A jogtulajdonos és a magyar szervezők már megállapodtak, de a kormányzatnak még áldását kell adnia a szerződésre.
Tavaly kezdődtek meg a tárgyalások a Formula–1-es Magyar Nagydíj megrendezésére vonatkozó szerződés meghosszabbításáról. A 2027-től 2032-ig szóló megállapodást a február végi, bahreini teszt alatt lezajlott találkozón véglegesítette a magyar fél és a jogtulajdonos Liberty Media, „ilyen formában, ha megkapjuk a kormány felhatalmazását, alá lehet írni” – nyilatkozta a Hungaroring Sport Zrt. elnök-vezérigazgatója az InfoRádiónak.
Gyulay Zsolt a felhatalmazásról szólva azt mondta:
Úgy tudom, hogy ezzel kapcsolatban minden rendben lesz”,
így az aláírás heteken belül megtörténhet.
A szerződés meghosszabbítása az elnök szerint nagyon jó hír, mert az európai futamok köre tovább szűkül majd, jó esetben hat-hét marad a naptárban. Eközben egyre több versenyt rendeznek a tengerentúlon.
Ha 32-ig meg tudjuk hosszabbítani a szerződést, akkor azt mondom, hogy talán a világon a legjobban állunk”
– jelentette ki.
Gyulai Zsolt – aki a Magyar Olimpiai Bizottság elnöke is – a rádiónak arról is beszélt, hogy a Hungaroring felújítása is megkezdődik hamarosan. Ennek szükségességét évek óta hangsúlyozta, most úgy fogalmazott: „Ami a legjobban nyomasztott bennünket, az a pálya műszaki állapota volt, már a működés biztonságát veszélyeztette.” A rekonstrukció első – a közművekre, a főbejáratra és a műveleti központra vonatkozó – szakaszának előkészítése azonban az elmondása szerint már zajlik, március 15-én adják át a munkaterületet.
Arról, hogy 2021 és 2027 között milyen pénzügyi feltételekkel rendezhet F1-es futamot Magyarország, és hogyan hatott erre a forint gyengélkedése, a tavalyi Magyar Nagydíj előtt írtunk:
Óriásit drágult a Magyar Nagydíj rendezése, ahogy gyengül a forint
Ugyan a Formula-1-es Magyar Nagydíj jogdíja csak 4 százalékkal nő idén, de mivel ezt dollárban adták meg, forintba átszámítva 38 százalékos az emelkedés. 2021-ben már elérte a magyarországi versenyt szervező cég összkiadása a 20 milliárd forintot, aminek a nagy részét az állam állja.
A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.