Erdogan megpuccsolja ellenzékét, és abszolút hatalomra tör, de ez Európát és Amerikát nemigen érdekli
Versengő autokráciából önkényuralommá válhat Törökország, miután megkezdődött Ekrem Imamoglu ellenzéki elnökaspiráns félreállítása. A leszámolás visszaüthet azonban Tayyip Erdogan elnökre.
Teljes letámadást indított Ekrem Imamoglu isztambuli polgármesterrel szemben Tayyip Erdogan elnök elnyomó rendszere. Az ellenzéki Köztársasági Néppárt (CHP) népszerű politikusa elleni hadjárat múlt kedden azzal kezdődött, hogy a „felsőoktatási jogszabályok megsértése” miatt az egykori alma matere, az Isztambuli Egyetem megfosztotta a diplomájától. Egy nappal később úgymond a városházi korrupció és a terrorizmus támogatásának vádjával őrizetbe vették, majd nyomban eljárást indítottak ellene. Aztán megfosztották hivatalától, vasárnap pedig előzetes letartóztatásba helyezték, és szakértők szerint akár hónapokig is börtönben maradhat ítélet nélkül. Az 54 éves, karizmatikus Imamoglu igazi „bűne” azonban az, hogy az ellenzék elnökaspiránsaként komoly kihívást jelent a jelek szerint visszavonulni a jövőben sem szándékozó, 71 éves Erdogan számára.
A nyilvánvalóan megtervezett akciósorozattal Erdogan semmit sem bíz a véletlenre, hiszen bármelyik lépés önmagában is elégséges Imamoglu diszkvalifikálására. Ha valóban megfosztják a diplomájától, akkor azért nem indulhat a következő elnökválasztáson, mert a választási törvény előírja a felsőfokú végzettséget. Ha bármelyik vádpontban bűnösnek találják, és súlyos börtönbüntetésre ítélik, az szintén derékba töri a karrierjét. De – enyhébb retorzió esetén – a polgármesteri hivatal elvesztése is komoly érvágás, hiszen Törökország és egyben Európa legnagyobb metropoliszának anyagi forrásaitól esne el a világi, kemalista CHP. A párt isztambuli önkormányzati testülete – amelyben többséget élvez – hiába készül átmeneti polgármestert választani, a kormány megbízott vezetőt nevezhet ki a város élére.
Az Imamogluval szembeni fellépés – amelynek keretében legalább húsz embert, köztük hat isztambuli kerületi polgármestert is őrizetbe vettek – csak a betetőzése az ellenzékkel szemben hónapok óta folyó leszámolásnak. Polgármesterek, politikusok, újságírók és aktivisták tucatjait lehetetlenítették el, vették őrizetbe vagy ítélték el.