Az előző elnök, Donald Trump nem volt hajlandó publikálni a dokumentumokat.
Joe Biden amerikai elnök és alelnöke, Kamala Harris hétfőn este nyilvánosságra hozta az adóbevallását. Biden már a tavalyi elnökválasztási kampányában hangsúlyozta, hogy átláthatónak kell lennie a mindenkori amerikai elnökök és alelnökök adózásának, és „kedvcsinálóként” 22 évre visszamenőleg közzétette saját bevallásait.
A demokrata párti elnök tavalyi bruttó jövedelme – felesége keresetével együtt – 607 336 dollár (176 millió forint) volt. Ennek 25,9 százalékát fizette be adóként a szövetségi kasszába. Az Egyesült Államokban a lakosság jövedelmének átlagosan valamivel több mint 14 százalékát fizeti adóként, Bidenék hányada ennek csaknem a duplája. Jill Biden, az elnök felesége tanár.
Az amerikai sajtó arra hívta fel a figyelmet: Bidenék tavalyi jövedelme elmarad a tavalyelőttitől, amikor 985 223 dollár után adóztak. Jövedelmük zömmel könyveladásokból, beszédek díjazásából származott. Tavaly az elnökválasztási kampány miatt ilyesmikre kevesebb ideje volt Bidennek, ezért is csappant meg bevétele, amelyből ugyanakkor tíz jótékonysági alapítvány számára 30 ezer dollárt utalt, többek között a Beau Biden nevű gyermekvédelmi, nonprofit szervezetnek.
Dobozi István: Biden adhatja meg a lökést a magyar adórendszer átalakításához
A Biden-kormány által javasolt 21 százalékos globális minimumadó hatására Magyarország áttérhet a progresszív jövedelemadóra, a mostani, gazdagoknak különösen kedvező egykulcsos rendszerről. Vagy elkezdődhet egy újabb szabadságharc. Vélemény.
Kamala Harris alelnök és férje, Douglas Emhoff szintén közzétette adóbevallását. 1 695 225 dollár volt a tavalyi jövedelmük, amelynek 36,7 százalékát fizették be a szövetségi államkasszába, és 27 ezer dollárt adományoztak. Emhoff korábban ügyvédként dolgozott, jelenleg jogot tanít a Georgetown Egyetemen.
Az előző amerikai elnököt, a republikánus Donald Trumpot sok bírálat érte a demokrata párti politikusok részéről és a liberális sajtóban, mert nem tette közzé az adóbevallását. Trump ezt azzal indokolta, hogy a könyvvizsgáló halasztotta az adatok közzétételét.
A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.