2006. december. 31. 12:38 MTI Utolsó frissítés: 2007. január. 18. 16:03 Gazdaság

Lenin él, és más furcsaságok

Az igazi szakember testi épségét is feláldozza munkájáért, időnként családegyesítésre is rávehető, ráadásul birkatürelemmel és pókerarccal rendelkezik.

© sxc.hu
A vérbeli ingatlanos nemcsak az ingatlanokhoz ért, hanem az emberekhez is. Munkájának sikere nagymértékben függ a vevők és eladók hangulatától és igazától. Az ingatlanos az ügyfelekkel ennek megfelelően mindig kedves, mindig előzékeny, és szinte ő kér bocsánatot… Ahogy tette ezt Mireisz Tibor, az Ingatlanosok Magyarországi Érdekképviseleti Egyesületének elnökhelyettese. Aztán egy hétig sántikált: „Egy budai ingatlan helyszíni szemléjére mentünk, és táskánkat letéve fényképezni kezdtük az épületet. Ekkor egy vérben forgó szemű kaukázusi juhászkutya rohant felénk, amelyet gazdája kergetett, ám hívására a kutya egyre gyorsabban távolodott tőle" – meséli. „Ne mozdulj – szóltam kolleganőmnek, mert a kutya veszélyes lehet. Ekkor a jószág úgy gondolta, hogy megkóstolja a combomat és belém harapott. Mivel azonban egyikünk sem mozdult, a gazda pedig vészesen közeledett, az eb otthagyta a lakomát és elfutott. – Elnézést, rohant el mellettünk a tulajdonos, a héten maga az ötödik. Semmi baj – mondtam, és egy hétig sánta voltam."

Eladhatatlan?

Egy kollégánk egy ízben igen meghökkentő tényállást közölt egy érdeklődővel, meséli Mireisz Tibor: „Egy alkalommal nehezen eladható, pestlőrinci ingatlan értékesítésére kaptunk megbízást, amely a repülőtér és a vasút mellett helyezkedett el. Jól felkészült kollégánk hosszú hirdetések tömkelege után, a végre jelentkező vevőjelölt kérdésére – amelyben azt tudakolta, merre található az ingatlan és milyen pozitívumokkal rendelkezik – egyszerűen csak így felelt: kiváló közlekedéssel rendelkezik, mindössze két órára van Londontól…" Az angol főváros később ismét kísértett az iroda életében: „Angliai utunk során a Tussaud panoptikumban Vlagyimir Iljics Lenin társaságában felvétel készült ingatlanosunkról, a képet pedig irodánkban jobb híján kitettük. Egy kedves ügyfél a fotót meglátván felragyogó szemmel megkérdezte: Ön találkozott Leninnel? A válasz: Hiszen tetszik látni, le is fényképeztek vele! – Az egészben az volt a legnehezebb, hogy csak az ügyfél távozása után fakadhattunk kacajra."

A 27. tulajdonos

Az ingatlanos néha nem mindennapi kihívásokal is szembesül, megesik, hogy családfakutatásra és magánnyomozásra kell adnia a fejét, a szerződést pedig egyenesen a préri közepén kell megkötnie. Vajnági Pál Imrének, a City Cartel ügyvezetőjével története erről tesz tanúbizonyságot. „Néhány évvel ezelőtt egy nagyon olcsó, mindössze 1,2 millió forintos lakást értékesítettek. Az alacsony vételárhoz viszont egy 32 négyzetméteres garzonlakás tartozott, a maga 27, azaz huszonhét tulajdonosával. A vevő pillanatok alatt megvolt, az adásvételi szerződést viszont a rengeteg tulajdonos miatt nehézkes volt nyélbe ütni. Végre valahára sikerült egybegyűjteni valamennyi érdekeltet, ekkor azonban kiderült, hogy egy fő még mindig hiányzik: a 27. tulajdonos. A mobiltelefon korszakában persze egyszerű volt őt utolérni, ő pedig számot adott távollétének okáról: kint dolgozott a mezőn, és betakarítás lévén épp a kombájnon csücsült. Ekkor aztán az egész társulat ügyvédestül–szerződésestül fölkerekedett, és kivonult a mezőre, ahol aztán nyélbe is ütötték az üzletet.”

Csak bírják a tempót!

A fenti üzlet persze nem jött volna létre ilyen simán, ha a tulajdonosok valamelyike meggondolja, netán megmakacsolja magát, vagy egyszerűen csak határozatlan. Kárpáti József, az ÉVOSZ (Építési Vállalkozók Országos Szövetsége) Könnyűszerkezet-építő Szakmai Tagozatának elnöke időnként ilyesmibe is belebotlik: „Megesik, hogy az ügyfél megjelenik egy rajzzal, rajta álmai házával. Pont ugyanolyan kell neki! Szép kis földszintes házikó, mindent átbeszélünk, végül pedig kikötünk egy tetőteres, homlokegyenest más jellegű épületnél" – meséli. Előfordult olyan is, hogy a megálmodott, és az ügyfél által leskiccelt alaprajzról – amelyhez persze szigorúan ragaszkodott – mindössze egy apróság hiányzott. Az illemhely. „Persze, persze, az is kellene" – mentette a menthetőt az ügyfél, amikor fölhívták figyelmét apró mulasztására.

A pálmát mindenesetre az az úriember viszi, aki családi állapotát, és ennek megfelelően otthona iránti igényeit is kaméleon módjára változtatta: az úr első körben földszintes házat terveztetett, de időközben meggondolta magát, és tetőteresre módosíttatta a terveket. A ház – könnyűszerkezetes épületről lévén szó – igen hamar elkészült, de ez az idő az úrnak elegendő volt ahhoz, hogy elváljon, újranősüljön és kiderüljön, új felesége gyermeket vár. Mivel az eredeti tervek között ilyen fordulat nem szerepelt, a kész házba kellett új falakat szabni, és újabb szobát leválasztani.

zöldhasú
Hirdetés
hvg360 Tornyos Kata 2025. január. 07. 12:00

Vészesen terjednek a légúti fertőzések, de honnan tudjuk, hogy coviddal, influenzával vagy megfázással van-e dolgunk?

A téli időszak minden évben egyet jelent az influenzaszezonnal, és ez idén sincs másként. Magyarországon fokozódik a járványhelyzet, szinte mindenki talál a környezetében olyan embert, aki lázra vagy köhögésre panaszkodik, de még nem késő beadatni az influenza elleni védőoltást a HVG által megkérdezett szakértők szerint. Mi a különbség tünet és tünet között, és melyik légúti megbetegedés lehet igazán veszélyes? Erről is beszélt Várdi Katalin pulmonológus és Kemenesi Gábor virológus.