk migrációs népszavazást csinálna a német választásból, pedig sokkal többről szól

Egy végtelenül rossz hangulatban lévő Németország választ magának új képviselőket február 23-án. Gazdaság- és társadalompolitikai krízis van az országban, és ezt mostanra mindenki megérezte. Ez sok más nyugati demokráciára is igaz, de a németek jobban megszenvedik, mert a bukott modellt a sajátjuknak érezhették. Nem valószínű, hogy egy új kancellár alapvető kérdésekben másfelé vinné az országot, mint az elődje. Az ajánlat inkább az, hogy jobban csinálna hasonló dolgokat, kis változtatásokkal. A szélsőjobb közben a migráció kérdésében közelebb került a közhangulathoz, mint bármelyik másik párt. Az osztrák példától félnek a demokratikus pártok.