Elemzők: tovább gyorsulhat az ipari termelés
Az export további növekedése és az alacsony tavalyi bázis miatt tovább gyorsulhat az ipari termelés bővülése a következő hónapokban – vélekednek az elemzők.
A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) pénteken közzétett adatai szerint az ipari termelés 2,8 százalékkal nőtt 2010 márciusában az előző év azonos időszakához viszonyítva. A termelés volumene az év első három hónapjában 4,5 százalékkal volt magasabb, mint 2009 azonos időszakában, míg az előző hónaphoz képest a szezonálisan és munkanaptényezővel is kiigazított ipari termelési index márciusban 0,4 százalékkal csökkent.
Török Zoltán a Raiffeisen Bank Zrt. elemzője elmondta: a márciusi részletes ipari termelési adatok alapján elmondható, hogy továbbra is az export húzza az ipari termelést, míg a belső értékesítés mérséklődik. Rámutatott: elsősorban azon ágazatok teljesítménye emelkedett számottevően márciusban, amelyeknek egy évvel ezelőtt nagyon rossz hónapja volt, így az idei harmadik hónapban az autóipari és a számítástechnikai vállalatok exportja húzta fel az ipari termelési indexet.
Kiemelte: a következő negyedévben gyorsulhat az ipari termelés növekedése, akár 8 százalék felett is lehet a következő hónapokban. Az év vége felé azonban 5-6 százalékra lassulhat a növekedés az exportpiacok gyengülő kereslete miatt. A szakértő szerint a következő 1-2 évben a jelenleginél sokkal gyengébb külső keresletre lehet számítani. Török Zoltán szerint az idei év egészére 6 százalék körüli ipari növekedés várható. A vártnál jobb első negyedéves GDP-adatok miatt felülvizsgálta korábbi − a magyar gazdaság stagnálására számító − bruttó hazai termék (GDP) előrejelzését is, így az év végére egy százalékos GDP-növekedésre számít.
Gyorsuló ipari növekedést vár a következő hónapokban Németh Dávid, az ING Bank Zrt. elemzője is, azonban szinte kizárólag az alacsonyabb bázis miatt. A szakértő hangsúlyozta: az adatok azt mutatják, hogy az ipari termelés stagnál és leragadt a 2005-ös szinten, növekedni csak az előző évi alacsony teljesítmény miatt tud. Elsősorban a motoralkatrész-gyártás és az élelmiszeripar exportja húzta fel az ipari termelést, azonban félő, hogy az alapanyaggyártás csak az exportpiacok vállalatainak időszakos készletezési igénye miatt lendült fel.
Az elemző szerint, míg a következő hónapban a jelenleginél nagyobb mértékben nőhet az ipari termelés, a második negyedévtől kezdve már mérsékeltebb lesz a bővülés. A szakértő szintén arra számít, hogy a következő években visszaesik a külső piacok kereslete, a szigorúbb költségvetési politikák miatt. Németh Dávid az idei évre 5 százalékos átlagos ipari növekedést vár. A szakértő a vártnál kedvezőbb első negyedéves GDP adatok hatására sem módosította korábbi GDP-várakozását, így továbbra is a magyar gazdaság 0,5 százalékos növekedésére számít az idén.
A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.