2010. június. 04. 12:09 MTI Utolsó frissítés: 2010. június. 04. 12:29 Gazdaság

Vegyesen ítélik meg az elemzők az ipari termelés kilátásait

Jóllehet áprilisban a várakozásokat meghaladóan bővült az ipari termelés, az elemzők kissé bizonytalanok a jövő megítélését illetően, részben azért, mert az eurózóna országaiban fiskális megszorítások várhatóak.

Ádám Zoltán, a TakarékBank Zrt. elemzési osztályvezetője az MTI-nek elmondta, az áprilisi 9,7 százalékos adat jó, felülmúlja az elemzői várakozásokat.

Hozzátette, hogy az éves bázisadatok a kilábalás jeleit mutatják, s pozitív az is, hogy a februári és a márciusi havi visszaesés után áprilisban már 1,1 százalékkal nőtt a termelés az előző hónaphoz képest.

Ádám Zoltán elmondta: az emelkedés egyértelműen exportvezérelt, amit a fejlett európai országok termelésének növekedése és a vállalatok készletfeltöltése generál. A belföldi kereslet továbbra sem motorja a bővülésnek.

Az elemző pozitívan értékelte azt is, hogy az első négy hónapban majdnem 6 százalékkal bővült a termelés, ami szerinte szintén alátámasztja a kilábalási folyamat erősödését. A fejlődés ugyan függ az európai és alapvetően a német ipartól, de a bizonytalanságok ellenére a magyar ipari termelés kilátásai viszonylag jónak tekinthetők az elemző véleménye szerint. Ádám Zoltán úgy vélte, az európai és így a magyar ipari termelés növekedését segítheti a gyenge euró.

Árokszállási Zoltán, az Erste Bank elemzője szintén enyhe pozitív meglepetésként értékelte az áprilisi adatot, hiszen csak 6,3 százalékos növekedést várt. Ugyanakkor emlékeztetett arra, hogy a tavaly áprilisi bázis nagyon alacsony volt, hiszen ekkor volt a legerőteljesebb a válság hatása. Hozzátette, hogy a belső kereslet továbbra is gyenge, s az export dinamizálja termelést.

Ugyanakkor az elemző a termelési kilátásokat bizonytalannak ítélte, alapvetően azért, mert az eurózónabeli országok fiskális megszorítása minden bizonnyal hat majd az importra is, ami befolyásolja magyar ipar teljesítményét. Hozzátette: a megszorítások mértéke és hatása ugyan ma még nem ismert, ám a jelzések alapján nemigen tarható fenn az áprilishoz hasonló mértékű termelésbővülés.

 

zöldhasú
Hirdetés
hvg360 Tiszai Balázs 2025. január. 06. 09:30

MVM-terjeszkedés Romániában: a helyiek szerint Orbán most tolja be az országba Putyin trójai falovát

A magyar állami energiacég kivásárolja a német E.On-t Románia második legnagyobb gázcégéből. A helyi félelmek szerint, ha az üzlet lezárul, az MVM orosz gázzal fogja ellátni az ország háztartásainak csaknem felét, és ezzel nagyban erősödik Moszkva befolyása Bukarestben. A tranzakció 2025 első felében zárulhat, de még elkaszálhatják. Ennek az esélyét erősítheti az a sürgősségi rendelet, mellyel a román kormány megakadályozhatja a stratégiai fontosságú vállalatok “ellenséges” átvételét.