2006. december. 13. 15:05 hvg.hu Utolsó frissítés: 2007. január. 18. 15:47 Ingatlanmenedzser

Milyen legyen a gyerek szobája?

A gyerekszoba együtt nő a kicsivel, évről évre megújul. A bútorboltok kínálata ennek megfelelően végtelen, mégis akad néhány szabály, amelyet nem árt szem előtt tartani. Ezek a főleg külföldi dizájnbútorok nem olcsók.

A gyerekszoba a szülői hálóval vagy a dolgozószobával ellentétben évről évre változik, hiszen alkalmazkodnia kell a kicsi testméreteihez és életkorához. Egészen más bútorokra és berendezésekre van szüksége a csecsemőnek, az óvodásnak, a kisiskolásnak és a kamasznak. A gyerekszoba alapvetően többfunkciós helyiség: a kicsi itt játszik és alszik, a későbbiekben pedig itt tanul és tárolja saját dolgait. Éppen ezért célszerű olyan bútort választani, amely a csemetével együtt nő: egyre több helyen kaphatóak olyan variálható modulbútorok, amelyek színben, formában és méretben egymáshoz illeszkednek, szabadon variálhatóak és egymásba rakhatóak. Az ilyen rácsos ágyból a későbbiekben lehet kisgyerekheverő, azután vehetünk hozzá még egy kiegészítő elemet, és máris lesz egy 0,9 x 2 méteres ágyunk is – magyarázza Béli Edit, lakberendező. Ezek a főleg külföldi dizájnbútorok persze nem olcsók, akár milliós összegeket is kiadhatunk, ha ilyesmivel szeretnénk berendezni a gyerek birodalmát. Ma már szerencsére egyre több magyar bútorgyártó is kezd "ráállni" erre a területre, az ő bútoraik pedig lényegesen olcsóbbak.

Többfunkciós darabok

Mi kell a gyereknek?
© dripnet.hu
A bútorok a gyerekek fantáziavilágára is erősen hatnak, éppen ezért előnyös, ha a kicsik ezekkel is kreatívan játszhatnak: a görgős tárolókkal például kortól függően „vonatozhatnak”, és ezzel egy időben különböző tárolási feladatokat is végezhetnek. A „vonatok” tologatásával a csemeték maguk szedhetik össze szétszórt játékaikat, így még örömüket is lelik a rendrakásban. Az ilyen tárolódobozok egymásba is rakhatók, az ágy vagy a komód alá is becsúsztathatók, pillanatok alatt eltüntethetőek. Óvodás kortól a gyerekek rajzolófalat is kaphatnak, amely leggyakrabban egy falra szerelt tábla vagy vastagabb papír. A bátrabb szülők akár ki is nevezhetik a szoba egyik falát firkafalnak, amelyre a gyerek kedvére rajzolhat – de szigorúan csak arra az egyre. Ezt később újra és újra le lehet festeni.

Amikor a kisgyerekekben kialakul a gyűjtőszenvedély, fontos hogy legyen kitűzőfaluk és saját dobozuk, ahova féltett dolgaikat kitűzhetik vagy berakhatják. Olyan rejtekhely is kell, ahová a kincseiket és „titkaikat” hurcolhatják. Erre a célra bármilyen bútor megfelel, akár az ágyneműtartó, akár egy fiók, akár egy láda. A lényeg, hogy a gyerek odarejthessen bármit, és a szülő ezt maximálisan tartsa is tiszteletben. Az ilyen „kincsesbútor” minden gyerek életében kiemelt helyen szerepel – hívja fel a figyelmet Béli Edit.

Testre szabva

Nagyon fontos az is, hogy a gyereknek mindig olyan bútorai legyenek, amelyek testméretének ergonómiailag is megfelelnek. Ha a csemetét olyan székre ültetjük, amelyről nem ér le a lába, nagy bizonytalanságnak tesszük ki. Ilyenkor nem is várhatjuk el tőle, hogy nyugodtan és kényelmesen rajzoljon vagy étkezzen. A megfelelő magasságú székhez az asztalnak is passzolnia kell. A gyerek életkorához a padlónak is illeszkednie kell: csecsemőkorban például praktikus a parketta, mivel ezt a legkönnyebb tisztán és higiénikusan tartani, mégis meleget sugároz. Később, amikor a különböző „balesetek” már nem olyan gyakoriak, jöhet a padlószőnyeg is.


Biztonság mindenekelőtt (Oldaltörés)


A kisgyermekkori lakberendezésnél a biztonság mindennél fontosabb. Figyelni kell arra, hogy a konnektorok megfelelő magasságban legyenek, legjobb, ha a padlótól legalább 80 centiméterre szereltetjük fel őket. Érdemes külön is védeni a dugaszoló aljzatokat, hogy a kicsik véletlenül se nyúlhassanak áramhoz – a védelmet pár száz forintért beszerezhető betétekkel biztosíthatjuk. Az ajtó és az ablak közelébe ne tegyünk olyan bútorokat, amelyekre a gyerekek felmászhatnak, és érdemes az ablakokat is pár ezer forintért beszerezhető védőszerkezettel ellátni. Ezek meggátolják az ablak nyitását és véletlen billenését. Érdemes figyelni arra is, hogy a gyerekszobában semmilyen üvegfelületű bútor ne legyen, se asztal, se pedig üveges vitrin. Kerülendők a vékony lábon álló bútorok is, mivel ezek könnyen feldőlhetnek. A szőnyegek alá érdemes csúszásgátlót helyezni, hogy futkározó gyerekünk alól ki ne csússzon a talaj, a szoba közelében lévő lépcsőre pedig kerüljön rács is.

A balesetek elkerülése végett lekerekített szélű bútorokat válasszunk, és olyan anyagokat, festékeket és pácokat használjunk, amelyek belsőleg sem károsak a szervezetre – a kisbaba ugyanis mindent a szájába vesz és megkóstol. A boltban vásárolt bútordarabokat is érdemes ennek figyelembevételével összeválogatni. A korszerű fűtőtestek már nem jelentenek veszélyt, ugyan hozzájuk érhet a csöppség, de látványos sérülést nem okoznak. A hagyományos gázradiátorokat ugyanakkor érdemes apácaráccsal körbevenni, esetleg locatelliből (speciális, perforált falemez) készült védődobozkával ellátni.

Tompított fények

Hangulatvilágítás. A gyerek
élvezni fogja
A gyerekszobába való lámpatípus mindig kortól függ. Amíg pici a baba, mindenképpen szolid háttérvilágításra van szükség, és kerülendő minden erős fény. A világítás éjjel sem zavarhatja a kicsit, ezért a legmegfelelőbbek a falra szerelhető, félgömb alakú, szórt fényt adó világítótestek. Erős fényekre ekkor egyáltalán nincs szükség, hiszen a legfontosabb a barátságosság és a biztonság. A kiságy rácsára szerelt lámpáknak éppen ezért semmi helyük a gyerekszobában. Ahogy nő a gyerek, úgy kerülhet lámpa az íróasztalra és az ágy mellé is, de csak olyan, amelyet a kicsi is biztonságosan tud kezelni, és véletlenül sem tud lerántani. A gyerekszobánál a tájolás különösen fontos: lehetőleg nyugati vagy déli fekvésű helyiséget kapjon a gyerek, és legrosszabb esetben is csak keletit.

Napos oldal

A hosszú elő- és sötétítőfüggönyök a gyerekszobába több okból sem ajánlott: egyrészt leránthatják őket a picik, másrészt pedig csökkentik a természetes megvilágítást. Ha mégis ilyesmi mellett döntünk, fokozottan ügyeljünk a karnisra: megfelelően legyen tiplizve, és nagy biztonsággal tartsa a függönyt is, amelybe a kis rosszcsont bármikor belekapaszkodhat. Függöny helyett sokkal praktikusabbak lehetnek a római redőnyök és a kisvitrázs, azaz „kávéházi” függönyök: ez utóbbiak az ablaktáblának csak egy részét takarják. A római redőny az ablak fölé vagy az ablakdeszka alá helyezett szerkezet, amely hasonló a régi vászonrolettákhoz. Ez utóbbinál nem olyan nagy a balesetveszély: ha a kicsi valahogy mégis belecsimpaszkodik, legrosszabb esetben is csak a készülék látja kárát.

Tartalmi partnerünk a BookmarkMedia ingatlanpiaci hírügynökség 

hvg360 Lengyel Tibor, Gergely Márton 2025. január. 08. 09:30

Orbán csapdában: hogy erősnek látszódjon, tíz napig nyaralnia kell

Senki sem gondolta, hogy Orbán Viktor szó szerint érti a 2025-ös repülőrajtot, és Indiába utazik. Valójában Magyar Péter vett igazi startot, aki az előrehozott választásokkal olyan témát talált, aminek realitása ugyan nincs, de a kormánypártot és az ellenzékét is defenzívába tudta vele kényszeríteni.